A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

31 fejezet

Natsu szemszöge.

Hamar a kapitányságra értünk, de amikor mondtam a terveimet Lucynak nagyon hallgatag lett. Lehet, hogy korai neki még ez a tervezgetés, de mondjuk, nem sok esély van rá főleg akkor, ha az ember feje felett lebeg, hogy lehet, lecsukják. – gondolom, magamban miközben bemegyünk az irodába ahol már egy kupac akta vár az asztalomon.
- Levy mikor kapta meg az üzenetem? - kérdem Lucyt aki vállát vonogatva kapja le a felét.
- Nem tudom, de jobb, ha neki esünk! – tanácsolja, nekem majd leül a helyére olvasni.
- Amúgy nem is mondtad mi volt az orvosnál? - kérdezem tőle, amire azonnal abba hagyja a lapozást, és idegesen felkapja a fejét.
- Hát a doki azt mondta, hogy a... - nyomja meg a mondta utóson hangját mintha most találna ki valamit. - Azt mondta, hogy az idegesség miatt vannak ezek a rosszul létek, és hogy még mindig hatással van a szervezetemre az, hogy valaki elrabolt. - okosan mondja nekem, de gyanús nekem.
- Akkor minden rendben? - meg erősítést kérek tőle.
- Igen! - gyorsan válaszol, rá majd visszabújik az aktákba. Követettem a példáját és én bele merülök.

A nagy csenden meg halom a liftnek a csengőjét, na meg persze minden lepésnek a különbségét. Most viszont a vart meg szokót csoszogó hang helyet egy igen katonás jellegű lépés közelit felénk. Felkapom a fejem és meg látom az ismerős vörös haj koronát.
- Etherious Natsu Dragneel! - mérgesen ejti ki az egész nevemet az apám, amire forgatni kezdem a szemem. - Ha még egyszer ilyet csinálsz az emberek előtt, mint amit ott vágtál le a kocsma mögött akkor az embereim elé vettelek! - ordítozik velem le szarva, hogy az irodába csak öt nézik.
- Rendben van Ezredes, de most kérlek, foglalj helyet, hogy ha nem akarsz feltűnést okozni! - tanácsolom neki, amire már is jobban elcsendesedik.
- Mi előtt leülne, uram had mutatkozzak be! - ugrik fel Lucy amire már én is felállok, és mellé sétálok. Apám furcsállva néz végig, rajta de majd amikor a lány kezet nyújt, neki még jobban ki tágul a szeme. - Lucy Heartfilia vagyok, a fia társa! - formalizált majd meg fogom a derekát.
- És párja! - szolok közben, amire felém néz a szerelemem villámló tekintetekkel.
- Örülök, hogy meg ismerhetlek! Csak egy kérdést engedj meg Lucy? - kedvesen kérdezi az öregem, de a párom felé nézet és biccentet. - Hogy tudódót veled össze jönni a fiam, ha te egy olyan gyönyörűnő, vagy aki után minden férfi, akinek van szeme meg fordulna? - hüledezve kérdezi az apám amire Lucy nevetni kezdet majd a derekán pihenő kezemre helyezi az övét.
- Sok türelemmel, de már nem keresek senkit, így nem is érdekel senki véleménye! - őszintén mondja Lucy amin én is meglepődök, de még az apám is.
- Gratulálok fiam, de kedvesem, ha nem baj, akkor elrabolnám őt, hogy meg beszéljünk egy-két dolgot! - kedvesen mondja neki, amire mind a ketten felém néznek.
- Rendben! – válaszolok, nekik majd elengedem Lucyt es adok egy puszit az arcára. - ezért a meghitt vallomásért még hálalom! - rekedtes hangin mondom, neki majd apám után megyek, aki már Makarov irodájában van.

- Miről lenne szó, amit még a társam se halhat? -komolyan kérdezem a feletteseimet, akik higgadtan néznek rám.
- Seilahrol és arról hogy már nincs a föld felszínén! - higgadtan mondja nekem,amire már is meg fagy a vér az ereimben.
- Honnan tudnak róla? - idegesen kérdezem tőlük amire Makarov hátra dől aszékében.
- Laxus mondta, és azt is, hogy ijesztően élvezted a dolgot. - röviden mondja,amire nem reagálok.
- Fiam tudom milyen én is át estem ezen, de ez a csatatéren volt. - nyugtatnipróbál az apám, de valahogy nem úgy sül el.
- Min estél át? Nem tudom mi történt velem ott csak azt akartam, hogy Seilahmeg bűnhődjön, amiért bántotta a szeretteimet. - állok ki magam mellett, amireapám rá helyezi a kezét a vállamra.
- Natsu, ezt teljes mértékben meg értjük, de a bíróság nem ilyen elnéző. -idegesen vágja a fejemhez, amire csak sóhajtok.
- Tudom, és már készítem magam a legrosszabb esetre. - mentegetem magam, amiremeg markolja a vállam.
- Gyere a seregbe, amíg el nem ülepszik a por! - követeli tőlem, amire aszemébe kezdek nézni.
- Hogy mi? - hangosan kérdezzük a főnökömmel egyszerre.
- Most hogy az századosom ki dőlt kell nekem egy új kiképző Irakban, és náladjobb nincs fiam, és az elfojtót vérszomjadat is kiélheted! - ajánlja fel nekemaz apám, mint valami üdülés.
- Már bocs, de te komolyan egy gyiloksági ügyet akarsz ki használni arra, hogybesoroz engem és még jobban a katonád legyek? Na, azt nem, bírnám ki megint! -adom fel és lerázom a kezét a vállamról. - Amúgy is az alattad szolgáltkatonáknak van a legjobb eredménye! Miért kéne nekik kiképző? – faggatom, aférfit miközben teljesen ki bukok.
- Ennek a fele se igaz! Igaz, hogy az enyém volt a legjobb, de ennek már öt éveazóta, meg csak süljed lefele, és a katonák is sorra halnak meg. Így mivel tevagy az egyik legjobb katonám gondoltam most hogy itt van, ez az incidens egyévre elhívnálak Irakba! - vázolta nekem röviden a dolgokat.
- Nem tudom! - válaszolok neki, amire ledöbben. - Még beszélnem kell a társammal,mert hát a bizalom tartja egyben a párokat, meg szeretném látni az embereid,hogy miként teljeisteneik, meg esetleg meg tudok pár dolgot arról, hogy ki öltemeg John századost. – pimaszkodok, velük miközben ki megyek a szobából. - Lucy!Lemegyünk a boncterembe? A doki már biztos várhat minket! – kedveskedek, velemiközben oda megyek hozzá és fülébe csókolok.
- Megyek veled, de ahhoz nem kell már is flörtölni! – tanácsolja, nekemmiközben feláll a székből.
- Lehet, de had élvezem a helyzetet, amíg meg tehetem! - pimaszkodok vele majdmeg fogom a kezét és húzni kezdem. A liftbe érve, mint egy kanos gimis úgytapadok rá. Nem akarom, elveszitek, de még azt sem akarom, hogy besorozzanak,viszont elkell, mondanom neki, hogy mi miért történik. Vadul kezdemcsókolni az ajkait, amit viszonoz és már szinte át veszi az irányítást, deekkor meg szólal a csengő. - Menünk kell! - lihegem neki, amire csak bólint,majd gyorsan elkapja az ajkam, amit még egy kicsit meg is harap.
- Még visszakapod! - pimaszul mondja, majd ahogy elhalad mellettem rá csap afenekemre, amit még meg is markol egy kicsit. Azonnal oda kaptam és ugrottamtőle, de ahogy el néztem szándékosan ringatót, fenekét, és csípőjét, mégnagyobb perverzióm kezdte lenni. Ö a tökéletes pár semmi kétség, deakkor is mi lesz, ha elmondom neki? – kétségbe eseten kérdezemmagamtól miközben utána megyek, és amikor be értem, meg láttam a dokit.
- Szia Erik! - kedvesen köszönök a dokinak, aki felkapja a fejét, mert épp ahullában turkált könyékig.
- Szia Technikusok hőse! - köszön nekem. - Ö lenne a társad? - kedvesen kérdezi,miközben leveszi a kesztyűjét és kezet ráz velem.
- Erik bemutatom a társam, Lucy Heartfiliat Nyomozót! - mutatom neki a társam.- Drágám ő Erik Crob aki helyettesíti, Juviat! - mutatom be neki, amire a férfimár is kezet nyújtót neki.
- Jó napot! Hívhatlak Dokinak? - kedvesen kérdezi, amire a fiú bólint. Lucyarca felvette a gyanakvót, de nem nagyon akartam zavarni.
- Persze, de gondolom nem csak bemutatkozni jöttetek? - kedvesen kérdezi tőlem,amire bólintok.
- Igazad van! Tudsz valami? - térek a témára, amire már is visszalépet ahullához.
- Nos, a katonánk nagyon be tartotta a szabályokat, mert a gyomrában nemtaláltam alkohol, és semmi nyoma rendellenességnek. A halálát három golyóokozta kilenc millis, ami elég szokványos a seregnél. A halála nyolc éskilenckor történt, és semmiien idegen délyenest nem találtam. - darálja nekemle gyorsan amire bólintok.
- Akkor meg kell tudnunk ki volt a kocsmában Nyolc és kilenc között, meg azt is,hogy ki távozót hirtelen? - mondja az ötleteket Lucy.
- Igen! De az a baj hogy nyolckor kezd el tömeg lenni a bárban, így nehézdolgunk lesz! - komolyan mondom, nekik miközben morfondírozni kezdek.
- Akkor mimnél hamarabb indulunk annál hamarabb meg tudjuk mi volt ott! -tanácsolja majd meg indul ki fele. – Köszi, mindent doki! - búcsúzik el akedvesem én meg rohanni kezdek utána, de visszafordulok.
- Köszi, Erik! - hálálkodok neki közben beszálltam a liftbe. Lucynagyon furcsán kezdet el viselkedni, lent viszont nem kérdezek semmit vakon.Talán köze lehet valamelyik ügyhöz? De melyikhez?