Sokolov

XLVIII.

Anna,

Kiszálltam az autóból, majdnem orra estem annyira remegtek a lábaim.

-Igor ez nem vicces. -összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Egyenesen a férfi széles hátát bámultam, míg ő az előttünk elterülő épületet nézte.
-Tudni akarod ki vagyok én, Annushka? -a válla fölött hátrapillantott -Tudni szeretnéd miért lettem olyan amilyen? Ugye? -halkan elnevette magát ezután előre indult.
-Igor én nem megyek be oda! -hevesen megráztam a fejem. Az a romos épület olyan volt mint amilyenekben horror filmeket szoktak forgatni. Elhagyatott, romos és sötét, egy nyamvad fás, bokros övezet kellős közepén.
-Vagy magadtól jössz utánam vagy beviszlek. Válassz. -megvonta a vállait, hátra sem nézve.

-A franc egye meg. -motyogva az orrom alatt, szapora léptekkel követtem. Lassan kezdett lemenni a nap, ezzel csak még ijesztőbbé téve a helyzetet.

Igor megállt az épület belsejének kellős közepén.
A bal oldalán egy szebb napokat látott lépcső vezetett fel a sötét emeletre.

-Mi ez a hely? -a talpam alá néztem, attól félve, hogy egy egér, vagy egy patkány felszalad a lábamon.
-Ez az a hely, ahol beszélni fogsz. -hallottam, hogy matatni kezd, összevont szemöldökkel figyeltem minden egyes mozzanatát. A bőr övét húzta ki a nadrágjából. Zavarodottan néztem a férfira.
-Gyere Annushka, játszunk. Te elbújsz és én megkereslek. Ha megtaláltalak, annyiszor fenekellek el ahányszor ma ellenszegültél nekem.
Ha megfogadod a tanácsom akkor sietsz. -megropogtatta a nyakát pontosan úgy mint mindig
-Hogy mi? -tátott szájjal, döbbenten néztem Sokolovra. Nem voltam biztos abban, hogy jól hallottam.
-Ha továbbra sem mondod el a titkodat, akkor a saját módszeremmel szedem ki belőled. -ezt kimondva az öltönye belső zsebébe nyúlt és kivette a fegyverét.

Megállt bennem az ütő, nem hittem el azt amit látok. Az egész szituáció abszurd volt.
Visszakozva az ajtó felé kezdtem hátrálni.
-Te most le fogsz lőni? -kikerekedett szemekkel kérdeztem, lassan hátra lépkedve. Az adrenalin erősen dolgozott a szervezetemben.
-Csak az épületen belül bújhatsz el, Krasivaya. -elvigyorodott. -Adok egérutat.
-Bennem van a rohadt chip! Megfogsz találni! -pánikolva néztem körbe. Nem ismertem ezt a helyet, próbáltam szemmel felmérni a terepet.
-Nem használom a nyomkövetőt. Ígérem. Ha nem találok rád tíz percen belül, akkor nem kell elmondanod a titkodat. Elfelejtjük. -még mindig ördögien vigyorgott. Nem akartam elhinni, hogy ilyesmit játszik velem.
-És, és ha megtalálsz? -dadogtam, amiért gyűlöltem magam. Próbáltam bátornak mutatkozni, de ez nekem nem ment olyan jól mint egy maffiózónak.
-Akkor elfenekellek, és ha azután sem ered meg a nyelved, nos hát akkor drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnom. -drámaian sóhajtva meglengette a fegyverét a kezében -Szerintem fair játékot játszunk. -az órájára szegte az arcát -Indul a játék, adok öt perc előnyt. -lefagyva bámultam Igort, földbe gyökerezett lábakkal álltam. Hatalmas volt a ház, öt perc előny nem jelentett sokat.
-Annushka, négy perc negyvennyolc másodperced van. Én a helyedben elkezdenék futni. -unottan eltette a fegyverét és a jobb kezében tartva a bőr övét, nekidőlt a helyiség közepén álló kopott asztalhoz.

Olyan erős adrenalin löketet kapott a szervezetem, hogy gondolkodás nélkül elindultam előre. Sietve szedtem a lábaimat a sötétbe borult folyosón haladva. Mindenfelé ajtók tárultak elém. Az egész helyet pókhálók és por borította.
Benyitottam az egyik ajtón, egy szobát láttam ami nem volt elég jó búvóhelynek.

Tovább mentem, a folyosó végéhez érve egy hatalmas régi konyha szerűben találtam magam.
Egy lépcső vezetett fel az első emeletre, gyorsan felszaladtam azon. A fa nyikorgott minden egyes léptemet követően. -Basszameg. -motyogtam az orrom alatt idegesen, őrült módjára kezdtem körbe nézni az emeleten. Egy újabb lépcsőt láttam, azon is felsiettem. Olyan volt az egész mint egy horror labirintus.
Az orromig sem láttam ezért a második lépcsőfokon megbotlottam.
Egy halk fájdalmas sziszegés hagyta el a számat.
Kapkodva felálltam és tovább haladtam.