One of the Boys

Semmi baj

Louis's pov

Niall leparkol a házam előtt, és mire kiszállunk mindhárman a kocsimból, Zayn és Liam is megérkeznek.

Harryt támogatva lépünk be az ajtón, nagyon fáradtnak tűnik, alig tud megállni a lábán. Bekísérem a hálószobába és lefektetem az ágyra. A többiek jönnek utánunk, mindenkinek az arcán aggódás látszik. Hiába kérdezgetik, hogy mi történt, Harry egy szóval sem válaszol, csak magzatpózban fekszik és maga elé mered.

Zayn megfogja Liam kezét és az ajtó felé indul - Mi most elmegyünk, Harry. Pihend ki magad. - mondja és Niall egyetértve vele utánuk megy.

Leguggolok Harry elé és megsimítom az arcát. Az ujjaim alatt érzem a könnyeit - Itt vagyok, bébi. - mondom neki, de továbbra is csak maga elé néz - Itt vagyok és soha többé nem hagylak magadra.

Felállok, kiveszem a szekrényből a legfelső pólót, átöltözök és mögé fekszek az ágyba. Magamhoz húzom, szorosan ölelem és próbálok nyugodt maradni annak ellenére, hogy érzem Harry remegését a saját testemen.

Folyamatosan csak azon gondolkozok, hogy mit tettek vele. Mindenféle dolog játszódik le a fejemben, ocsmányabbnál ocsmányabbak, mire Harry remegése megszűnik és végre elalszik a karjaim közt. Így már én is tudok aludni egy kicsit.

Egyből kipattan a szemem, mikor Harry mozgolódni kezd. A függöny mögül süt be a felkelő nap a szobába, éppen csak megvilágítja Harryt, ahogy lassan felül az ágy szélére és elindul az ajtó felé. Azonnal felülök és utána megyek.

-Hova mész? - kérdezem halkan, nehogy megijesszem.

-A fürdőbe. - válaszolja szinte suttogva, nem fordul meg, hogy rám nézzen, csak kilép az ajtón és becsukja maga mögött.

Egyedül maradok a szobába és csak leülök az ágy szélére. Szeretném elhitetni magammal, hogy csak a kokain utóhatása miatt viselkedik így, mégis nagyon félek, hogy olyan borzalmas dolgok történtek vele, hogy az az igazi oka. A mellkasomban lévő furcsa érzés miatt kimegyek a szobából. Tudom, hogy a házam biztonságos, hogy ide nem tud bejutni akárki, mégis annyira félek.

Ahogy átlépem a küszöböt meglátom, ahogy Harry kijön a mosókonyhából - Mit keresel?

Harry lesüti a szemét és kissé felemeli a kezében lévő ruhákat, majd bemegy a fürdőszobába, és magára zárja az ajtót.

Negyven percen keresztül hallgatom a víz csobogását odabentről, mire végre kinyílik az ajtó és Harry kisírt szemekkel kijön rajta. Azonnal odalépek hozzá és magamhoz húzom. Már sikerült felfognom, hogy nem akar beszélgetni, ezért nem szólok hozzá, csak hagyom hogy teljesen eláztassa a vállamon a pólót a könnyeivel és a hajából csöpögő vízzel.

Percekig állunk így a fürdőszoba ajtaja előtt, Harry derekát ölelem át, ő pedig csak sír, zokog megállíthatatlanul. A szívem összeszorul, amiért így kell látnom őt. Minden az én hibám, én nem védtem meg, én hagytam, hogy elvigyék.

A bűntudat érzése csak terjed a mellkasomban, egy hatalmas lyukat mélyítve bele - Sajnálom, szerelmem. Annyira nagyon sajnálom, ennek soha nem kellett volna megtörténnie. - mondom és Harryvel együtt sírok - Kérlek ne haragudj rám.

Tudom, hogy nem kérhetek ilyet tőle. Tudom, hogy lehetetlen, hogy ezt megbocsássa, mégis arra vágyok, hogy hazudja azt, hogy nem haragszik rám, hogy semmi baj nem történt, hogy nem az én hibám az egész. De Harry nem válaszol. Szép lassan húzódik el az ölelésemből és ugyanolyan lassú léptekkel sétál vissza a hálószobába. Bekucorodik az ágyba, magára húzza a takarót és kezdjük elölről ugyanazt, amit éjszaka. Átölelem és hagyom sírni.