Fast and Furious (Kimi Raikkönen fanfic)

8

8.rész

Igazából nem is nagyon érdekelt a verseny, csak le akartam rázni a koloncokat. Nem vagyok én tanár néni, hogy folyton a nyakamon lógjanak. Úgyhogy alaposan szétnéztem, sok új verda, és még több új arc. Azok közül, akik pár éve nagy haverok voltak, vagy abbahagyták már ezt az életformát, vagy a sittel ülnek, vagy a kukacok rágják őket két méterrel a föld alatt. Ahhoz, hogy ezek a srácok megéljenek lopnak, rabolnak, versenyeznek, ők azok akik két végén égetik a gyertyát, és bizony kevesen érik meg még a negyvenöt éves kort is. A halál oka legtöbbször utcai versenybaleset, rendőri üldözés közben bekövetkezett halál, vagy a sitt.

Kevés az olyan szerencsés, aki ki tudott törni innen.

Én az vagyok, de egyre inkább úgy érzem nem tartozom a profik közzé. Nem fogadtak be, bármit csináltam is, mindig gaidzsin maradok. A szó eredetileg japán, ott az európaiakat hívják így, de a szó maga sokféle kívülállásra használható. Én mindenhol minden értelemben kívülálló voltam, a stílusom, a modorom, a vezetésem.

Szar ügy, a profiknál azért vagyok kívül álló, mert az utcai versenyekből, számukra a gettóból törtem fel. Utóbbiaknál meg azért mert van két diplomám.

Egy időben még zavart is ez, de ma már nem. Megszoktam, hogy sehol nem látnak szívesen, és ahol tehetik keresztbe tesznek. Szép vastag tüskepáncélt növesztettem, és nem is akarom lebontani, akinek megnyíltam mindig átvert, mint szart a palánkon.

Carlos szavaival élve olyan lettem, mint egy magányos cowboy a vadnyugaton, azokban a régi westernekben. Néha jót szórakozom ezen. Végül is van benne valami.

Kiballagtam a bejáraton, és megint Jattosba botlottam.

Biccentettem.

- Melyik futamba akarsz kerülni? –érdeklődött vigyorogva.

- Melyik a legzúzósabb? – érdeklődtem faarccal.

- A hármas, sok a jó gép, meg a régi bandából egy két arc.

- Akkor oda.

Bólintott.

- Siess mindjárt kezdünk.

- Szólj Nuneznek, hogyha érdekli a turistákat jöjjenek.

Biccentett.

Visszaballagtam a kocsihoz, beszálltam és felbőgettem a motort.

Bekapcsoltam a hifit. Kerestem valami pörgőset, hogy ne legyek ilyen depresszív. Egy régi csöndes kis klasszikus, Scooter Nessaja.

Majd lassan áthajtottam a tömegen, ők pedig érdeklődő tekintetek közt utat engedtek.

Felálltam az ideiglenesen felfestett start vonalra. Öt induló, pompás.

Nem néztem kik az ellenfelekre részletesebben, minek? Mindegy kit kell legyőzni, az ellenfél nem számít, a lényeg a győzelem. Majd egy csinos kis ázsiai csaj elénk tipegett, és felemelte a két kezét, közben vadul vigyorgott. A motorok felbőgtek, hírtelen leengedte a kezét és elindultunk.

Leghátulról rajtoltam, és szűk kanyar vételekkel, már két kanyar után az élen voltam.

Az utcákon voltak útlezárások, elég kemény pálya volt, széles jobb kanyar, kihúzatás, szűk balkanyar, széles jobbos, hosszú egyenes, egy sikán szerű jobb-bal kombináció, rövid kihuzatás, széles balos, kihúzatás, hosszú kihúzatás, szűk 90°-os jobbos, rövid egyenes, széles balos és a célegyenes.