Sokolov

LIII.

Igor,

Elena egyre jobban idegesített, valamilyen oknál fogva nem kedvelte Annát.
Ez lehetett egy egész bagatell indok, mint például az, hogy szerinte közel három év gyász nem volt elegendő, vagy ennél sokkal sötétebb dolog.

-Pakhan, minden megfelelően zajlik otthon. -Lazar morogta. A konyha ablakon bámultam ki a kertbe, Annushkát és a kisfiamat nézve, miközben azok leveleket gyűjtöttek. Gyűlöltem beismerni, de Elena éjjel elhangzott szavai bogarat ültettek a fülembe. Azt mondta kígyót melengetek a keblemen. Evidens, hogy nem kedvelte Annát, de a kijelentései akkor is eltúlzóak voltak.
Szüntelenül zakatoltak a gondolataim.
-Nagyszerű. Sikerült elérned Rossit?
-Igen. Mikhail ma találkozik vele és Eliraval, aláírják a szerződést. -ezt hallva örülnöm kellett volna, hiszen ez azt jelentette, hogy a béke megköttetett az olasz Camorra, az albán maffia és a Bratva között. Nyilvánvalóan továbbra is lesznek kisebb fennakadások, ismerve Antonio Rossit és annak nem létező idegzetét. Az az ember nem tudott üzletet kötni anélkül, hogy ne ütközött volna ki az a rohadtul idegesítő olasz vérmérséklete. Mindig is parádésnak véltem a színpadias érzelmeket.
-Pakhan?
-Hm? -a vállam fölött hátrapillantottam az emberemre
-Biztos vagy az esküvőben? -megropogtattam a nyakam az önkéntes árnyékom kérdését hallva
-Te is kezded? -vissza fordítottam az arcomat az ablak irányába és újra a fiamat és a dadáját kezdtem nézni
-Anna megfelelő nő számodra. -morogta halkan, ekkor elmosolyodtam, hiszen Lazar még Sashara sem adta áldását, érthetetlen okokból kifolyólag sosem kedvelte igazán. Én akkor úgy véltem, hogy ő valójában egy remete, aki messziről kerüli a nőket, amit nem csodáltam annak tudatában amin keresztül ment gyermekként. A saját anyja akarta megölni, ezután a nevelő anyja kidobta az utcára, ahol élete első és talán egyetlen szerelmét megismerte. Lazar szíve fölött éktelenkedett egy golyó ütötte heg, az a nő akit szeretett megakarta ölni. Mindezek fényében nem hibáztattam, amiért papokat megszégyenítő cölibátust fogadott.
-Nos, örülök, hogy így véled, hiszen a feleségem lesz.

Vladimir egy cigarettát a füle mögé téve, besétált a konyhába. -Woah, mi ez a gyászos hangulat? -hangosan nevetve ütögette meg Lazar hátát, aki ezt érezvén mogorván lerázta azt magáról. Ők ketten olyanok voltak mint apa és fia.

Lazarnak a fiú, akire kivetíthette az elfojtott gondoskodás utáni vágyát, és Vladimirnak egy olyan apa figura, amilyen sosem adatott meg neki.

Bármennyire is bosszantották egymást, elválaszthatatlanokká váltak az évek alatt.
Vlad egy kölyök volt mikor hozzánk került, Lazar a küldetésének vette, hogy jó embert faragjon belőle. Ez sikerült is neki, hiszen a fiatal férfi a végletekig ment a szeretteiért.

Ez elgondolkodtatott, hiszen Annával túlságosan is megértik egymást. Nem tudják, de minden egyes mikro rezdülést észreveszek kettejük között. A lopott pillantásoktól kezdve, az összemosolygáson át, mindent.

Plátóinak tűnik a kapcsolatuk, így hát nem zavart, de mindenesetre továbbra is rajtuk tartom a szemem.

-Beszélgettünk, Vladimir, ahogyan azt a felnőttek teszik. -morogva megfogtam a kávés poharamat
-Pakhan. -Vlad vigyorogva figyelte minden egyes mozdulatom -Kinyomok kétszáz kilót fekve, ez azért valami.

Letettem a poharamat és megdörzsöltem a homlokom, hirtelen úgy éreztem, hogy Konstantin szelleme szállta meg.

-Maradj csendben.  -Lazar hatalmas levegőt véve megrázta a fejét.
-Edzenünk kéne. -Vladimir ötletét hallva az őröm unottan vállat vont.

Nem bántam ha kicsit lefoglalják magukat, a súlyok emelgetése után legalább elfáradnak majd, és magamra hagynak.
Itt nem kellett folytonos készenlétben állniuk, hiszen ez a hely olyannyira titkos volt, hogy senki sem tudott a létezéséről, a Sokolov családon és az őrökön kívül. Nos Babushka kivétel volt, hiszen ő járt már itt megszámlálhatatlan alkalommal, de ő anyám helyett is anyámmá avanzsált a több mint húsz év alatt mióta a családomnak dolgozik.