Sokolov

XXXV.

Anna,

Szinte a fülemben hallottam a saját szívverésem.
Rettenetesen dühös voltam, magam sem értettem honnan vettem a bátorságot, hogy szembeszegüljek a keleti part legrettegettebb emberével.

Vladimir morogva megkerült, oroszul beszélt, egy szavát sem értettem. Bizonyára minden létező felmenőmet elátkozta.
Figyeltem ahogyan egyenesen a nappali irányába lépkedett.
Ott lehetett az a bizonyos nő, Svetlana.
Kezdett bosszantani, hogy ha ebben a házban megjelent valaki, akkor az folyamatosan plussz feszültségforrást jelentett.
Még mindig aggódtam Elena fenyegetőzései miatt, legfőképpen azért mert Aleks nála volt.

Próbáltam racionális érvekkel meggyőzni magam, hisz ő Igor testvére, ő bizonyára nem merne szembeszállni a férfival.
Viszont azzal is tisztában voltam, hogy nekem keresztbe akar majd tenni, hiszen van egy közös sötét titkunk.
Nem hagyhattam, hogy ezzel tartson sakkban, ha szükségessé válik, akkor habozás nélkül felfedem a múltját.

-Valeria! -megkönnyebbülve sóhajtottam fel a nőt látván. Olyan gyorsan szedte a lábait, hogy azt hittem menten megbotlik azokban, az emeletről sietett le, mögötte battyogott komótosan Nana. Szerencsére nem tűntek úgy mintha megrázták volna őket az est eseményei.
-Anna! Hála Jézusnak! -kifújta a levegőt a lány amint megpillantott. A furcsa megfogalmazásai és erős akcentusa szinte már fel sem tűnt.

-Össze kell takarítanunk! Megérkezett Svetlana Belov, nem gondolhatja azt, hogy rendetlenség van a házban! -Nana mérgelődve morogta az orra alatt a mondandóját

Valeria és én egyszerre néztünk az idős nőre, ugyan azzal az értetlenkedéssel.
Sokkal jobban érdekelt, hogy ki is ez a nő, mint az amilyen rumli volt, a már-már palotának nevezhető otthonban.

-Nana! Mindehol hullák vannak! Az összetört edények és poharak senkit sem érdekelnek! -megráztam a fejem és véletlenül a szemem is forgathattam, mert a nő szinte kitérve a hitéből kapott a mellkasához.
Az én drága nagynéném a világ elsőszámú primadonnái közé tartozott, efelől kétségem sem volt.
-Te lány! Ne feleselj, inkább menj és segíts Valerianak az előteret feltakarítani! -hessegető mozdulatokkal mutogatott előre. Val szó nélkül elindult a takarításhoz szükséges eszközöket tartalmazó, tároló szoba felé. Én kinyitotottam a számat, hogy tiltakozzak, de Nana azon nyomban megemelte a mutatóujját amolyan figyelmeztető jelzésképp. Hiába volt apró, mégis tekintélyt parancsoló külsővel volt megáldva.
Megharaptam az alsó ajkam, majd a nappali felé néztem. Minden erőmmel vissza kellett fognom magam, hogy ne induljak el és nézzem meg magamnak, ki is ez a Svetlana.

-Mégis mi a franccal takarítsam fel ezt a sok vért? -motyogva néztem az egyik földön fekvő hullára, hármat számoltam, mindháromnak a fején volt egy lyuk. Már öklendezni sem volt energiám ezt látva. Kezdtem megrémülni, hogy lassacskán közömbössé válok az élettelen emberek iránt.
-Valeria tudja! Te csak segíts neki! A fiúk eltüntetik a szemetet. -nagynéném fintorogva nézte az elterülő hullákat, az undora nem a halál miatt ült ki az arcára, sokkal inkább megvetve nézett le rájuk. Úgy mintha csak kosz lenne a cipője talpán az összes hulla.
-Kik ezek? -a lábammal az egyik oldalára böktem
-Olyanok akik megérdemelték a sorsukat. -felelte majdhogynem tárgyilagosan
-És ki az új nő? Mi a fene folyik itt Nana? -kirázott a hideg mikor észrevettem, hogy véres lett a cipőm orra, sietve elhúztam a lábam és összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Felvont szemöldökkel vártam Nana válaszát.
-Túl kíváncsi vagy édes lányom! -Babushka hátat fordított, egyenesen a konyha irányába fordult
-Hol vagy már te lány? Ha megint kiszöktél nem tudom mit csinálok veled! -morogva indult el megkeresni Valeriat