Sokolov

XXXVIII.

Anna,

-Szépen kell felöltöznöd. -Nana a szekrényem előtt állt és erősen tanakodott, hogy milyen ruhát válasszon ki nekem. Olybá tűnt, hogy fontos vendéget vár Sokolov vacsorára.
-Hiába nézegeted őket, egyik sem fog átváltozni egy kis kosztümmé. -hasaltam az ágyamon a kezeimmel támasztva a fejem. Próbáltam elfelejteni Igor előző napi érintését.
Sajnos úgy kiszívta a nyakam, hogy csak garbót tudtam felvenni. Ráadásul ki sem mozdultam a szobámból azóta, azt hazudtam nagynénémnek, hogy nem érzem jól magam. Ez részben igaz is volt, hiszen szinte bele betegedtem a féltékenységbe. Felváltva sírtam és bámultam magam elé egész nap. Nana átlátott rajtam, tudta, hogy fizikailag semmi bajom, sejtette, hogy lelki gondjaim vannak.
-Te sosem fogod megtanulni, hogy nem feleselünk, ugye lányom? -csípőre tett kézzel szuggerálta a ruháimat. -Aleks jól van, hamarosan vissza jön és neki egy erős, mosolygos dadusra lesz szüksége. Szedd össze magad te leány. -motyogta az orra alatt
-Jaj Nana, nem maradhatnék itt bent a szobában? Minek kell kimennem a vacsora asztalhoz? Nekem semmi közöm ehhez az egészhez. -drámaian a párnámba temettem az arcomat.
-Szerinted a Pakhan apósa mit gondolna akkor, ha nem látná, hogy a kicsi Aleksander dadája megfelelő? Tudnia kell, hogy a jövendőbeli unokák jó kezekben lesznek. Svetlana fiatal, ha teherbe esik kell majd neki a segítség.

Ezen a ponton nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Felemeltem a fejem és nagynéném hátát bámultam, legszívesebben kiabáltam volna, zokogva toporzékolva, olyannyira fájt a szívem.

-Unokák? Nem szaladsz egy kicsit előre? Egyébként is legális ez? A lány nagykorú egyáltalán? -morogtam az orrom alatt, küzdve a könnyeimmel. Sietve megtöröltem a szemeimet, pontosan mielőtt Nana felém fordult volna.
-Tizennyolc éves, ezekben a körökben így mennek a dolgok. Fiatalon házasodnak. Svetlana jó lány. -szuggerálta az arcomat miközben beszélt -Te szerelmes vagy. -hirtelen a mellkasához kapott

Az ütő is megállt bennem, olyan hevesen kezdtem rázni a fejem, hogy szinte bele szédültem.
-Nem! Dehogy! Úristen Nana!
-Ki a fiú? -lehajolt hozzám és a homlokomra tette a tenyerét, mintha azt nézte volna meg, hogy lázas vagyok-e, amiatt viselkedek-e furcsán. -Mond, hogy nem Vladimir az! Istenre esküszöm ha az a pernahajder csavarta el a fejed...
-Nana! Elég! -a szavába vágva ültem fel az ágyon -Nem vagyok szerelmes, csak honvágyam van és megviseltek az elmúlt napok eseményei. Bocsánat, hogy nem tudom olyan könnyen feldolgozni a hulla hegyek látványát! -körbemutattam a szobában, mintha magam előtt látnám a holttesteket. Az igazság az volt, hogy magasról tettem a hullákra amiket aznap este láttam vagy korábban. Csak eljátszottam a traumatizáltat, hogy békén hagyjon Babushka. Jó alakítást nyújthattam, mert leült mellém és a fejemet a vállához húzta, miközben rátette a tenyerét.
-Sajnálom, hogy ezen kell keresztül menned és sajnálom azt is, ami a múltban történt veled. Tudom, hogy nehéz feldolgozni mindezt, de megígértem hat éve, hogy megóvlak, ugye?
-Igen. -halkan feleltem. Utáltam magam amiért hazudtam neki és letagadtam, hogy szerelmes lennék, de nem tudhatta meg, hogy a Pakhanba szerettem bele.
-Most szépen megfésülködsz, felöltözöl és mosolyogsz a vacsora asztalnál. Megmutatod Dimitri Belovnak, hogy nálad rátermettebb dada nem létezik. Te vagy a legjobb. Tudom, hogy nagyszerű anya lett volna belőled. -sóhajtott egyet, Nanát kemény fából faragták, de most ő is elérzékenyült. Megtörölte a szemeit, és én is így tettem a sajátommal. A gombóc a torkomban folyogatóvá vált, hiszen tudtam, hogy valóban jó édesanyja lettem volna a gyermekemnek.

(....)

Valeria mosolyogva állt egy tálcával a kezében, míg én savanyú arcot vágva ültem az asztalnál.

Svetlana apja illedelmesen bemutatkozott, és meg mertem volna esküdni rá, hogy vacsora közben folyamatosan rám pillantott.
Nem értettem ennek az okát, elkönyveltem egy perverz öreg disznónak.
Mert bizony rettenetes kisugárzása volt.
Igor az asztalfőnél ült, ő bezzeg teljesen figyelmen kívül hagyott, többnyire oroszul kommunikáltak, amiből természetesen egyetlen egy szót sem értettem.
Svetlana illedelmesen mosolygott, olykor bólintott. Keveset beszélt, de ha megszólalt azt finoman tette.
Az ujján egy hatalmas kővel díszített gyűrű ékeskedett, akárhányszor rápillantottam összeszorult a szívem.