Sokolov

LII.

Anna,

Oroszországban sokkal hidegebb volt mint arra számítottam.
Most már értettem Igor miért vett nekem egy csomó kabátot.

Moszkvától 180 kilométerre landoltunk, onnan még két órányit autóztunk. Nagyon későn, hajnali egy körül parkolt le a jármű egy hatalmas kerítéssel szegélyezett villa előtt.

Az autóúton már olyannyira feszülté váltam, hogy beszélni is képtelen voltam.
Sokolovnak azt mondtam, hogy kimerültem és ezt az ürügyet használva hozzá bújva pihentem, míg Lazar vezetett.
Vlad olykor olykor a visszapillantóból rám szegte a zöld szemeit, láttam rajta, hogy ő is stresszes.

-Itt vagyunk, Karsivaya. -a Pakhan hangját hallva görcsberándult a gyomrom.

Lassan kinyílt a hatalmas vas kapu aminek mindkét oldalán négy-négy őr állt.
Igor biztosra ment, hogy Aleks és Elena zavartalanul tölthessék az idejüket ebben a házban.

Lazar leállította az autómotort a hatalmas fenyők szegélyezte, macskakővel díszített előudvaron.

Elképedve néztem az elém táruló látványt, hiszen ez a villa gyönyörű volt, hűen tükrözte az Orosz architektúra különlegességét.
Igor háza New Yorkban szintén álomszerű volt, csak modernebb mint ez.

-Gyönyörű. -csodálattal bámultam magam elé miközben kiszálltam a kocsiból.
Sokolov nyitott nekem ajtót és még a kezemet is megfogta, hogy segítsen. -Úriember. Egy alvilági, maffiózó úriember. -vigyorogva néztem ahogy a férfi sóhajtott egyet, teljesen biztos voltam abban, hogy sokszor okozok neki fejfájást.
-A maffiózó és legfőképp az alvilági részét nem kell emlegetned, Annushka.

Vladimir és Lazar a csomagokat hozta be mögöttünk, míg mi Igorral előre mentünk.

A szívem a torkomban dobogott, izgatott voltam amiért Alekset láthatom, hogy végre újra magamhoz ölelhetem, és végtelenül ideges voltam Elena miatt.

Szinte ájulás közeli állapot kerített a hatalmába amint beléptünk a villába.

Elena tűsarkúja koppant a lépcsőn minden egyes lépést követően. A sötét haját hátradobva fintorogni kezdett. -Ez meg mit keres itt? -megállt az utolsó lépcsőfokon és összefonta  karjait a mellkasa előtt, a csípőjét kissé jobb oldalra tolva.
-Milyen szívélyes fogadtatás. Mi is örülünk neked drága húgom. -Igor nem rejtette véka alá a szarkazmusát. -Hol a fiam? -levette a szemüvegét és a zakójának zsebébe csúsztatta azt
-Alszik, mégis mit vártál? Mindjárt hajnali egy óra. -a nő unottan nézte a bátyját, ezután grimaszolva Vladimirra és Lazarra nézett, akik időközben betoppantak a csomagokkal. -Elhoztad a gorilláidat is.
-Zatkni past'! -Igor megrázta a fejét. A hangsúlyából úgy ítélten, hogy csendre intette a testvérét. Megropogtatta a nyakát és az emberei felé fordult. -Menjetek fel az emeletre, a szokásos helyetekre és tegyétek le a bőröndöket a főhálóba.

Vladimir vigyorogva sétált el Elena mellett, bosszantani akarta, ami sikerült is neki, hisz a nő összeszorított ajkakkal kezdett morogni.

-Ez hol alszik? -Elena felém biccentett eltúlzott undorral az arcán. Kár volt érte, hisz ha nem lett volna egy kígyó, egész szép lenne. A Sokolov génekkel megütötte a főnyereményt.
-Nem ez, hanem ő! -Igor levette a zakóját és az egyik méregdrágának tűnő komód tetejére dobta azt. -És ő, Annushka, velem alszik.