Sokolov

XLV.

Anna,

Nem is tudom, hogyan vagy mint, de Vladimir keresésére indultam, tejesen önkívületi állapotban. Zúgott a fülem, kalapált a szívem, izzadt a tenyerem.

Hirtelen beleütköztem valakibe, elszörnyedve néztem fel egyenesen Lazarra.
-Baj van? -morogta halkan és hátra lépett egyet
-Nem nem dehogy. -hevesen megráztam a fejem, a jobb kezemben szorongatva a noteszt.
-Mit olvasol? -lepillantott a kezemre, szinte úgy éreztem, hogy gyanakszik, átlát rajtam.
-Semmit, ebbe Aleksnek írok. -vágtam rá a hazugságot. Ez volt a leghihetőbb ami eszembe jutott. Nem túl meggyőzően, de bólintott egyet. -Pakhan kérése, hogy ne kóborolj el.
-Lazar. -mély levegőt vettem -Mond meg a Pakhanodnak, hogy ha akarnék sem tudnék megszökni, mert fegyveres őrök veszik körbe a házat, ami túlzás ha engem kérdezel, mert ha jól tudom még a Buckingham-palota előtt sem áll ennyi. -büszkén néztem fel rá

Megrázta a fejét, úgy festett elege lett belőlem, se szó se beszéd ott hagyott.

Megkönnyebbülve szaporáztam meg a lépteimet.
Lazar elhitte a füllentésem, most már csak Vladot kellett megkeresnem, hogy beszélhessek vele.

Zakatoltak a gondolataim, megállíthatatlanul kavargott bennem mindenféle érzelem.

Amennyire gyanútlanul csak lehetett, kiosontam a kertbe. Isteni szerencsém volt, mivel csak két őrt láttam kint.

-Vladmir merre van? Babushka kéreti! Azt mondta keressem meg! -az egyik kevésbé gyilkos tekintetű biztonsági ember elé álltam. Ez a hazugság már sokkal könnyebben jött mint az előző. Ezen a ponton már nem érdekelt mennyit kell füllentenem ahhoz, hogy megtaláljam Vladot.
-Miért? -összeráncolta a szemöldökeit a férfi, és gorombán nézve, csípőre tette a kezeit.
-Nem tudom, csak azt, hogy fontos. -megvontam a vállaimat majd a másik őrre néztem, remélve, hogy ő majd megszán -Előkerítitek nekem, vagy hagyjátok, hogy Babushka kirobbantsa a harmadik világháborút a konyhában? -ezt hallva az egyik őr bólintott és elindult a kert végében álló házba, oda ahol ők élnek.

Kínosan bámultam a talpam alatt lévő füvet, majd megköszörültem a torkom. -Nyakunkban az ősz. -motyogtam, csak hogy oldjam a hangulatot. Az ott maradt férfi unottan nézett rám, úgy mintha a világ legnagyobb butaságát mondtam volna.
Hál Isten ekkor végre megjelent Vladimir.

-Devushka? Megint eltört valamit Babushka a konyhában? -a szőke férfi vigyorogva lépkedett felém. Igazi felüdülés volt őt látni. Olyan volt mint valamiféle őrangyal.
-Oh igen, SOS a helyzet. -bólogatva előre indultam, egyenesen be a házba.
Mikor Vladimir mellém ért suttogni kezdtem. -Bemegyek a szobámba, kövess egy két perc múlva. Vészhelyzet van Vlad. -a férfi nem kérdezett többet, szimplán engedelmeskedett.

A hálómba érve az ablaknál állva szorongattam a noteszt a kezeim között.
Elkezdtem átlapozni és az első ami szemet ütött, egy hat évvel ezelőtti kép volt rólam.
Leforrázta bámultam a fotót.
Alá volt írva minden információ rólam, az, hogy hány centi vagyok, a súlyom, a haj és szemszínem, az, hogy milyen eredménnyel zártam az iskolát és még a jód allergiám is fel volt tüntetve.

-Devushka? -Vladimir belépett a szobába, egész halkan csukta be az ajtót. Nem volt sok időnk kettesben lenni, ezért egy percet sem vesztegetve elindultam felé és megemeltem a noteszt, pont ott ahol éppen olvastam az információkat magamról.
-Ez mi? -értetlenkedve vette ki a kezemből, végig engem figyelve.
-Olvasd el Vlad. Ez Sasha naplója volt. Svetlana találta az ágy aljához ragasztva és oda adta nekem. -összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Kétségbeesve rágcsáltam a szám belsejét.
-Aleksandra rólad írt a naplójába? Mégis miért? -összezavarodottan tette le a fegyverét az éjjeliszekrényemre és ült le az ágyam szélére.
Elkezdett bele lapozni a noteszba.
Lehuppantam mellé és egyszerre olvastuk egyik oldalt a másik után.
-A rohadt életbe. -Vladimir felnézett rám, egy perc után.