A Legyőzhetetlen Duó! [Befejezett]

33.fejezte

Natsu szemszöge.

Lucy nagyon gyorsan kezdett gondolkodni, mintha meg ívót volna hat kávét, és energia itallal ízesítette volna, ami egyszerre lep meg és csigázza fel az agyam. Közben hívni kezdem az apámat, aki nagy nehezen meg találta a telefont, és a felvette a kagylót.

- Halo itt Dragneel ezredes! – szól bele katonásan, amire már is a fejemet kezdem vakarni.

- Itt meg a Nyomozó Dragneel! – vágok vissza mire már is halom, hogy nagy levegőt vesz. – Haladtunk a nyomozásban, és kiderült, hogy egy külön leges lövedékkel lőtték le a századost, és képzeld, csak nálatok lehet ilyen töltényt kapni. Három részre tud szakadni a töltény, és egy acél fonal tartja, köti össze. – mutatom be neki az ismerős töltényt.

- Csak azok vehetik ki a raktárból, akik kiképzők, amiből van úgy hat. - tájékoztat engem, amire már is támadt egy meg érzésem.

- Ami azt jelenti hogy Berna százados, és Morgen hadnagy hozzájuk férhetnek! – következettem ki amit persze az apám nem díjaz.

- Igen. Mikor jöttök értük? – komolyan kérdezi az ezredes.

- Nem éppen én megyek értük, hanem az egyik kollegám fog menni értük, míg mi felkészülünk az életükből! – magyarázom, az apámnak majd nagy levegőt veszek és nézni kezdem a társam hátát amint épp kávét főz nekem. - Ezredes! - katonásan szólítom meg férfit a kagylón keresztül. - Vállalom a ki küldetést Irakba, de cserébe elintézed, hogy ne maradjon nyoma a tettemnek! - alkudozok vele, ám az állításom nagyon is komoly.
- Rendben őrnagy! - szólít a tiszti rangomon. - Van húszon négy órád lezárni az ügyet és meg beszélni a társaddal a teendőket. De azt már most meg mondom, hogy két évig nem térsz haza! - komolyan még is drámaian vezeti elő nekem a tényeket, amire nagyot nyelek.
- Értettem uram. – vágom, rá majd leteszem a telefont. A társam már az aktákat buja én meg oda megyek hozzá meg simítom, a vállát majd a fülébe csókolok. - Hogy haladsz a kutatással? - kedvesen kérdezem tőle, amire felnéz rám csillogó szemekkel.
- Képzeld Johnak ketten utaltak neki fél milliót, ami igen szép összeg, ha összeadjuk. – tájékoztat, amire felhúzom a szemöldököm.

- Igen, de szerinted milyen okból lehet az, hogy egy százados képes szerzet egy milliót, pár nap alatt, amit nem is költőt el? – kérdezi tőlem, amire már is kérdések merültek fel bennem.

- Van egy pár ötletem, de mi lenne, ha meg kérdeznénk a párocskánkat? – pimaszul kérdezem a kedvesemtől, aki elmosolyodik.

- Annak nagyon örülnék, de mondjuk előbb ide kéne őket hozni! – vág vissza amire elő vettem a mobilom majd hívni kezdem a Gajeelt akinek le adva az utasítást már is indult a cél személyek felé. Van egy órám a társam és az ügy közt így nem tudom mit tévő legyek? – kérdezem, magam miközben leülök vele szembe, és figyelni kezdem az arca rezdüléseit, a szemébe logó arany szőke tincsek, amivel esténként szoktam játszani. Komolyan ettől kell meg vonom magam két évre? Már csak az a kérdés hogy meg várna vajon? – kérdezem, magam majd egy kis idő után felállok, és meg fogom a vállát és magam után kezdem hívni, amire követni kezd, én meg a tárgyalóba ahol becsukom az ajtót magunk mögött majd a redőnyöket is lehúzom, hogy csak az ablak adjon nekünk fényt.

- Mi a baj Natsu? – félve kérdezi, amire meg rázom a fejem majd szorosan meg ölelem.

- Komoly dologról kell beszélnünk, és nem várhat estig! – idegesen mondom neki, amire a lány meg fagy a kezeim közt. Lassan elengedem, de vállánál meg marad a kezem, és a szemébe nézek egyenesen, amin láttam, hogy mindjárt elsírja magát. – Kicsim nagyon szeretlek, és a világot meg váltanám érted, de pont ezért az érzés miatt be kell vonulnom! – higgadtan mondom neki amire ki nyílnak a szemeim, és mint a özön víz úgy indult meg a szeméből a könnyei amiket elkezdtem törölgetni.