Sokolov

XLVII.

Igor,

Megcsörrent a telefonom, a bal kezemet a kormányon tartva felvettem.
-Sokolov, mégis miért száguldozol kétszázzal? -Sergei morogta a vonal túlsó végéről.
-Neked az a dolgod, hogy szólj a mocskos zsaruknak, hogy én vagyok az, és hogy rohadtul ne villogjanak le, mert esküszöm ha megteszik én kinyírok valakit. -megropogtattam a nyakam az utat figyelve, megelőzve az előttem haladó járművet. Egyik sávból a másikba csapva kerülgettem az autókat.
-El van intézve. Kinek nézel te engem? Csak szerettem volna tudni, hogy ki miatt kellett beszélnem a dagadék Millerrel. -Volkov unottan sóhajtott egyet a New yorki rendőrfőkapitány nevét kimondva. A markunkban volt az ember, hisz a pénzt jobban szerette mint a törvényt amit szolgált. Már közel hat éve kapja a kenőpénzt. Magasról tettem arra, hogy Sergeinek nem volt a szíve csücske az ember.
-Azt hittem szereted a rendőröket, Volkov. -jobban beletapostam a gázba, az adrenalin olyan erősen dolgozott bennem, hogy semmi másra sem tudtam gondolni mint a dadára.
-Pakhan, Anna miatt hajtasz úgy mintha megakarnád dönteni a versenyautósok rekordját? -hallottam a hangján, hogy vigyorog. Legszívesebben behúztam volna neki.
-Szeretnék még csevegni veled, de kurvára nincs kedvem. Mond meg Mikhailnak, hogy hívja fel Rossit és beszéljék meg a szállítmány utáni teendőket. Ezután szólj Emilynek a dátumról, legyen tiszta a terep. Nem akarok több meglepetést, mert istenre esküszöm tényleg megölök valakit.
-Elintézem. -felelte határozottan, hallottam, hogy eszeveszett gépelésbe kezdett.
-Nagyszerű. Most ha megbocsátasz, van egy kis elintéznivalóm.
-Igor, elolvastad a dokumentumokat a dadáról? -a hangsúlya komolyabbá vált. Ez azt jelentette, hogy tudnom kéne bizonyos dolgokat a nőről.
-Érinti avagy befolyásolja az üzletet, vagy az életedet Anna múltja? -megelőztem egy kamiont, ezután a maximumra gyorsítottam az autómat.
-Nos, nem, Pakhan. Nem.
-Akkor ne üsd bele az orrod. Kosta és Mikhail elég izgalmat szolgáltatnak neked az életükkel, az enyémhez senkinek semmi köze, Volkov. -morogtam határozottan. Egyre kíváncsibbá tett Sergei, az az akta olyat rejthetett amiről tudnom kellene.

A kíváncsiságom és a kibaszott szívem vívtak harcot egymással.

Biztosan tudni akarom mit tett Annushka?
Hiszen már szeretem, mit változtatna ezen egy apró titok?
Másrészről sosem voltam a strucc politika híve.

-Pakhan, óvatosan. Ne cselekedj meggondolatlanul. -Sergei szavait hallva csak még feszültebb lettem.
-Ismersz, sosem tenném. -ezzel meg is szakítottam a hívást.

Nos, az igazság az, hogy általában megfontoltan cselekszem, ámbár olykor olykor engem is elragadnak az érzelmek és hirtelen felindulásból olyat teszek amit nem kellene, legalábbis a társadalom szerint.
Én magasról tettem arra, hogy ki mit gondolt rólam.

Nem én voltam a legbarátságosabb Pakhan a Bratva történelmében, de ez egy cseppet sem izgatott, hiszen a testvériség az elmúlt években felvirágzott a keleti parton, nekem köszönhetően.

Az újak kicsit megkavarták az állóvizet. Ermir nem volt tisztában a hatalmammal, Elira majd megtanulja és Rossi is.
Mindketten túl kevés ideje ülnek a trónon ahhoz, hogy realizálják ki is vagyok én.
Az elődjeik kezet csókoltak nekem, hiszen tudták, hogy egyetlen szavamba kerülne, hogy örökre eltüntessem őket.
Kissé bosszantott, hogy nekem kellett ezekkel a kezdőkkel bíbelődnöm, de láttam bennük a potenciált, ezt viszont sosem mondanám el nekik.
Előbb vágnám ki a saját nyelvemet.

Leparkoltam abban az utcában ahol jelezte a nyomkövető Annushka tartózkodási helyét.
Egy eldugott kis kávézót adott ki a GPS.

Kiszálltam az autómból, megropogtattam a nyakam és elindultam előre.
Pontosan ezért utáltam sétálgatni New York utcáin, hiszen akarva akaratlanul hírnévvel bírtam.
Egyesek megbámultak, mások sietve elkapták az arcukat. Forgattam volna a szemeimet ha érdekelt volna bármi is abban a percben.