Igor,Babushka vagy harminc különböző torta félét hozatott, figyeltem ahogy Annushka hatalmas szemekkel nézi az étkezőasztalra felsorakoztatott süteményeket.
-Végül kit választottál? -az idős asszony a feleségemre nézett, aki meg rám. Tudtam, hogy a menyasszonyi ruha tervező kiléte felöl érdeklődik.
-Dior ruhát készíttetünk. -megfogtam a villát és megkóstoltam az első tortát, rettenetes, mentolos íze volt. Mint valami kibaszott fogkrém.
-Gyönyörű leszel. -Babushka megsimogatta Anna hátát, aki mély levegőt véve a szájához emelt egy falatot. Nos igen, Krasivaya mindenben tökéletesen festett volna, de titkon azt akartam, hogy a világ legegyedibb, legdrágább menyasszonyi ruháját viselje, hisz megérdemelte, hogy hercegnőnek érezhesse magát.Láttam rajta, hogy mérhetetlenül feszült volt a közelgő ünnepség miatt, ez lesz az első alkalom, hogy minden egyes Bratva tag a feleségemként fogja köszönteni.
Megígértem, hogy a legbefolyásosabb tagok fognak kezet csókolni neki.
Olyasfajta hatalommal ruháztam fel amivel soha senkit korábban.
Amint összeházasodunk három nap múlva, ő velem együtt fogja irányítani a Bratvat.Az elmúlt pár éjszakát azzal töltöttük, hogy átvettem vele minden szabályt, és elmagyaráztam neki a legkisebb, legjelentéktelenebb dolgoktól kezdve a legfontosabbakig mindent.
Napközben az esküvőt szerveztük, a kertben fogjuk tartani a szertartást, hiszen Oroszországban már megvolt a templomi esküvő, ami nos hát elég rendhagyóra sikeredett.
Az őszi időjárás nekünk kedvezett, hiszen az indián nyár kellős közepén jártunk.
Ennél tökéletesebb évszakot nem is képzelhettünk volna ahhoz, hogy a szeretteink előtt is kimondjuk a boldogító igent.A feleségem rokonai két nap múlva érkeznek, az egyik ötcsillagos szállodában lefoglaltattam nekik egy egész részleget.
Krasivaya nem is sejtette, hogy ide hozatom a szüleit és testvéreit. Arról sem tudott, hogy anyagilag segíteni kezdtem őket.
Meglehet, hogy teljesen véletlenül az édesapjának megvettem egy autó szerelő műhelyt, olyasmit amit fiatal korában szeretett volna. Az is lehet, hogy az édesanyjának nyitottam egy bankszámlát ahová nem kevés összeget utaltatok ki havonta, és az is meglehet, hogy az összes testvérével ugyan így tettem.Az új ház és autók amolyan köszönet félék voltak, amiért a lányukból ilyen nagyszerű nőt neveltek.
Sosem lehetek elég hálás nekik emiatt.Nem akarták elfogadni ezeket a dolgokat tőlem, de egy két nap után rájöttek, hogy velem olyan ellenkezni mintha a fallal veszekednének.
Mostanra biztosan összerakták a képet, hogy nem egy multi cég vezér igazgatója vagyok, hanem "üzletember." Az már más dolog, hogy az alvilágot irányítom. Civileket nem bántottam sosem, amióta Pakhanná váltam, a Bratván belül szabályoztam ezt.
Csak olyanoknak kellett félniük tőlem akik keresztbe akartak tenni a családomnak, vagy nekem.-Nekem ez ízlik. -Anna rábökött az egyik tortára, habozás nélkül megkóstoltam. Egy szóval, ehetetlennek véltem, de nem jegyeztem meg neki, hogy ilyet akkor sem ennék ha fegyverrel kényszerítenének rá. Ez az ő napja, és amit az én feleségem akar azt meg is kapja.
-Egyetértek. -nagy nehezen lenyeltem a süteményt és Babushkára néztem, a nő megrázta a fejét sóhajtva. Átlátott rajtam, hiszen jobban ismert mint bárki.Aleksre pillantottam aki komoly arckifejezéssel az áldását adta édesanyja választására.
Talán tényleg finom az a torta, csak én vagyok furcsán bekötve.

VOUS LISEZ
Sokolov
Roman d'amourIgor Sokolov a világ egyik legveszélyesebb bűnszervezetének tagja. A New yorki Bratva vezére, azaz Pakhanja. Nagyon fontos személy a maffia köreiben, ezért kevés olyan ember létezik, aki szembe merne vele szegülni. Két éve veszítette el szeretett f...