Sokolov

L.

Anna,

A hálóban álltam indulásra készen pontosan reggel hét óra harminc perckor.
Igor egész éjjel az irodájában dolgozott, viszont Valeriat felküldte, hogy szóljon nekem mikor indulunk vásárolni.

A lány vigyorogva bökte meg az oldalam. -Nem mondtad!
-Nem tehettem. -sóhajtozva fogtam lófarokba a hajam -Mégis csak a Pakhanról beszélünk, pár nappal ezelőttig azt sem tudtam hányadán állunk.
-Felesége leszel. -a lány kacarászva sétált az ablakhoz és húzta el a függönyt. A szikrázó napsütés majdnem megvakított, hunyorogva bámultam a kert felé.
-Nem tudom, olyan furcsán viselkedik. -sóhajtva leültem az ágy szélére. A lány körbepillantott, úgy mintha biztosra akarna menni, hogy csak ketten tartózkodunk a szobában.
-Tudja, hogy a kis Aleks a te fiad? -halkan suttogta, olyannyira, hogy én is alig hallottam a kérdést.
-Még nem. -megráztam a fejem hevesen -De elmondom neki, miután vissza jöttünk Oroszországból. -az ölemben pihenő kezeimre néztem. Rettegtem, hogyan alakul majd ez a kis kirándulás. Ahhoz az országhoz nem kötöttek szép emlékek. Pár évvel ezelőtt a poklok poklát éltem ott át.
-Értem. -Valeria megfogta a kezem és finoman megsimogatta azt. A csodaszép sötét szemei szomorúnak tűntek. -Szeret téged, megérti majd.
-Remélem. -megharaptam a szám belsejét, hiszen tényleg bíztam abban, hogy szeret Sokolov és nem csak egy újabb elmejátékot űz velem. Meg kellett tanulnom bízni benne, de ez roppant nehezen ment amikor annyi szörnyűségen mentem keresztül.  -Ugye nem kerültél bajba amiért elhallgattátok, hogy Vladdal testvérek vagytok? -már nem tudott felelni, hisz a következő pillanatban Nana nyitott be a szobába. -Valeria lányom! Menj fejezd be a takarítást a földszinten. -nagynéném szavait hallva a lány felpattant és sietve kiviharzott az idős nőt megkerülve.

Babushka ezután behajtotta az ajtót maga mögött és engem kezdett szuggerálni. A szoros kontyba fogott haja most is kifogástalanul állt.
Mindig sötétkéket hordott, édesanyám szerint azért mert gyerekként csak rózsaszínt viselhettek, és ez volt az én Nanám önkifejezési formája.
Tudtam, hogy kettejük közül a nagynéném volt a szabadszellemű, az aki ki akart törni a szegénységből, az aki soha többé nem volt hajlandó leengedett hajjal, világos színű ruhákat viselni. Az élete nem volt egyszerű, de itt New Yorkban megtalálta a boldogságot, Igort a fiaként szerette.

-Mond, Nana. -megdörzsöltem az arcomat várva a fejmosást. Ismertem az asszonyt, egyetlen nézéséből rájöttem mikor mérges. Kis termetű nő volt, mégis olyan hatalmas, erőteljes kisugárzással bírt, ami a felnőtt férfiakat is csendre késztette.
Itt senki sem mert Babushkának feleselni.
-Te leány! A Pakhannal kezdtél? Mégis mikor akartad elmondani ezt nekem? -csípőre tette a kezeit, ekkor egy hatalmas levegőt vettem.
-És te? Te mikor akartad elmondani, hogy Aleks az én kisfiam? Hm? -összevontam a szemöldököm beszéd közben. A nő szemei kikerekedtek, közelebb lépett hozzám majd leült mellém az ágyra.
-Hát tudod. -maga elé meredve bámulta a falat. Elveszett a saját gondolataiban.
-Persze, hogy tudom! Nem volt túl nehéz kideríteni és ha én tudom, Igor is megfogja tudni! Na akkor lesz végem, hiszen azt fogja hinni direkt jöttem ide, hogy elvegyem tőle a gyermeket! Nana mégis mit gondoltál mikor ide hozattál? -indulatosan gesztikuláltam, kiabálni toporzékolni szerettem volna.
-Te lányom semmiről sem tehetsz, én hibáztam. -nagynéném még mindig előre nézve kezdett beszédbe, az öleiben tördelte dolgos kezeit. -Hibáztam amikor megbíztam Aleksandrában, hibáztam amikor megbíztam Elenaban. Nekem azt mondták, hogy a petesejted kell, ebben állapodtál meg te is a Sokolov lánnyal. Csak akkor tudtam meg, hogy béranya lettél mikor már négy hónapos terhes voltál. Könyörögtem Aleksandrának, hogy engedje hadd beszeljek veled, de azt mondta nem lehet. Nem szabad a Pakhannak megtudnia, hogy a testvérem lánya lett a gyermeke anyja. Választás elé állított, vagy felmondok vagy a sírba viszem a titkot. Nos én a második opció mellett döntöttem, mert így a kicsi mellett maradhattam. Mikor megbetegedett a nő, akkor elhatároztam, hogy ide hozatlak, hogy a gyermeked mellett lehess. Akartam, hogy tudd, Aleks a te kisfiad. A tied, lányom. -Nana lassan rám szegte megfáradt arcát. A tekintete végtelenül szomorú volt. -Azzal nem számoltam, hogy beléd szeret a Pakhan, de úgy tűnik a sors helyettem is helyre hozta a dolgokat. Vállalom a felelősséget, én már öreg vagyok, ha te a gyermek mellett maradsz, akkor én boldogan távozok. -nagynéném megsimogatta az arcomat majd elmosolyodott -Hasonlít rád a kicsi, gyönyörű, akárcsak te. Még nem is ismerted a Pakhant, mégis egy szerelem gyermek fogant aznap.