Sokolov

X.

Anna,

Végre úgy éreztem, hogy semmi teher nem nyomja a lelkemet, idejét sem tudtam annak, hogy mikor szórakoztam utoljára.
Valeria, az egyik sarokban beszélgetett a középkorú férfival míg én táncoltam.
Olykor felnevettem mikor egy egy alak bepróbálkozott, az alkoholtól hirtelen ellenálhatatlannak éreztem magam.
Az önbizalmamat csak növelte az, hogy bókokat kaptam és italokra hívtak meg.
Sosem tudtam igazán élvezni az életem, és lehet, hogy legközelebb is betérek ebbe a clubba.

A felkaromon lévő kéz szorítása zökkentett ki a vonaglásból. Kissé meginogtam mikor oldalra szegtem a tekintetem, egyenesen a zöld szempárra meredtem.

-Vlad? -döbbenten néztem fel rá -Te mit csinálsz itt? -elnevettem magam, abszurd volt itt bele futni
-Ezt én is kérdezhetném Devushka. -megrázta a fejét -Velem kell jönnöd, nem lehetnél itt egyedül.
-Nem egyedül jöttem, te csacsi! -kuncogva megböktem az oldalát, de ő nem nevetett. Meglepően komoly maradt, sőt idegesnek tűnt.
-Kivel jöttél? -elkezdte pásztázni a tömeget, majd hirtelen megváltozott a testtartása, szinte éreztem ahogyan megfeszült. Követtem a tekintetemmel az övét, ami egyenesen Valerian landolt. Oroszul kezdett morogni, megfeszült az állkapcsa.
Valeria észrevette, hogy nézzük, rémült arccal bámult vissza Vladra, nem rám, engem észre sem vett. A lány megrázta halványan a fejét és nyelt egy nagyot. Úgy nézett ki mint akit rajtakaptak valamin.
Vlad és Valera között cikázott a tekintetem, furcsán bámulták egymást. A férfi összeszorított fogakkal biccentett és Valeria ezt látva szinte fejvesztve rohanni kezdett a kijárat felé, láttam, hogy egy férfi elkezdte követni.

-Mi? Ő hova megy? Nem mehet el egyedül! -tiltakozva botladoztam Vlad után, aki szinte rángatott maga után fel a lépcsőn. Sosem láttam ilyen mérgesnek, a szívem a torkomban dobogott minden egyes lépést követően. -Hová megyünk? Vlad! -megemeltem a hangom kétségbeesve
-Valeria jól lesz, Yuri haza viszi. -a válasz szigorúan hangzott, lassan lazított a felkarom szorongatásán -Ne haragudj, Anna. Kérlek sétálj mellettem, ne kelljen berángatnom magammal az irodába.
-Mi? Irodába? Milyen irodába? Vlad? -kétségbeesve néztem körbe, de hallgattam rá és már nem tiltakoztam, mellette sétálva értem fel egy nyitott térhez, innen pont leláttam a tömegre, bal oldalon két ajtót vettem észre, az egyiket kinyitotta Vlad, a szívem a torkomban kezdett dobogni.

Hol vagyok...

A szőke hajú srác előttem lépett be, a pulzusom az egekbe szökött, betipegtem mögötte és arra a látványra ami ott fogadott semmi sem készíthetett volna fel.

Lazar tekintete lyukat égetett belém, Igor mögött állt, mint egy szobor.
Sokolov egy asztal mögött ült, hátradőlve a székben egyik kezét ökölben a combján pihentetve. Velük szemben két férfi állt, és egy ült.

-Antonio? -suttogtam, hisz felismertem, ő volt az akivel lent a táncparketten futottam össze egy-két órával korábban.
Rossi szemei felcsillantak, végig pillantott rajtam és felállt. -Mia Cara, micsoda meglepetés.

Teljesen összezavarodtam. Mit csinál itt Igor, Lazar, Vlad, na és Antonio?

-Igor, nem említetted, hogy vendéget várunk. -Antonio felém sétált, le sem vette rólam a szemeit, majd visszanézett a Pakhanra, mintha valamit kigondolt volna a fejében. Egy ördögi mosoly kíséretében megfogta a kezem és a szájához emelete csakúgy mint korábban.

Igor, hirtelen felugrott, a székének lába végig karcolta a padlót. Antonio észlelte a feszültséget, de nemhogy visszakozott volna, tovább ment.
A szabad kezével megfogta az államat és megemelte az arcomat, annyira, hogy a szemeimbe nézhessen. -Milyen szép.