Sokolov

XLII.

Anna,

Igor mögöttem aludt el, karjaival erősen szorítva, mintha attól tartott volna, hogy eltűnök ha nem fog. Egy cseppet sem bántam, sőt imádtam minden egyes pillanatát.
Sajnos a fejemben ott motoszkáltak Vlad szavai, az, hogy Aleksandra valamit rejtegetett Igor elől, és az, hogy emiatt Sokolov majdnem megölte a nőt.
Összeszorult a gyomrom mikor a saját titkomra gondoltam, nem akartam elveszíteni Igort, sem Alekset. Bele haltam volna, ha a múltam miatt kellene elbúcsúznom tőlük.
Inkább lőjön fejbe az a férfi aki mögöttem békésen szuszogott, minthogy arra kényszerítsen, hogy hagyjam el őket.
A halál is kegyesebbnek tűnt mint egy egész élet nélkülük.  
Aleks elmondhatatlanul közel került a szívemhez, olyannyira ragaszkodtam hozzá, hogy folyamatosan aggódtam mikor nem volt mellettem.
Az, hogy Oroszországban kellett Elenaval tartózkodnia, csak fokozta az aggodalmamat.

Nana tudta, hogy minden vágyam egy gyermek volt, ezért ajánlott be dadusnak.
Így legalább megélhettem a kisfiún keresztül azt, amire nem lesz többé lehetőségem.

Sokszor tűnődtem azon, hogy mi lehet a kisbabámmal.
Elena azt hitte teljesen hülye vagyok, kihasznált.
Azt mondta meghalt a gyermekem születés közben, de én belül mindig is tudtam, hogy ez nem volt igaz.
Egyszerűen csak így tudta elérni, hogy kénytelen legyek lemondani róla.
A pénz amit kaptam semmit sem kárpótolt.
Lehet, hogy ki tudtam egyenlíteni a családom tartozását és stabilabb jövőt biztosítottam a testvéreimnek, de a lelki fájdalmat és űrt nem enyhítette a pénz.
Sosem voltam materialisztikus, egyszerűen nem érdekelt a gazdagság.
Ezért költöttem az utolsó garast is a családomra, mikor vissza tértem Oroszországból hozzájuk.

Az első egy évem teljesen kiesett ezután, robot üzemmódban éltem a mindennapjaimat.
A fizikai fájdalom eltörpült a lelki mellett.
Az akkori párom megcsalt miután megpillantotta a heget a hasamon.
Azt mondta gusztustalan lettem, de nekem ez a heg egy keserédes emléket őrzött.

A kisfiam születését.

Bárcsak megfoghattam volna, bár egyetlen másodpercre megpillanthattam volna.
Vajon boldog?
Jó családban nevelkedik?
Vajon örökölt tőlem jellemvonásokat?
A szeme milyen színű lett? Na és a haja?
Hol vannak anyajegyei?
Szereti-e a zöldségeket?
Mi lehet a kedvenc meséje?
Csendes vagy igazi kis energia gombóc lett?

Most lenne öt éves, öt éves kicsi gyermek, aki sosem fogja megtudni, hogy én vagyok a vérszerinti édesanyja.

A szerződésben az állt, hogy egy befolyásos gazdag családhoz kerül majd.
Mindene meglesz, anyagilag és érzelmileg is.
Az anyja nagyon várta, minden egyes vizsgálatot elvégeztetett velem.
Sosem láttam a nő arcát, mindig Elenan keresztül tartottuk a kapcsolatot.
A nő nem szeretett volna velem találkozni, csupán képeket látott rólam.

Hat éve majdnem elárverezték a szüleim házát, az anyagi csőd szélén álltunk.
Egyszerre három helyen dolgoztam, de ez sem bizonyult elegendőnek.

Nana abban az évben haza látogatott húsvétkor. Elmesélte, hogy közvetve ismer valakit, akinek nem lehet gyermeke, de nagyon szeretne.

Hosszú éjszakákon át gondolkoztam, de végül bele mentem abba, hogy segítsek neki és cserébe ő is segít nekem.

A családom úgy hitte külföldön kaptam munkát, csupán tíz hónapot leszek távol és sok pénzt kapok majd érte.

Tíz hosszú hónapon át Oroszországban laktam, egy hatalmas házban.

Egy házvezetőnő és egy biztonsági ember társaságában.
Elena minden héten meglátogatott, az elején még magához képest kedvesen tette ezt, de ahogy teltek a hónapok egyre elviselhetetlenebb lett.