Sokolov

XXXIV.

Bocsánat a hosszú kihagyás miatt.
A magánéletemben történő dolgok minden időmet felőrölték, igyekszem behozni a lemaradásom.
Köszönöm nektek, hogy itt vagytok. ❤️

Anna,

Sokszor féltem életem során, talán közel hat éve tapasztaltam meg az igazi félelmet először.
Reszketve siettem le a lépcsőn ismételgetve magamban a számsort amit Valeria mondott el.
Nem tudtam milyen ajtót fog nyitni és azt sem, hogy a pince alján mi vár majd rám.

Hat, nyolc, kettő, öt. Folyamatosan ez a négy darab szám járt a fejemben.
Egy vas ajtó előtt találtam magam, lent a pince lépcsőjének alján.
Tökéletesen hermetikusan elzárta a külvilágtól azt a szobát, ami lent lehetett.
A falon jobb oldalt, egy kaputelefonhoz hasonló készülék helyezkedett el, csak éppen olyan volt mintha valami jövőbeni technikával készítették volna el.

Remegő kézzel kezdtem beütni a számokat rajta, mindvégig potyogtak a könnyeim, hiszen még mindig hallottam a kiabálást fentről, csakhogy egyik sem Vlad hangja volt.
Felpillantottam a konyhát és lépcsőt elválasztó ajtóra, egy pillanatra meginogtam, felakartam rohanni és újra megpróbálni kinyitni azt.
Leakartam hozni Nanát, Valeriat és Vladimirt is.

Igazságtalannak tartottam, hogy ők fent vannak, miközben ki tudja mivel, vagy kikkel kell szembenézniük. A végtelen bűntudat és félelem átjárta a testem.
Éreztem, hogy a pánik egyre erőssebben kezd eluralkodni rajtam, ekkor egy pittyegő hangot hallottam.

Kinyílt a vas ajtó.

Nyeltem egy hatalmasat és előre léptem, be egyenesen a teljes sötétségbe.

Abban a pillanatban zárult be mögöttem az egyetlen kijárat ami a szabadságomhoz vezetett.

Igor,

Egész elszoktam a lövedék által okozott fájdalomtól. Váratlanul ért a dolog, szidtam magam amiért teljesen elfelejtettem racionálisan gondolkozni és felmérni a terepet.

Idióta.

-Igor! A francba! -Sergei mint egy elcseszett őrangyal beállt elém és leszedett egy újabb embert, míg én szánalmas módon feltápászkodtam. Apám ezt látva biztos forgott a sírjában.
-Csak a vállam találta el.
-Ha így haladsz a szemed közé kapod a következőt! Fókuszálj! Anna a pincében van! Nincs baja! -indulatosabban beszélt a szokásosnál, szinte megdorgált amiért nem foglalkoztam a következményekkel. A jobb kezében a fegyverét tartotta, míg a ballal a telefonját nyomta az arcom elé. Áldottam az eget amiért Annushkába nyomkövetőt rakattam, így pontosan láttam, hogy mikor merre volt. Valóban a pincében tartózkodott, ez azt jelentette, hogy Vlad megtarthatja a munkáját, tényleg bármit megtesz a lány épségéért. -Szedd össze magad! A házban négyen vannak még. Mindjárt megérkezik Lazar, Belov lányával. Így akarod a jövendőbelidet köszönteni? -Sergeinek volt képe elvigyorodni. Groteszk látványt nyújtott a vérrel ami az arcát borította, bizonyára az egyik idióta koszolta be miután lelőtte azt.
-Magasról teszek Dimitri Belovra és Svetlanara is. Ha kell magam lövöm fejbe mindkettőt. -megropogtattam a nyakam és morogva elindultam a házam bejárata felé.

Egyre inkább bosszantott, hogy a saját házamban, a saját embereimet tartja terrorban pár patkány.

Megfizetnek.

Anna,

A falat tapogatva kerestem valamiféle kapcsolót, hisz az orromig sem láttam lent.
Egyszer csak valamibe beleütköztem, nagyon nem tetszett az érzés, olyan volt mint egy testrész.