A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

64. fejezet. Régi ügy!

Lucy szemszöge.

A napokban mostanában gyorsan és mellé még fájdalmasan is, mert a pocim émelyeg, és szerintem már hónapok is teltek. Amióta enyém a legjobb csapat azóta meg se állunk, egyik ügy követi a másikat, és még ki is derült a csapatnál, hogy Gajeel és Levy összeházasodót persze Natsu és Juvia nem örült neki hogy eltitkoltuk, de nem baj mert ők békésebben bírják a csúnya nézést de Juvia és Natsu meg békélt egy idő után. Luna egyre nagyobb és ügyesebb és nem kell sok neki hogy az apja a tenyeréből egyen. Bár csak ilyen békés lenne minden, de engem ismerve nem hagyom ezt. – gondolom magamban, ahogy az archívumban vagyok és kikérem a szüleim aktáját. Felmegyek az irodámba ahol is elő veszem őket, és magamra húzom a függönyt. A lapokat elő szedem, a képeket meg magam mellé készítem. Ezerszer olvastam az ügy aktáját, és sajnos az akkori nyomozó már rég meg halt agyvérzésben és nem igen hagyott hátra sok támpontot, de minden félbe maradt ügyébe bele dobták a jegyzeteiket, ami nagyon hasznos. A gyilkossági módszert egy Ft tagnak a védjegye volt, de volt alibije azon az estén, bár nekem még az is nehéz elhinni, hogy az Ft tagok közül valaki ki akarta őket megölni. Apám évek óta ügyvédvolt, és nem véd olyanokat, akik megölhetnék őr vagy a családját. Erre mindig ügyelt. – gondolom ezt, ahogyan át nyálaztam az ügyiratot, és nem láttam semmi ujjat, csak amit eddig. Rá nézek a képre amin ott van a lányom, én és persze férjem, amin mind mosolygunk. A karikagyűrűmre nézek, amire már is nagy levegőt veszek és felhívom telefonon, amit nagyon gyorsan felvett.

- Szia, Kicsim! – kedvesen szól bele, amire mosolygok.

- Szia, Szívem! Be tudsz jönni az irodába? – kérdezem kicsit komolyabba, mint ahogy azt terveztem.

- Persze, ott elmondod mi a baj? – idegesen kérdezi, amire a képre nézek, amin ott szerepelnek a szüleim holtan vérbe fagyva.

- Igen! – mondom határozottan majd halom, hogy lecsapja a kagylót. Csak ne törje, össze magát miközben ide igyekszik. – aggódóm magamban miközben könnyek gyűlnek a szememben. Még mindig tudom milyen volt a rendőr hangja, aki meg jelent az nap a lakásom ajtajában, vagy, hogy milyen volt meg tudni, hogy lett volna egy kis testvérem. – emlékeim csak úgy özönlenek végig rajtam azon a hideg őszi estén, aminek előtte lévő napján eset, és az utak még csúsztak. A levegő hideg és csípős volt, mint ha lassan havazna, de nem volt esély rá.

- Mi a baj Kicsim? – idegesen kérdezi, ahogy bejön az üvegajtón, de látja az ügyet, amin dolgozni akarok. – Kicsim! - szól rám, ahogy leül mellém.

- Ideje volt már! Azért akartam a legjobb lenni, hogy ezt az ügyet meg oldjam. – akadok ki neki, amire már is bólint.

- Tudom, csak évek alatt nem volt sok nyom, és most sincs több csak azt, hogy Loki mondta, hogy ő ölte meg őket. – mondja nekem, amire lekerekedik a szemem. Ez igaz! – döbbenek le.

- Igen, de az igaz hogy tudjuk ki, de Loki zsoldos volt világ életében meg drogos, de viszont csak parancsra teszi. – mondom neki egy kisebb fejtegetésre.

- Akkor mi hátráltat Kicsim? – kedvesen még is olyan csibészen mondja nekem.

- Semmi! – csattanok fel majd felkapom a kabátom és mind a ketten ki mentünk az ajtón ahol is egyenesen a kocsi beállókba mentünk, és a Pszichiátriára. Leadnunk minden fegyvert, és szúró vágó eszközt ne hogy nekünk essen. Natsu végig csendben jött velem, de néha, mint most is, ahogy a lépcsőn felmegyünk, fogja a kezem. Tudja, hogy szeretem, és nem lennék itt nélküle. Nehéz beismerni, de az évek alatt többet segített, mint hiszi. Képes vagyok talpon maradni, amikor azt hiszem nincs talpam alatt a talaj. Bármennyire is szeretnék olyan erősnek és bátornak tűnni, de még mindig ember vagyok, és azok képesek szétesni. – gondolom magamban, ahogy meg álunk Loki ajtaja előtt. Az ápolója kinyitja, az ajtót mi meg lassan bemegyünk. Loki épp egy rajzon dolgozik a falon, ami szintén engem ábrázol, amint épp letartoztatom. Mindegyik kép a szobában az egy emlék a múltból. Régiek és frissebbek. Tátva maradt egy kicsit a szám, ahogy látom azt a sok jelenetet, ami a múltam darabja. Egyiken épp megbilincselek valakit, másikban kosztümben vagyok, és a tárgyalóban vagyok, de ott van olyan, amin épp kadét vagyok.