Sokolov

LVIII.

Anna,

Igor gyorsan elaludt, kezdtem azt hinni, hogy valamiféle szuperképességgel bírok, mert a közelemben eszeveszettül gyorsan álomba merült. Valahol egyszer azt olvastam, ez azért van, mert olyan hormonok szabadulnak fel a szerelmünk jelenlétében amik megnyugtatnak.

Megsimogattam a férjem arcát és adtam egy puszit az orra hegyére.
Óvatosan fejtettem le magamról az erős karjait, ezután lassan felálltam és magamra vettem az egyik ingjét. Lábujjhegyen tipegve a szekrény felé indultam, halkan kinyitottam azt és a kabátom zsebébe nyúltam. Megmarkoltam a cetlit és az öklömben szorongatva a papír darabot, minden nesz nélkül kisiettem a szobából.

A folyosón végig sétálva egyenesen Vlad szobájába lépkedtem.

A férfi a plafont bámulta, amikor beléptem hozzá.

-Miért nem alszol? -összevont szemöldökkel néztem rá. Meglepetten fordította az arcát felém, úgy mintha nem értené mit keresek nála.
Sóhajtozva az ágya mellé álltam és a homlokára tettem a tenyerem, megnézve, hogy nem lázasodott-e be időközben.
-Jól van, megmaradsz barátom. -vigyorogva huppantam le mellé, ekkor morogva kicsit távolabb húzódott. Nem díjazta a jelenlétemet, de ez egy cseppet sem érdekelt, az volt a lényeg, hogy a helyzethez képest jól volt.
-Devushka, miért nem alszol? -felszisszent mikor az oldalára fordult, megtámasztotta a kezével a fejét és bámulni kezdte a papírt amit tartottam.
-Nos, ezt a cetlit Nana adta. Azt mondta ha baj van, ezt a számot hívjam fel. Ismerős? -meglengettem előtte az apró lapot. Összeráncolta a homlokát miközben kivette azt a kezemből.
-Hm. Ez Sasha volt ápolónőjének a száma. Álmomból felriadva is tudnám. Sokszor kellett felhívni mikor a nő már nagyon beteg volt. Barátnő félék voltak. -Vlad eltépte a lapot és összegyűrte a darabkákat.
-Miért adta meg Nana a nő számát? -kíváncsian néztem az őrre. Elképzelésem sem volt, hogy miben segíthetett volna nekem egy ápolónő.
-Anastasia, valószínűleg többet tud Aleksandráról mint bárki. A végrendeletét  segített neki megírni, azon sem csodálkoznék ha a noteszt is ő rejtette volna el. -mély levegőt vett és fájdalmas arckifejezéssel lehunyta a szemeit.
-Mondom, hogy eltört a bordád! Feküdj vissza a hátadra! -végig mutattam rajta majd a plafon felé fordítottam a tekintetem. Anastasia, sosem hallottam róla korábban, de úgy véltem a nő kihúzhatott volna a bajból ha Igor nem hitt volna nekem. -Na és most hol van ez az Anastasia?
-Mikor Sasha meghalt, a Pakhan kifizette a nőt és azóta nem láttuk. Sosem akart a maffiával keveredni, gyűlöli az oroszokat, pedig ő maga is az. -halkan felnevetett Vladimir és sóhajtott egyet -Albínó.
-Huh? -értetlenkedve néztem a szőke férfira
-Konstantin hívta így, ha engem kérdezel oda volt érte.
-Oh, ő mindenkiért akinek van két melle. -legyintettem egyet a Kozlov férfi nevét hallva
-Nem, Devushka. Őt tényleg szerette. -Vladimir visszafordult a hátára és lehunyta a szemeit -Menj aludj, ha a Pakhan itt talál téged, megint megkínoztat és lehet, hogy azt már megérezném. -morogta álmoskás hangon. Nem szabadott volna kuncognom ezt hallva, de igaza volt. Igor mérhetetlenül féltékeny volt. Lassan felálltam, de előtte még megborzoltam Vladimir szőke fürtjeit.
-Jó srác vagy, Vlad. Köszönöm. -mosolyogva kisiettem a szobájából. Nem értettem mit motyoghatott oroszul az orra alatt, de bizonyára bosszankodott, hogy összekócoltam a haját. Mindig utálta ha ezt csináltam.

Elvesztem a gondolataimban a hálóba felé tartva. Anastasia, a nő aki mindent tud, mégsem hozakodott elő soha az igazsággal.
Vajon fél valamitől?
Egy részem sajnálta azt, hogy Aleksandra ennyire sok embert belerángatott a titkába.
Sok sok életet változtatott meg akkor, amikor Elenaval elhatározták, hogy keresnek egy béranyát.