Sokolov

XXXVII.

Igor,

Az irodámban ültem, előttem Sergei és Mikhail foglaltak helyet.
A két nappal korábban történt eseményeket beszéltük át.
Kosta a falhoz dőlve látványosan unatkozott, Lazart méregette, úgy téve mintha szerencsétlen emberem lenne a következő párbaj ellenfele, vagy halálos ellensége.
Megdörzsöltem a homlokom, szinte éreztem a közelgő fejfájást.

-Nos, mégis meddig tervezed itt tartani Belov lányát? Ugye tisztában vagy azzal, ha elveszed nincs visszaút. -Mikhail megigazította a tökéletesen élére vasalt szürke zakóját.
-Tényleg, Mikhail? Valóban? -hátradőltem a székemben és sóhajtva felnéztem a plafonra
-A szarkazmus nem segít a helyzeteden, Pakhan. Én csak racionálisan gondolkozom. Ha bejelentjük az eljegyzésed, akkor még egy hónapod lesz, hogy leszerveztesd az esküvőt. Úgy gondolod, hogy ennyi idő elegendő ahhoz, hogy megtaláljuk az Albánok főnökét? Ugye tudod, hogy az olaszok türelmetlenkednek? Na és mi van a Yakuzával? Az üzlet csak áll és ez nem tetszik nekik! -a férfi rázta a fejét miközben kifejezte a nem tetszését. Mindig higgadtan kezelte a helyzetet, de ma egy kicsit feszültebbnek tűnt ő is.
-Antonio Rossi hálás lehet azért, hogy nem lőttem még fejbe. -visszapillantottam Mikhailra egy apró mosollyal karöltve. Konstantin a mondatomat hallva felkapta a fejét és vigyorogva feltette a kezeit.
-Pakhan, én megkínozhatom.
-Te csak maradj csendben. -kifújta a levegőt Mikhail.

Sergeire néztem aki felettébb csendesnek bizonyult.
A telefonját nyomkodva dolgozott, minden bizonnyal nem aludt sokat az utóbbi napokban.
Ő volt a mi technikai emberünk, folyamatosan figyelemmel kísérte mindenki lépteit.
-Nyomi. -Kosta szemforgatva Sergei felé biccentett, nem igazán jutott el az agyáig, hogy milyen fontos munkát is végez a férfi.

Feltoltam a szemüveget az orromon és gondolkozni kezdtem.
Igaza volt Mikhailnak, nem vesztegethettük az időt, sietnünk kellett.
Ha a szállítmányaink nem tudnak zökkenőmentesen a keleti partra befutni, akkor nagy gondban leszünk.
Az Albánok mindent elfognak követni, hogy keresztbe tegyenek most, hogy Belov, a kedvenc pincsijük a markomban volt.

-Dimitri tegnap és ma hajnalban is találkozott egy emberrel. Még dolgozom azon, hogy kiderítsem a személyazonosságát a férfinak. -motyogta Sergei a telefonját nyomkodva
-Albán? -megropogtattam a nyakam
-Minden bizonnyal. Ha kiderítem ki is ő, akkor a patkányfészket is megtaláljuk. -felelte még mindig a készülékébe merülve
-Félti a lányát, tudja, hogy a kezedben van az élete. -rám mutatott Mikhail ezután felállt és az állát dörzsölve elkezdett körbe-körbe sétálni az irodában -El fog vezetni az Albánhoz, hidd el, de nekünk is cselekednünk kell. Igor, le akarnak szavazni. Ma felhívott Petrov.

-Tudod, hogy mi a véleményem Yuriról. -sóhajtottam egyet, nem izgatott túlzottan az öreg meg a kétségbeesett kapálózása.
-Tudom, de össze akarja hívatni a Bratva tagokat, muszáj sietnünk, ha kiiktatod az Albánok fejét akkor újra tiszteletnek fogsz örvendeni és senki sem meri majd megkérdőjelezni a képességeidet.

-Mikhail. -Sergei fejcsóválva, ma először nézett fel a telefonjából. Szúrós pillantást vetve a férfira.

Legyintettem egyet, nem volt hangulatom ehhez, tisztában voltam azzal, hogy Sasha halála óta az idősebb Bratva tagok minden erejükkel a leváltásomat szerették volna elérni.
Nem tartottak elég stabilnak mert meghalt a feleségem.
Igen talán, olykor kissé impulzívabban hozok döntéseket, de ez nem befolyásolta a kompetenciámat.

-Elnézést. -megköszörülte a torkát Mikhail -Nem úgy értettem, hisz mi itt mind melletted állunk. Pontosan ezért szeretnénk, hogy te maradj a Pakhan.
-Ő marad a Pakhan. -morogta Sergei, majd visszanézett a telefonjára és újra munkába lendült