XXIV.

762 44 14
                                    

Anna,

Sokkal egyszerűbben ment kilógni a házból mint azt gondoltam.
Azt hittem majd Nana, vagy valamelyik őr elkezd kérdezgetni, de szerencsére senki sem tette.
Bár a nagynénémet lefoglalta Aleks, hisz ma ő vigyáz rá, hogy én élvezhessem a szabadnapomat.
Igazából nem is lett volna szükségem kimenőre, hiszen imádtam a kisfiúra vigyázni.
Barátaim meg nem igazán voltak Vladon és Valerián kívül.

Az udvaron sétáltam egyenesen a hatalmas kapu felé, mindig megdöbbentett mekkora háza és birtoka van Igornak.
Öt percen át bandukoltam mire végre a kerítéshez értem, az ott álló őr egyenesen rám nézett, unottan.

-Szabadnapom van. -vigyorogni kezdtem ártatlanul, úgy mintha nem Vladimirral készülnék titokban találkozni.

Az őr megnyomott egy gombot és már ki is nyílt a hatalmas kapu.
Idétlenül álldogáltam míg az teljesen ki nem tárult előttem, majd sietve kiléptem rajta.

Érdekes érzés kerített hatalmába, a szabadság és a bizonytalanság egyvelege volt ez.
Nem voltam rab Sokolovnál, néha mégis egy ketrecbe zárt madárnak éreztem magam.

Igazán magam sem tudtam, hogy elakarok-e menni, vagy soha többé nem akarom elhagyni a birtokot.

Körbenéztem, próbáltam felidézni magamban az eddigi autó utakat.
Jobb oldalra fordultam és előre kezdtem sétálni, úgy emlékeztem ott van a tölgy amiről Vlad beszélt.

A környék azt kiabálta, hogy mindenki aki itt él az mocskosul gazdag. Igor háza olyan volt mint egy palota, ahhoz képest a többi eltörpült, pedig azok is olyanok voltak amiket korábban csak filmekben láttam.

Ez nem egy sűrűn lakott övezet volt, az egész utcában csak pár ház volt található, mind tisztes távolságra egymástól.

A Sokolov kúria mindegyiktől messzebb helyezkedett el, evidens volt, hogy a Pakhan szereti a privát teret.

Lassan elértem a fához, de sehol sem láttam autót, kissé elbizonytalanodtam, hogy tudom-e mi is az a tölgyfa. Mikor megakartam fordulni észrevettem Vladimirt, egy motorhoz támaszkodva.

Kikerekedett szemekkel néztem rá. -Neked motorod van? -megráztam a fejem és megszaporáztam a lépteimet
-Jó a szemed, Devushka. -vigyorogva nyújtott felém egy bukósisakot
-Uh, én nem ültem még ilyenen, nem vagyok benne biztos, hogy nem fogok leesni. Tudod, hogy kell vezetni? -összeráncoltam a szemöldököm. Vlad felkacagott a bugyuta kérdésem hallatán. -Nem, nem tudom, csak megtetszett és elhoztam a boltból. -a kezembe nyomta a sisakot, nem volt választásom bólintottam egy aprót.
-Ne nyírj ki! -sóhajtozva próbáltam felvenni a sisakot, ügyelve arra, hogy ne kenődjön el a szempillafestékem és a hajam se kócolódjon össze túlságosan
-Azt meghagyom a Pakhannak, mert a mai nap után mindketten halottak vagyunk. -vigyorogva ütögette meg a sisakom tetejét, majd ő is felvette a sajátját.

Felült a motorra, és egy mély levegővételt követően felszenvedem magam mögé.

-Karolj át, Anna.
-Huh? -előre akartam hajolni, hogy biztosan jól hallottam-e, de emiatt összekoccant a sisakom az övével. Oroszul kezdett morgásba, egyszerűen csak hátranyúlt megfogta a kezeimet és a dereka köré helyezte azokat.
Egy pillanattal később beindította a motort, aminek a hangjától összerezzentem.
Úgy kapaszkodtam Vladimira mintha az életem múlt volna rajta. Bizonyára így is volt.

Elindultunk, olyan sebességgel, hogy csak imádkozni tudtam magamban, hogy élve érjük el a célt.



Igor,

Megcsörrent a telefonom miközben kiléptem a házból.
Általában Lazar kísért mindenhová, de ma nem szerettem volna ha rájönne mire is készülök.
Nos igen a fiam dadáját készültem megfigyelni.
Nem engedhettem, hogy csak úgy védelem nélkül mászkáljon az utcákon, bár abban majdhogynem biztos voltam, hogy nem egyedül van hanem Vladimir-al.

SokolovWhere stories live. Discover now