Sokolov

XXVI.

Anna,

Úgy éreztem magam mintha lerítt volna rólam, hogy lefeküdtem a főnökömmel.
Hiába tusoltam le, fedtem el a kiszívás nyomait alapozóval, akkor sem hagyott alább a paranoia.

-Anna! -Valeria hangját hallva a mellkasomhoz kaptam, a konyhában álltam és bámultam ki az ablakon egyenesen a sötét kertbe
-Val! Megijesztettél. -sóhajtva a lány felé fordultam
-Bocsánat. -kuncogva lépett mellém, majd körbenézett -Tudsz nekem falazni? -olyan halkan mondta, törve a szavakat, hogy alig értettem azokat
-Most? -összevontam a szemöldököm majd én is körbenéztem -Persze. Igen, hogyne. -hevesen bólogatni kezdtem
-Elmegyek barátomhoz. -motyogta a lány
-Ahhoz a bizonyos? -közelebb hajoltam, hogy biztosan ne hallja meg még egy szellem se a beszélgetésünket. Megígértem neki korábban, hogy falazok neki és tartottam is magam ehhez.
-Igen.

Nem kellett többet mondania, jól tudtam milyen is a szerelem, hiszen korábban voltam már szerelmes és mostanság, legfőképp a ma történtek óta én is érzek ezt azt.

Bármennyire is sikáltam a zuhany alatt a bőrömet, még mindig éreztem rajta Igort, ez nem lett volna akkora baj ha nem akartam volna titokban tartani a dolgot.

-Rendben. Számíthatsz rám.
-Beteg vagyok, ha kérdezik. -amint ezt kimondta összeállt a kép. Ezért jelentett beteget sűrűn, ezért falazott neki Nana és Vladimir korábban.
Valeria egészsége nem rakoncátlankodott, csupán kiszökött a szerelméhez.
Rettenetesen kíváncsi voltam arra, hogy ki lehetett ez a lovag, aki ennyire az úja köré csavarta a lányt.
-Beteg vagy, vettem. -elmosolyodtam és bólintottam egyet -Hogy szoktál kiosonni?

Valeria ezt hallva szintén elmosolyodott, majd egyenesen az ablak felé nézett. -Hátul, a kertben a fán felmászok.

Ezt hallva hatalmas szemekkel néztem rá, biztosan nagyon szerelmes lehetett ha képes volt egy fát megmászva kiszökni.

-Oh. Hát nem mondom, hogy kéz és lábtörést. -kuncogva böktem meg az oldalát -Menj csak, falazok neked.

Megdöbbentem mikor a semmiből megölelt, hirtelen lefagytam, de egy perc fáziskésést követően viszonoztam az ölelést, hiszen ebben a házban nagy kincs volt egy igaz barát és nekem abból itt csak kettő volt.
Vladimir és Valeria.
Emiatt úgy őriztem ezt a barátságot mint a legdrágább kincsemet.

Igor,

A pincémben álltunk az albán besúgó előtt.
Sergei még mindig gyanúsan méregetett, mintha csak olvasni szeretett volna a gondolataimban.
Sajnálatos módon nem ment neki, így hát hagytam hadd találgasson ki foglalt le a kocsimban korábban.

-Mit mondjak? Nem lep meg túlzottan, az öreg mindig is tudta, hogyan keverje úgy a lapokat, hogy neki a legjobb legyen. -Mikhail unottan nézett az albánra majd az órájára. Úgy festett mint akinek sürgős teendője van és alig várja, hogy elmehessen. Majdnem megmosolyogtam a dolgot, hisz az a teendő Valeria volt, ezt jól tudtam. Mindenről tudtam ami a házamban folyt.
A lány sűrűn mászott ki, a szó szoros értelmében, hogy találkozhasson Mikhail-al. Nem izgatott túlzottan a dolog. Ha egymás társaságát élvezik, én aztán nem ítélkezhettem, hiszen jómagam a dadussal szórakoztam pár órája.

Nem tudtam kiverni a fejemből Annát, aggasztott, sőt bosszantott a dolog, hiszen volt fontosabb dolgom annál mintsem hogy Annushka szűk kis... -Pakhan, kinyírom az öreget. -Kosta hangja zökkentett ki a nem túl ártatlan gondolataimból
-Nem ölhetjük meg te ősember. -sóhajtott Mikhail majd újra a rolexére pillantott
-Akkor mi a fasznak vagyunk itt? -Kosta felhorkantott majd megrúgta az albán székét.
-Hagyd. Alig él. -leintettem az idegesítő Kozlovot -A hétvégén átveszem a szállítmányt és találkozom Belov-al. Úgy fogunk tenni, mintha mi sem történt volna, nem szabad megtudnia, hogy rájöttünk a titkára. -figyelmen kívül hagytam Sergeit, hiszen úgy nézett rám mintha megőrültem volna. Volt egy tervem, amit nem akartam megosztani velük, hisz tudtam, hogy lebeszélnének róla.
Talán tényleg kezdek megőrülni.