Sokolov

XXVII.

Igor,

Megropogtattam a nyakam, az irodámban álltam és bámultam a falon lévő Salvator Mundi festményt.

Lazar feszült volt, lerítt róla, pedig ő sosem mutatja ki az érzelmeit, hisz erre lettünk kiképezve a szpecnaz-ban.
Ebből már sejtettem, hogy nagyobb a baj mint hittük.

-Pakhan, nem hiszem, hogy jó ez az ötlet. -nagy nehezen kibökte, ekkor rápillantottam
-Nincs más választásunk, all in. -újra a festmény felé fordultam. Belov imádja a művészetet, legutóbb percekig nézte ezt a műalkotást, nos legközelebb mikor találkozunk, nem adom meg neki a lehetőséget, hogy ránézzen. A saját kezemmel fogom kinyomni a kibaszott szemeit és nyomom le a torkán, de előtte még elveszem tőle a legértékesebb kincsét, a lányát.

-Veszélyes, az egész testvériség bajba kerülhet ha... -a szavába vágtam, nem volt hangulatom a saját temetésemre gondolni
-Nos, akkor jól kell csinálunk. -elvigyorodtam és megvontam a vállaimat. Bár azt mondhattam volna nincs vesztenivalóm, de nekem is volt gyengepontom és Dimitri Belov jól tudta ezt, ezért mert szembe szállni velem. Azt nem tudta, hogy én a sajátjaimat a halálom után is oltalmazom majd, míg ő, nos ő nem fogja ugyan ezt megtenni, hiszen gondoskodom róla, hogy a Belov nevet végleg kitöröljem a Bratvából.

Bármi áron.

El kellett intéznem pár hívást, ezek közül a legkevésbé kellemes a testvéremmel való volt.
Elena gyűlöli a maffiát, de mivel bele született nem volt választása. Hátat fordíthatott nekünk, a fejét a homokba dughatta, de ez nem jelentette azt, hogy nem volt a része ennek a körnek.

Lazar az asztalom mellett állt, jól ismerte a húgomat, tudta, hogy ez a menet nem lesz egyszerű.

Egy csengés, majd még egy és még egy.

-Mit akarsz, tudod te mennyi az idő? -Elena álmos hangon morgott a telefonba. Szinte láttam a lelki szemeim előtt a bosszús arckifejezését.
-Drága húgom, nem hiányolhatlak az éjszaka közepén? -hátradőltem a székemben és magam elé bámultam, nem volt hangulatom bájcsevegni, de úgy véltem adok neki lehetőséget és elhitetem vele, hogy szabadon dönthet
-Felesleges magyarázás nélkül is mehet ez, mond miért hívtál?
-Haza kell jönnöd egy pár napra, utána Aleks-el vissza kell menned Oroszországba, a helyre. -megropogtattam a nyakam. Tudta, ha a "helyre" hivatkozok akkor baj van. Az a család rejtekhelyre volt, amit vészhelyzetben használtunk, ha éppen vérdíjat tűztek ki a fejünkre. Nos, és ma mint kiderült az Albán maffia ezt tette, minden áron megakartak ölni, Belov nyomására.

Az öreg elakarta érni, hogy elvegyem a lányát, ezután megakart öletni, hogy ők legyenek a Bratva tetején.

-Aleks bajban van? -elcsuklott a hangja, bármekkora dráma királynő tudott lenni, az unokaöccse volt a világa
-Nem szeretném, hogy így legyen. Muszáj elmennie egy két hétre, diszkréten kell csinálnunk, úgy mintha csak haza látogatnál és a nyári szünet miatt vinnéd el magadhoz. Senki nem sejthet semmit, Elena. Nem beszélsz senkivel mától fogva és reggel a magángéppel eljössz. -hallottam ahogyan válaszul sóhajt egyet
-Da. Rendben, ott leszek. -amint ezt kimondta letettem a telefont és kontaktba léptem az ottani embereimmel, hogy biztosan épségben eljusson hozzám az én drága húgom.

Egy gond megoldva, a fiam biztonsága volt az első és ha emiatt nem kell aggódnom akkor boldogan halok meg.
A probléma az volt, hogy valamiért eszembe jutott Annushka.

Az asztalomon doboltam két újjal és agyaltam, ha a közelemben marad tudok rá figyelni, viszont ha eszkalálódik a helyzet akkor egyedül marad.
Nos, itt jött képbe Vladimir.
Most jól jött a furcsa megszállottsága Annával kapcsolatban.