Sokolov

VIII.

Anna,

A kocsiba beszálláskor történt bénázásomat leszámítva, egész normálisan éreztem magam Aleks iskolájában.

Mindenkiről sütött, hogy felsőosztálybeliek, de ennek ellenére egytől egyig kedvesek voltak.

Csevegtem az anyukákkal, míg Igor a háttérben ácsorgott, most nem tűnt úgy mintha kellemesen érezné magát. Sőt, kicsit, nagyon kilógott a tömegből. Ő volt az egyetlen édesapa jelen, és ha ez nem lett volna elég, a két métere sem segített abban, hogy elvegyüljön.
Egy, egy anyuka megkörnyékezte és hangosan hahotázva, pillát rebegtetve beszéltek hozzá.
Sokolovot figyelve, nem igazán keltette azt a hatást, mintha vevő lenne a közeledésükre.

Nem lepett meg, hogy megkörnyékezték, az viszont igen, hogy rezzenéstelen arccal, megjátszott kedvességgel épített le mindenkit.
Fél füllel hallottam, hogy Sasha nevét felhozta, ezzel diszkréten jelezve, hogy kopjon le mindenki.

Aleks a sarokban játszott a kis barátaival, integettem neki vigyorogva és a hüvelykujjamat megemelve jeleztem, hogy ügyes volt. Egy kis műsort adtak elő, és bizony megkönnyeztem.

Megfogtam egy muffint és Igor felé pillantottam, mikor láttam, hogy végre egyedül van, elindultam felé.

-Hogy érzed magad, Pakhan? -beleharaptam a süteménybe és beálltam Sokolov mellé
-Csodásan.
-És szarkazmus nélkül? -vigyorogva nyeltem le a muffint, és szemmel már a következőt néztem ki magamnak.
Igor sóhajtva felém nyújtott egy zsebkendőt és megrázta a fejét. -Muszáj beszélgetnünk, Annushka?

Elvettem tőle a zsepit, komótosan megtöröltem a kezeimet majd vállat vontam. -Hát ahonnan én jövök, ott szokás ilyen furcsaságokat csinálni mint a beszélgetés. -összegyűrtem a zsebkendőt és a kukába dobtam -Három pontos. -vigyorogva büszkén konstatáltam, hogy két méterről beletaláltam
-Ahonnan én jövök ott nem szokás örülni annak, ha bele találunk a kukába. -morogta az orra alatt
-Ahonnan meg én jövök ott minden apróságnak örülünk. -rákontráztam szemrebbenés nélkül. Valahogy mindig elérte, hogy felbosszantson.
-Ahonnan én jövök ott az ilyen nőket -mielőtt befejezhette volna egy vörös hajú hölgy libbent felénk, kitárt karokkal
-Oh Igor! Édesem! -drámai hangon beszélt és megölelte Sokolovot.

Az arcomra kiült mindenféle érzelem, a "mi a szar" lenne a legmegfelelőbb kifejezés arra a látványra, aminek a szemtanúja voltam.

-Ó édesem, hogy vagy? -megfogta Igor arcát úgy mintha ez teljesen természetes lenne

Sokolov arca neutrális maradt.

-Nagyszerűen. -felelte tömören, kihúzva magát, mintha nem lenne elég magas így is.
-Tudod Aleksandra nélkül nem az igazi. Ő volt a lelke ezeknek az összejöveteleknek. Szegény kis Aleks, hogy viseli, az édesanyja hiányát? -lebiggyesztette a vörösre rúzsozott ajkait. Figyeltem a testbeszédét, eltúlzó volt. Hirtelen felindulásból megszólaltam -Aleks hiányolja az anyukáját, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legboldogabb gyermekkora legyen.

A nő felvont szemöldökkel fordult felém, fölém tornyosult, még nálam is magasabb volt.
-Te ki is vagy, kedvesem? -negédes hangon kérdezte, megint csak eltúlzóan
-Én vagyok a
-Ő Anna. -Igor befejezte a mondatomat majd egy apró mozdulattal megfogta a derekamat és közelebb húzott, egészen maga mellé. Pontosan annyira, hogy a vállam a testéhez érjen. A sokktól megszólalni sem tudtam, pislogtam egy párat, a szívem erőteljesen kalapált. Igor kissé megszorította az oldalamat, jelezve, hogy ne mondjak semmit.
-Oh. - a nő végig mért ezután Sokolovra pillantott -Ti ketten?

Igor csupán bólintott egyet, és én azt hittem valahová elrejtettek egy kandi kamerát. A nyári hőség fojtogatóvá vált, még a klimatizált helyiség ellenére is.