Sokolov

XXX.

Anna,

-Viszket, lehet, hogy allergiás vagyok rá. -nyafogva simogattam a ragtapaszt a kezemen. Igor érdektelenül feltolta a szemüvegét az orrán a bal kezével, míg a jobbal kinyitotta az ajtót nekem -Hol van Lazar? -folytattam ugyan olyan drámai hangon a beszédet -Igor, Pakhan, uh Uram?
-Annushka, ha még egyszer Pakhannak hívsz az övemmel foglak kikötözni. -morogva várta, hogy kitipegjek a kórház épületéből. Meglepett, hogy Lazart sehol sem találtam, hisz nem Pakhanra vall az, hogy egyedül jár kel New Yorkban.
Azt még én is tudtam, hogy ez mennyire veszélyes.
-Mégis hová megyünk? -sóhajtva battyogtam mellette, értetlenkedve néztem miközben előre sétált, egyenesen be az egyik legforgalmasabb utca irányába.
-Krasivaya, ha nem maradsz csendben akkor a szádat is be kell tömnöm és tudod, hogy sosem blöffölök. -rám pillantott majd se szó se beszéd megfogta a kezem.

Majdnem felbuktam a saját lábamban, magam sem értettem miért, de körbe pillantottam, hisz vártam, hogy előugrik majd egy kandi kamerával valaki.

-Éhes vagy? -előre nézett, az egyik étterem irányába. Ekkor megköszörültem a torkomat zavaromban és egy aprót bólintottam.
Reménykedtem, hogy nem érezte mennyire izzadt a tenyerem.
-Szereted az Olasz konyhát?
-Uh azt hiszem. -megvontam a vállamat, éreztem ahogyan az ujjait az enyémek köré fonja. Nem gondoltam volna, hogy szereti az olasz ételeket, főleg azután, hogy pár hete szemrebbenés nélkül ölte meg előttem az olasz Don, Antonio Rossi két emberét is.
-Azt hiszed? Mi az, hogy azt hiszed? Szereted vagy sem? -összeráncolta sötét szemöldökét miközben rám pillantott, úgy mintha két fejem lenne
-A carbonara finom. -motyogtam az orrom alatt, úgy mintha nem akarna kiugrani a szívem a helyéről.
-A kedvencem. -felelte

Igor Sokolov kedvenc étele a Carbonara spagetti, irónikus.

Megállt egy apró étterem bejárata előtt, majd lassan elengedte a kezemet. -Igor, nem Pakhan, nem Uram és nem is Mr Sokolov. Neked én Igor vagyok.
-Értem Pakhan. -vigyorogva figyeltem ahogyan forgatni kezdte a szemeit, nem tehettem róla, élveztem bosszantani -Most megjutalmazol azért mert sírás nélkül kibírtam azt, hogy egy chipet ültettettél belém?
-Nyomkövető. -kinyitotta az ajtót előttem, le sem vette rólam a kék szemeit. Megvárta, hogy belépjek, ezt követően ő is így tett.

Az étterem hangulatos volt, egész kicsi, már már családias. Azon kezdtem tűnődni, hogy Igor járt-e már itt korábban? Vajon Sashat is ide hozta, miután nyomkövetőt rakatott a bőre alá?
Egészen biztos voltam abban, hogy a nőnek is át kellett ezt élnie. Csak azt nem értettem, nekem miért kellett megtennem? Miért érezte szükségét annak, hogy tudja merre járok? Mire készül?
Miért hiszi azt, hogy az elkövetkező napokban elakarok majd menni?
Aleks dadusa vagyok, nem hagynám magára a gyermeket.

Igor a pulthoz lépett, bugyután ácsorogtam az étterem közepén, nem tudva mit is csináljak. A férfi ezt észrevéve hátra fordult és rám meredt felvont szemöldökkel.

Mosolyogva pislogtam, mikor ő megrázta a fejét. -Ide jönnél, kérlek?

Csakis azért engedelmeskedtem mert hozzá tette, hogy kérlek.

-Carbonara? -kissé lehajtotta a fejét, hogy a szemeimbe nézhessen. Nagyon magas volt, nehezen ment, hogy szem magasságban legyek vele. Még akkor is magasabb volt ha lehajolt hozzám és emiatt a buta pillangók folyamatos táncot jártak a gyomromban.
-Igen. -motyogtam az orrom alatt. Majd a pult mögött álló alacsony kissé kerekded férfira néztem. Ő lehetett a tulaj.
-Ön is azt kéri amit a felesége? -erős olasz akcentussal kérdezte a férfi Igort, ezt hallva elvörösödtem.
Sokoloval egymásra néztünk, egy pillanatig csak bámultuk a másikat, én voltam az aki sietve elkezdte rázni a fejét -Én nem vagyok a