One of the Boys

Ma este

Louis's pov

Ma van Lottie temetése. Zaynnel együtt megyünk el rá, Harrynek nem szóltam róla. Igazából még csak azt sem tudja, hogy elment. Nehéz lenne erről beszélnem neki, és nem azért mert esetleg nem tudom elfogadni, azt ami történt, hanem azért mert tudom, hogy Harry szomorú lenne miattam. Én hiába nem vagyok az, tudom, hogy ő az lenne, és elvenné a kedvét minden jótól, túl érzékenyen érintik ezek a témák. Szeretek inkább egyedül gyászolni, mikor eszembe jut Lottie mindig elmosolyodok, de nem szeretek róla beszélni. Ez van. Majd elmondom neki.

Két hete el sem hagytam az irodát, ezt viszont biztosan észrevette Harry, de nem kérdezett semmit. Inkább csak örül a társaságomnak. Talán most tényleg elhiszi, hogy ő különleges nekem.

-Hazaviszem a ruháinkat kimosni, bébi. - semmilyen más jó indok nem jutott eszembe, ezzel pedig nem lesz feltűnő, ha órákig nem leszek itt.

-Elvinnéd még a törölközőket is? - kérdi Harry, a kezében már egy adag törölközővel sétál felém. Belenyomom a bőröndbe, egy puszit adok a szájára, majd kilépek az ajtón.

Nyugodtabban hagyom itt Harryt egyedül így, hogy nappal van. De azért a biztonság kedvéért bekapcsolom a riasztót a földszinten és kulcsra zárom az ajtót is.

Andrew már a klub előtt vár, a kocsi mellett áll és azonnal elindul felém, hogy elvegye a bőröndöt és berakja a csomagtartóba. Beülök a hátsóülésre, pár szót beszélgetünk Andrewal, de pár perc alatt meg is érkezünk a házamhoz. Megköszönöm, hogy elhozott, kiveszem a bőröndöt és a mosókonyhába megyek. Bepakolom a ruhákat a gépbe, egy percig sem foglalkozok a szín szerinti szétválogatással, csak a fehéreket mosom külön.

Bemegyek a gardróbszobába, kiválasztom a temetésre a ruhát. Sötétszürke ing, fekete öltöny. Ahogy a nyakamba tekerem a fekete nyakkendőt hallom, hogy a bejárati ajtó csapódik. Kisétálok, miközben igazgatom az ingem gallérját.

-Mehetünk? - kérdi Zayn, ahogy meglátjuk egymást.

-Igen. - válaszolom.

Újra egy órás út. Zaynnel most csak Lottieról, a családról beszélgetünk, hogy milyen sokszor töltötte nálunk Zayn a nyarakat, amíg el nem költöztek.

A szertartás rövid és családiasnak lehetne mondani, de csak mi ketten vagyunk a családból. Mindenki más Lottie barátai, egyetemi csoporttársai és munkatársai. Jó látni, hogy ennyien szerették őt és mellette álltak, mikor én nem voltam ott. Az egyik barátnőjénél ott van Lottie kutyája, végig az ölében tartja a kis fehér bichonet.

Lottie sírja gyönyörű. Tele van színes virágokkal, mindegyik illatozik és mindegyik sugárzik a szépségtől. Pont úgy, ahogy Lottie is tette.

A hazafelé utat már máshogy töltjük. Nevetgélünk, a szomorúság utolsó szikráját is eltüntetjük a térből. Zaynt kirakom a lakásánál, ahol Liam már várja, én pedig visszamegyek a ruhákért. Mindent bepakolok a bőröndökbe és kiviszem az ajtó elé.

-Andrew, el tudnál vinni a klubba? - kérdem, miután gondolkoztam, hogy a saját kocsimmal menjek, de végül arra jutok, hogy nem lenne jó ötlet hetekig az utcán hagyni.

-Természetesen, uram. - válaszolja és már megy is a kocsiért.

-Meg tudnánk állni egy boltnál közben? Venni szeretnék valamit. - mondom miután elindultunk.

Andrew elvisz egy másik irányba, majd megáll egy nagyobb bolt előtt. Ebben a kisvárosban rengeteg kisbolt van, ahol az alap dolgokat meg lehet venni, de csak egyetlen nagy. Kiszállok a kocsiból, nem vesztegetem az időmet, egyszerűen odamegyek egy ott dolgozóhoz és megkérdezem merre találom a füzeteket.