A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

36.fejezet

Natsu szemszöge.

Akták halma lett nálam, de egy kisebb kutatás után rá jöttem, hogy a lány az anyja után cseléd lett a Hammer családjánál, akik a város egyik leggazdagabb emberei közé tartozik. Lucyval kocsiba pattantunk így nem kellet sok és a Hammer családi birtokra ahova nem tudtunk hamar bejutni. Minden féle vizsgálaton át kellet esnünk, fém detektor, egy röngenen, és még egy detox fújó is van az orrunk előtt. Lucy idegesen néz rá, amire a férfi is megijed, nem csak én.

- Ha most komolyan azt hiszi, hogy kis gyermekes anyukaként iszok, akkor téved! – idegesen vágja, rá majd eltolja a szondát jelezve, hogy komolyan mondja, amit mond.

- Értettem hölgyem, de a társának attól még meg kell fújnia! – szól rám, amire már is meg fújom, és az eredmény csodamód nullát jelez így át engedtek minket. A házba beérve egyből elénk tárult a hatalmas palota, amiben két méteres festmények és arany korlát van a lépcsőhöz, ami fehér márványból van.

- Ez varázslatos hely! – ámuldozok és nézek körbe helyen.

- Mint egy múzeumban, de ezek a tárgyak nagy része örökölt! – komolyan mondja nekem, amire meg ijedek.

- De nem kell azért ilyen ridegen mondani! – vágok vissza kedvesemnek, aki csak mogorván néz tovább.

- Keressük, meg a családot mielőtt felrobbanok! – sürgetni kezd a kedvesem, amit nem értek hiszen ő is egykor a nagynak örvendezet gazdagok közt volt. Követve őt elértünk egy nagy terembe ahol is vár minket a családtagok. Daved Hammer a család fő, és a Hammer vállat vezetője, és az egyetlen fia, Dylan aki az örökös, de most ki sírt szemmel néz felénk. – gondolom, magamban miközben végig nézek a családon.

- Mr. és Mrs. Hammer. Örülök, hogy fogadnak minket. – kedvesen mondja nekik Lucy ami meg lep.

- Nem kell így hívnod minket Lucy hisz régről ismersz minket. – kedvesen mondja neki az asszony, aki a Daved neje.

- Bocsáss meg Emma, de ma munka miatt jöttem hozzátok, így ha lehet, akkor maradjunk meg a szakmai szinten. – magyarázkodik a kedvesem, amire csak ki tágul a szemem.

- Rendben! – egyezik bele a férj és leül a fia mellé. – Akkor miben segíthetünk? – komolyan kérdezi, amire a társam rám néz, én meg csak biccentek.

- Alexandra Hol nektek dolgozót? – rideg hangon kérdezi, amire a család meglepődött, csak a fiúk nem.

- Igen! – halkan válaszol nekünk a Dylan. – Itt dolgozót mint, szobalány. – mondja tovább és egyre gyanúsabb nekem a férfi.

- És ezt miért nem jelentették be, hogy itt dolgozót? – kérdezem én is a hátérben, amire a kedvesem felém fordul, és egy kicsit meg lepődik. – Félig már én is dolgozom! – magyarázom neki, amire biccent majd visszafordul a család felé.

- Szóval válaszolnak a társamnak? – kérdezi Lucy tőlük, amire egy kicsit elmosolyodom.

- Azért mert ő kérte! Nem akarta, hogy a leendő munka adói meg lássák az önéletrajzában hogy cseléd volt. – meséli nekünk a család ő.

- Ezt úgy mondja, mintha régóta ismernék. – jegyzem meg nekik, amire már is meg lepődnek és már is emberien kezdenek reagálni.

- Hát már évek óta nekünk dolgozik pont, mint az édesanyja is anno régen. – szólt bele az özvegy, aki már is kényelmesebben érzi magát.

- Anya neked nem kéne az ágyban feküdnöd? – kérdezi tőle a családfő, aki kezd önmaga lenni.

- Hagyjál, már fiam nem kell mindig pihennem úgy hogy nyugodtan mondjátok amit kell, vagy az a fiatal ember ott rózsaszín hajjal kiderít mindent. – vádol engem az öreg hölgy, de úgy voltam vele legyen igaza.