A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

5.fejezet. Kié a szíve?

Lucy szemszöge.

A két hét felfüggesztettem hamar eltelt, így feltudtam, dolgozni az a sok dolgot. A három legfontosabb barátnőm magára vállalta a terhet, hogy meg védjenek engem, csak azért mert mostanában túl sokat terheltem magamra. A családi problémámra, ami csak a tehet lenség jele, mert az ügy nem halad, meg most együtt járok egy olyan férfival, aki egy bandát vezet, aminek én is a tagja vagyok. Nem kicsit lett bonyolult az életem. Ja meg még itt van ez a társ dolog. Natsu nagyon jó fej olyan szinte hogy már félek. Így most hogy az utolsó szabadnapomon, ami tölthetnék a kedvesemmel, de én az nem teszem így kijöttem a közeli lőtérre, ahol szabadon lövöldözhetek. Az idő is szép, pedig október közepe van. Egy könnyű farmer, és csizmát vettem fel alura. Felül meg a szokásos rocker pólóra, egy fekete pulcsit vettem fel. Lehet, hogy nem vagyok nőies, de mostanában nem nagyon akarok csinosnak mutatni magam. Lehet, azért van, mert a drága vezér, folyton dicsér az alakom miatt, ami jól esik, de szerintem nem igaz. A kölcsönzőben ki vette egy ÁKH könnyű, még is jó fegyvert, amivel játszatok egy kicsit. Az egyik táv lövész részre feltartót bokszba befeküdtem. A távolban egy bábu van, de még távolabb egy fa van ott. Mivel ősz van nem, hisz ha bánnák, hogy hamarabb leesik pár falevél. Kényelmesen elhelyezkedek, a szívverésemet is rendesen kezdtet verni, így már nekem is könnyebb volt a célzás. Minden lélegzetvétel egyre lassabb, a cél annál lett egyre világosabb. Bele néztem a távcsőbe, amiben is meg láttam a fa levek. Nem szeretném el hibázni. Egy váratlan pillanatban meg húztam a ravaszt, és meg lepetésemre eltaláltam a falevelet tartó szárat, így a levél lassan a földre hullót.

Még pár ilyen jót lőttem, amikor is a hátérben meg hallottam valakinek a lépteit.

- Ha valamit akarsz, akkor gyorsan mond, mert ez az utolsó nap amikor itt lehetek, és szeretném kiélvezni. – Morogva mondom az idegenek miközben ismét lőttem egyet, és újra eltaláltam a levélcsonkot.

- Szép lövés. Mások azt hiszik, hogy nem találod el a célt, pedig csak rosszul nézik. – Vidáman mondja nekem a társam amire azonnal felé fordulok.

- Te meg mit keresel itt? – Döbbenten kérdezem Natsut aki csak mosolyogva néz. Leraktam a fegyvert, majd felkeltem a fekvő helyzetből, és oda mentem a társamhoz.

- Jöttem a társamhoz, hogy meg mondjam neki, hogy egy nappal hamarabb visszajöhetsz dolgozni! – Vidáman mondja nekem, amire csak ugyan nekem is mosolyt csalt az arcomra.

- Köszi! – Vidáman mondom neki, majd a nyakába ugrottam. Egy kicsit meg lephette a kirohanásomat, de mondjuk örültem is a hülye fejének.

- Szívesen, és szerintem most már tudom, hogy köszönünk egymásnak. – Kicsit zavarba jött a fiú, de szerintem ez a kérdés meg oldót.

- Igen. – Elengedem a srácot, majd visszalépek a fegyveremhez. – gondolom nem csak azért jöttél ide, hogy felold a kényszer pihenőmet? – Gyanakvóan kérdezem a társam, amire vakarni kezdi a tarkóját.

- Jól sejted! – Kicsit lehangoltabban mondja nekem. – A nagypapa ránk bízót egy ügyet, amihez, téged is szeretne kirendelni. – Komolyan mondja nekem, amire felveszem a fegyverem, és visszasétálunk vele a kölcsönzőbe.

- A tetthelyet, és hullát láttad már? – komolyan kérdezem a társam aki csak nevetni kezdtet.

- Nélküled kimenni a tetthelyre? Nem ment el az eszem Lucy! – vidáman mondja nekem a fiú amire elmosolyodom.

- Valaki ezek szerint tanult az előző társaim bukásaiból. – Cinikusan mondom neki amire csak ugyan nevetni kezdtet.

- Nem, csak a kapitány mondta, hogy nélküled ki ne menjek, a terepre vagy szembe kell néznem a szőke démon haragjával. – Rémülten mondja nekem, miközben meg közelítjük a kocsiját. Én csak kedvesen elmosolyodtam, és beültem az anyós ülésre. Natsu a vezető részre, és csak pislogva figyelt felém.