Sokolov

XVII.

Anna,

A szívem a torkomban dobogott, bizonytalanul előre léptem, de azon nyomban megtorpantam.

-Orosz rulett? -a hangom majdhogynem elcsuklott, bármennyire is próbáltam magabiztosnak tűnni, minden bátorságom elszállt. Legjobb tudomásom szerint az orosz rulett fatális végkimenettel zárul. Egy golyó van a tárban és én nem akartam az lenni akiben az landol, bár azt sem szerettem volna, hogy Igor kapja a lövést.

Teljes sokkban bámultam rá, ez csak egy rossz vicc lehet.
-Mhmm. Gyere közelebb. -le sem vette rólam a szemeit, nem nem blöffölt, tényleg orosz rulettezni akart.
-Pakhan, én nem hiszem, hogy...
-Kérdeztem a véleményed? -sóhajtva felállt és egy mozdulattal megfogta a felkaromat, majd maga elé húzott. Mire észbe kaptam, felültetett az asztalára és beállt a lábaim közé.
Fel le járt a mellkasom, a levegőt szaporán kapkodtam. Közel állt hozzám, olyannyira, hogy éreztem a kölnije illatát és a teste melegét. -Miért érdekelne az, hogy mit gondolsz, hm Annushka? -lehajtotta a fejét és egyenesen a szemeimbe nézett, a revolvert tartó kezét megemelte annyira, hogy a fegyver csöve a halántékomhoz érjen.
Lassacskán húzta végig a fém tárgyat az arcom vonalán, egyenesen a nyakamon keresztül le a mellkasomig.
Libabőrös lettem, az arcom kipirult, a testem nem fogta fel a veszélyt, teljesen másképp reagált a dologra mint egy normális emberé tette volna.
A félelem és a vágy érdekes koktélként keveredett bennem.  -Elmondtam, hogy kerüld az embereimet, erre te Vladimir-al elbújtál a raktárban. -a pisztoly csövét a melleim között húzta végig miközben halkan morgott mély hangján -Nem érdekelt a kérésem, sőt teljesen figyelmen kívül hagytad. Adj egy okot, hogy én ne tegyem ugyan ezt. Mond miért kéne érdekelnie annak, hogy te mit akarsz? -a fegyvert lentebb csúsztatta teljesen le a hasamon, egészen oda ahol a ruhám fel volt sliccelve.
-Igor, mit csinálsz? -levegő után kapkodtam, a pulzusom megemelkedett, a szabad combomat simogatta egy nyamvadt fegyverrel.
-Mond ki mégegyszer. -lassan, fájdalmasan lassan elkezdte feltolni a selyem ruhámat a hasításnál fogva.

Egy centi, majd még egy és ha még egy kicsit tol rajta akkor bizony látni fogja a fehérneműmet.

-Mit csinálsz? -pirosló orcával suttogtam
-C...c...c... nem azt, Krasivaya. A nevem. -a másik kezével megfogta az államat és megemelte annyira, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek.
-Igor? -halkan kérdeztem vissza, éreztem a hideg   gyűrűjét a bőrömön. Kis bűntudat járt át, hiszen még mindig Sashát szerette, eközben épp velem játszadozott valamiféle elcseszett elmejátékot, és nekem ez tetszett.
Felmordult a nevét hallva, egy csuklómozdulattal megforgatta a tárat a pisztolyban majd a fejemhez nyomta azt.
Kikerekedtek a szemeim, halálfélelem járta át a testem. Igor Sokolov asztalán ültem, míg ő a lábaim között állva fegyvert tartott a fejemhez.
-Ellenszegültél, ezek után mégis hogyan bízzak meg benned, Krasivaya?
-Kérlek Igor, nem történt semmi, Vlad csak egy barát, kérlek ne. -lehunytam a szemem, észre sem vettem, hogy remegni kezdtek az ajkaim.

Igor felnevetett, nemhogy meghatotta volna a nyomorult kis nyafogásom, inkább szórakoztatta.

Abban a pillanatban meghúzta a ravaszt.

Összerezzentem, lepörgött a szánalmas életem a lelki szemeim előtt.

Klikk.

Kinyitottam a szemeimet és Igor intenzív tekintetével találtam szemben magam.
Szaporán kapkodtam a levegőt, a könnyeimtől alig láttam.

Élek, nem haltam meg.

Megfogta a csuklómat az egyik kezével, míg a másikkal a tenyerembe nyomta a revolvert.

-Én nem. -rázni kezdtem a fejem olyan hevesen ahogy csak tudtam, de nem hatotta meg. Egyszerűen megemelte a fegyvert tartó kezemet és a homlokához nyomta azt.
-Gyerünk, te jössz. -félmosolyra húzódott a szája, úgy mintha ez az egész csak egy vicc lenne. Mocorogni kezdtem, leakartam szállni az asztalról és elmenekülni az irodából, de nem hagyta, az egyik kezével megfogta a csípőmet és egy helyben tartott.
Felszisszentem, embertelenül erős volt még egy kézzel is. Esélyem sem volt ellene.
-Nem! Nem! -ismételgettem kétségbeesve, eszem ágában sem volt meghúzni a ravaszt.
Nem akartam megölni.
-Csináld, vagy én húzom meg, válassz. A végeredményen nem változtat. -nyugodt hangsúllyal beszélt, a félelem kis szikráját sem mutatta
-Elmebeteg vagy! -megemeltem a hangom, a sminkem lefolyt az arcomon a könnyeimmel karöltve
-Meglehet. Gyerünk Annushka. Húzd.meg.a.ravaszt. -a csípőmet szorító kezét lecsúsztatta a fenekem alá ezzel közelebb húzva magához. Most már összeért az alsó testünk, a ruhám teljesen elcsúszott, le sem akartam nézni, mert tudtam, hogy kilátszik a bugyim.
-Nem! Nem! Nem! -nem érdekelte a tiltakozásom, a saját kezét a fegyvert fogó tenyerem köré fonta és meghúzta a ravaszt.