A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

65.Fejezet

Lucy szemszöge. 

Natsuval állok szembe ami nagyon idegesít és nem tudom hogy mondjam vagy mit mondjak hiszen nem kis dolog ez, nekem legalábbis. Jó neki is nagydolog, hisz imádja Lunát az új jövevényt miéért ne szeretné. Gondolom, ahogy előtte állok, és idegességemben elkezdtem húzgálni az ujjamat.

- Mi az kicsim? – kedvesen kérdezi, ahogy közelebb jön, és a szemében látom csillogást. – Makarov mondta, hogy mehetünk hozzá beszélni. – kedvesen mondja nekem, amire már is biccentek.

- Akkor mennyünk hozzá. – mondom végül meg úszva a szembesítést, hiszen nem nagyon akarok most terelni a dolgot, vagy különben máskor mondom, de elmondom.

Bementünk Makarov irodájába miközben magam mögött becsuktam az ajtót nehogy valaki meg zavarjon minket.

- Miért vagytok ilyen komolyak gyerekek? – kérdezi kicsit idegesen a kapitány, amire leülünk az asztal elé lett húzva a két szék.

- A családról lenne szó! – komolyan mondom, amire már is kikerekedik a szeme, hisz elég nagyon tág a fogalom az ő, és mi életünkben. – Ivánról! – mondom halkan, amire meg nyulik az arca. Ezek szerint neki sem épp a legjobbak az emlékei, hiszen nem mond ki hangot pont, mint Laxus. – veszem le az esetett, amire nem reagálok. – Tudjuk, hogy az öcséd volt, és hogy ő volt a kaszás. – mondom egyre jobban az adatokat, amire nagy levegőt vesz.

- Igen, Ivan az édes testvérem volt, és nem ő ölte meg a szüleid. – mondja, amire nem kicsit lepődök meg.

- Honnan? – kérdezem vissza, amire hátra dől a székében majd elővesz egy aktát a fiókjából.

- Onnan hogy én is ezen dolgozom évek óta. Amúgy meg az egyetlen egy ember létezik a világon aki ismeri még rajtam kívül a nevét az Laxus, de gondolom nem nála kezdettek így egy olyan ember van az ügyben akit én nem ismerek de ti igen. – következteti ki, amire bólintok. Nem hiába van ezen a poszton, nem dísznek van ebben a székben. – gondolom magamban mosolyogva.

- Loki Leo bevallotta, hogy ő ölte meg a szüleimet még évekkel ezelőtt, de nem tettem, mert még nem voltam kész arra, hogy meg oldjam az ügyet, de most már igen. – komolyan mondom, mint amikor a régen felvett rendőrnek vagy segítet az akkori időben.

- Itt volt az ideje! – szólal meg kicsit kedvesebben, majd az akta halmot felénk tolja. – Itt van, minden adatat az elmúlt nyolc évben, és ezeket biztos nem láttátok még! – kedvesen mondja nekünk, amire már is bólintok.

- Köszönjük. – kedvesen mondom neki, amire már is Natsu fel kapta a halmot és meg indult ki fele mint egy hős.

- Lucy te még maradj egy szóra! – kedvesen mondja nekem, amire a társam ki engedem, én meg ott maradok. – Mikor akarod el mondani nekem? – kérdezi egy kicsit morcosabban. Visszamegyek hozzá, és most nem ülők le hátha Natsu látja a helyzetet.

- Maga is ezzel jön? – kérdezem kicsit búnkon, de még is halkan.

- Már hányan tudják velem együtt? – kérdezi kicsit katonásan, de benne van a nagy szülőség is ami tetszik.

- Hárman, Juvia tudja, Laxus csak sejti, és maga. – mondom az embereket, amire fogni kezdi a fejét. – Tudom, hogy el kéne mondanom neki, de még nem tudom, mi legyen, hisz Luna esetén el kellett küldeni, hogy meg meneküljön, most meg nem tudom, mi jöhet, és félek elmondani neki. – mondom neki az érzelmeimet, amire nagy levegőt vesz.

- Lányom, Natsu szeret, és tapasztaltból mond hatom, hogy ha egy férfi meg tudja, hogy a szerelme gyermeket vár tőle, az a világ legcsodásabb dolga! – kedvesen mondja, amire egy kicsit felbátorodom, de el is illan.