A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

45.fejezet Vissza szerezlek

Lucy szemszöge. 

Az oldalam fáj, mint az isten csapás, így még hamarabb kinyitottam a szemem, amire már is meg láttam a felettem elterülő csempét. Oldalra nézek és meg látok egy ócska ajtót, amin van, egy kis üvegrész van, ami általában torzítva van, de most betörték pókhálósra. Nagy levegőt veszek, majd az ajkaim közt távozik a nagy sóhajt. Lassan elkezdek felülni és az infúziót észreveszem a kezemen, és azt hogy már egyszer cseréltek, mert van egy üres a tartón. Meg nézem az oldalam és egy nagy gézzel bekötőt részt látok, amit valószínűleg pár öltéssel mentettek meg. Körbenézek és nem látóm a ruháimat. Ezek szerint szóltak a nővéreknek, hogy nem szabad a ruháimat itt hagyni, mert meg szökök. – mosolygok, magamban miközben visszadőlök az ágyamba és nézem a menyezettet. Ha bele gondolok az ügybe Natsut valaki csőbe húzta és az nem lehetett egy szeszéjes katona, akit az érzelmei vezéreltek, vagy is nem tiszta az ügy. – gondolok ebbe, amikor is kinyílik az ajtó és ekkor a hang irányába fordulok. Egy ápoló jelent meg kedves mosollyal az arcán.

- Jó reggelt Miss. Heartfilia. – kedvesen mondja nekem a fiatal férfi, amire én is akaratlanul mosolyogni kezdek.

- Jó reggelt, hány napot voltam kidőlve? – kedvesen kérdezem tőle, amire már is ráncolni kezdi a homlokát.

- Egy hétig aludt! – szomorúan közli velem, amire már is felülők.

- Akkor már elkezdtet hegesedni a seb? – kérdezem tőle egyből.

- Igen, de még egy hétig feküdni kell hölgyem! – félve mondja, amire persze elmosolyodom, és ki kellek szállók az ágyamból, és bár a térdem remeget, mint a kocsonya még így is meg volt rá az erőm arra, hogy csúnyán nézzek rá.

- Ha nem hozza ide a mobilom akkor letartoztam nyomozás akadályozásában! – határozottan állítom, amire meg se rezzen.

- Sajnálom, de erre felkészítettek, és mondták, hogy ezzel fog jönni, így ha csak nincs jobb szava nyomozónő, addig itt kell feküdnie. – komolyan mondja, nekem majd elmosolyodik. – Viszont a mobilját ide adhatom, de a ruháit nem! – kedvesen mondja, és nem kellet sok és oda adtam nekem a készüléket, ami csodák csodájára nem volt össze törve. Egyből a páromat akarta hívni, de valamiért nem volt merszem hozzá, hiszen nem tudom, hol van így inkább azt kerestem, akit a legközelebb érzek magamhoz, és Laxust keresem, és nem kellet sokat várnom és felvette a mobilt.

- Halló remélem te vagy az Lucy és nem egy rossz akarom. – fáradtan szól bele, amire azonnal elmosolyodom.

- Lucy vagyok, Laxus. Nem tudom kit kéne, hívni miután fel kellek a komából, hisz az egyetlen rokon az csak a két éves lányom. – fáradtan mondom neki, amire már is hallom a nagy sóhajt.

- Köszönöm, hogy engem hívtál Hugi azt hittem, hogy soha nem kelsz fel. – aggódva mondja, amire egy kicsit elmosolyodom.

- Köszönöm, hogy aggódtál Laxus de tudod, hogy jelenleg mást szeretnék tudni. – utalok neki egy másik ügyre, amire már is nagyobb levegőt vesz a személy.

- Tudom kicsim, de Natsu már pár napja a fegyházban van, hogy meg várják a fel kellésed. Addig bűnös, amíg valaki ártatlanak nem nyilvánítja ki. – komolyan mondja nekem, amire már is ki húzom magam.

- Akkor most azonnal gyere értem a korházba, és elmondom a bírónak, hogy a katona halála egy tévedés volt, hogy engem meg mentsen. – idegesen mondom, neki miközben elkezdek ki mászni az ágyból.

- Lucy nem ilyen egyszerű az ügy. Nem egy emberhalálért vádolják, hanem kettőével és azt nem tudja le mosni magáról, hisz minden bizonyíték amellett áll, hogy ö tette és ezt te is ezt mondanád, mint nyomozó. – idegesen mondja nekem, amire meg állok és visszaesek az ágyra.