One of the Boys

Kit érdekel?

Az egyetem folyosóján várok, hogy behívjanak végre az alkalmasságira. Úgy érzem, hogy sikerülni fog, amikor az időm engedte folyamatosan gyakoroltam a gyerekdalokat, tornagyakorlatokat és mindent amit leírtak a feltételeknek. Louisnak kifejezetten tetszett, mikor a jógamatracon négykézláb emelgettem a lábamat és közben énekeltem.

Nagyon izgulok, de mindig minden ilyen vizsgaszituációban nagyon izgultam egész életemben. Amíg a széken ülök, a körmöm melletti bőrt tépdesem. Ha esetleg nem sikerülne.. Nem tudom mit csinálnék. A jogot otthagytam és nem azt tervezem, hogy egész életemben a bárban fogok táncolni. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdenék, egyszerűen semmi nem jut eszembe, ami tetszene. Lehet inkább csak újra megpróbálnám jövőre, addig meg.. táncolnék tovább.

Kinyílik előttem az ajtó és kilép rajta a lány, aki előttem ment be. Mosolyogva mondja, hogy sikerült neki, én pedig gratulálok neki. Az ajtó becsukódik mögötte és én újra várok. Előveszem a telefonomat és megírom Louisnak, hogy mennyire izgulok. Látom, hogy valamit egyből ír válaszként, de nem látom, hogy mit, mert az ajtó újra kinyílik és mondják a nevemet.

Széles mosollyal lépek be. Két nő és egy férfi ülnek egy hosszú asztal mögött, illedelmesen köszönök nekik. A két nő mosolyogva visszaköszön, viszont a férfi nagyra nyílt szemekkel néz rám. Nem foglalkozok vele, csak az egyik nővel kezdek el beszélgetni, mikor a férfi hirtelen félbeszakít a mondatom közepén.

-Ne haragudjon, Mr. Styles.. - kezdi, én pedig kedvesen ránézek, várom a kérdését - Mégis hogyan gondolja azt, hogy most kurvaként dolgozik egy bárban, aztán jelentkezik óvodapedagógusnak?

A mosoly eltűnik az arcomról, ahogy felfogom, hogy mit mondott az imént. Lefagyok és egy hang sem jön ki a torkomon. A két nő közül az egyik hitetlenkedve néz rám, a másik pedig mérgesen.

-Hogy képzeli, hogy bárki magára bízná a gyerekét? Biztos vagyok benne, hogy még csak az arcom sem ismerős, annyi férfival volt dolga!  - folytatja a férfi és elindul az ajtó felé - Azonnal menjen innen!

Lesütöm a szememet és lassan kisétálok az ajtón. A szívem darabokra szakad, ahogy átlépem a küszöböt. Az álmom egy pillanat alatt foszlott szerte, és pont amiatt a hely miatt, amit annyira szeretek. Aminek annyi mindent köszönhetek. A magabiztosságomat, a barátságokat és a szerelmet, az új élményeket. A boldogságot. És most ugyanez a hely okozza a legrosszabb szomorúságomat, amit valaha átéltem.

Sírva sétálok ki az épületből és beszállok a kocsimba. Ráhajolok a kormányra és próbálom magam megnyugtatni, de egyszerűen képtelenségnek tűnik, hogy ez most sikerüljön. Mi lesz most? Hogyan tovább? Egy idő után már nem jön több könny a szememből és csak bámulok magam elé, mikor megcsörren a telefonom. Nem foglalkozok vele, nem veszem fel, inkább csak elindulok haza.

Az úton még csak zenét sem kapcsolok, nincs kedvem hozzá. Feszülten figyelek csak a vezetésre, egészen amíg haza nem érek. Belépek az ajtón, és kedvtelenül megyek be a nappaliba, ahol Louis ül a kanapén a laptopjával az ölében. Ahogy meglát azonnal felpattan.

-Mi történt? - kérdi és egyből átölel - Nem sikerült?

Erősen szorítom magamhoz és újra elkap a sírás. Az egész testem remeg tőle, de megpróbálok válaszolni - Nem.. Nem, mert.. Mert az egyik vizsgáztató.. vagy mi a szar, ismert.. - mondom és elcsuklik a hangom - A bárból.

Louis eltol magától a vállánál fogva, hogy a szemembe nézzen, és letörli a nedvességet az arcomról - És?

-És azt mondta, hogy kurvaként nem dolgozhatok gyerekekkel.

Louis arca hirtelen változik át idegessé - Tessék? Ezt nem mondhatta komolyan! Mégis hogyan függ össze a kettő dolog? Attól, mert éppen csak ez az egy munkalehetőséged volt, még nem vagy emiatt rossz ember.

-Nem tudom, Lou.. - mondom és megtörlöm az orromat, majd lefelé nézek - Lehet az vagyok. Lehet rossz ember vagyok. Lehet, hogy meg sem érdemlem, hogy igazán boldog legyek.

-Ne mondj ilyet, Harry. - mondja és megfogja két oldalról az arcomat, majd felemeli a fejemet, hogy ránézzek - Nem vagy rossz ember és megérdemled a boldogságot ugyanúgy, mint mindenki más. Én mindent megteszek azért, hogy boldog legyél. Tudok fizetni nekik, hogy felvegyenek. El tudom intézni, hogy az a férfi ne legyen ott. Ha ő ilyen helyekre jár és mégis oktató az egyetemen.. Senki sem fogja ezt jó szemmel nézni, és én elintézhetem, hogy mindenki megtudja, bébi.

Egy pillanatra elgondolkozok a lehetőségen, de senkinek az életét nem akarom tönkretenni. Lehet, hogy családja van, felesége és gyerekei, ha ők is megtudják, akkor tényleg tönkremegy az élete. Ha elveszíti a családját és a munkáját is, akkor tényleg tönkremegy az élete és én ezt nem akarom. Tudom, hogy milyen egyedül szenvedni és még emlékszek, hogy én mit éreztem, mikor ilyen helyzetben voltam. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám ezt.

Megrázom a fejem - Nem akarom ezt, Lou.

-Akkor.. Jelentkezhetsz másik egyetemre is. Nem muszáj pont arra az egyetemre menned, máshol is van ilyen szak, nem? - kérdi.

-Van, de... Nem tudom, nem akarom. Mi van ha szólt a többi helynek is? Annyira megalázó volt. Soha többé nem akarom ezt átélni. - mondom és megtörlöm az arcomat - Megyek, lefekszek.

Otthagyom Louist a nappaliban, én a hálószobába megyek. Lefekszek az ágyba és csak bámulom a plafont. Nem tudok már sírni és nem is akarok. Én csak.. inni akarok valamit, valami töményet és erőset. Louis társasága most nem az, amire vágyom, mert nem megoldást akarok a problémámra, csak kibeszélni és inni. Zayn Liammel van, Niallel nem olyan a kapcsolatunk, hogy csak így felhívjam, ezért Amber mellett döntök. Gyorsan megbeszélünk estére egy találkozót nálunk, csak kettesben. Louis dolgozni fog, Amber viszont nem, így pont jól jön ki a lépés.

Végül elalszok az ágyban és Louis ébreszt fel azzal, hogy elköszön tőlem.

Megkérem Andrewt, hogy menjen el Amberért, addig én összeszedem az összes fellelhető alkoholt a polcokról. Mindent kirakok a teraszra, most nem bent akarom tölteni az időt.

Gyorsan érkezik meg Andrew Amberrel, és ahogy belép a lány az ajtón átölelem.

-Ne kérdezz semmit, jó? Csak inni akarok, meg talán cigizni egyet, ha megszánsz.

Amber bólint és a kezemnél fogva húz ki a teraszra - Igyunk akkor, csini! Melyiket választod? Enyém ez a likőr. - mondja és a kezébe veszi a piros színű alkohollal teli üveget.

-Vodka. - válaszolom és ahogy a kezemet éri az üveg, leveszem a kupakját és beleiszok.

Végigmarja a torkomat, de nem hagyom abba. Az első korty után jön a második, majd a harmadik. Csak csendben ülünk és várjuk, hogy hasson az alkohol.

-Kérdezhetek már? - kérdi Amber, de megrázom a fejem - Igyál még, addig tekerek egy cigit.

Iszok és végignézem, ahogy Amber megcsinálja a cigit, majd a kezembe adja. Meggyújtom és érzem, hogy valahogy sokkal könnyebb léteznem.

Az arcomra mosoly húzódik, ahogy Ambert nézem - Nem vettek fel, mert kurva vagyok.

Amber megrántja a vállát - Próbáld újra máshol.

-Nem merem. - válaszolom.

-Akkor ne tedd. Nem olyan szörnyű ez a munka, főleg ha a főnököddel kefélsz. - mondja és meghúzgálja a szemöldökét.

Igaza lehet. Én csak alig pár hónapja csinálom ezt, Amber viszont évek óta. Szereti csinálni, ezért nem vált. Én is szeretem csinálni, akkor minek váltsak? A társadalmi nyomás, hogy legyen egy "rendes" munkám az egyetlen amiért nem érzem megfelelő helynek a bárt. De kit érdekel? Nincs családom, aki megszólna érte, a barátaim mind ezekben a körökben mozognak, miért akarnék innen elmenni? Kit érdekel idegen emberek véleménye?

Ezeken gondolkozok, közben már teljesen elszívom a cigit és újra az üvegért nyúlok.