Fast and Furious (Kimi Raikkönen fanfic)

27

27. rész

Pár percen belül Heikki és Bruno is lelépett, hivatkozva arra, hogy ők még nem vacsiztak. Seb pedig jobbnak látta megbékíteni a drágalátos főnökét, mert hát mégiscsak jobb lenne a holnapi futamot egy normális légkörben teljesíteni. Teljes mértékben helyeseltem, annyit azonban hozzáfűztem, hogy tartsa magát a véleményéhez, és legyen rámenős, mert akkor csak feladja a csatát Horner. Seb biztosított, hogy minden tőle telhetőt megtesz, bár szerinte a Chrisnek már mindegy, mit csinál. Jó kislány módjára, nem tettem hozzá, hogy azért mert földbe döngöltem a főnökét.

Ahogy ketten maradtunk leültem Kimi ágyára, aki úgy próbált tenni, mint aki eszik.

- Rossz nézni, hogy piszkálod azt a szerencsétlen kaját. –böktem ki végül.

Semmi.

- Föld hívja Kimit! Kimi jelentkezz vétel itt a Kenedy! – mondtam és integetni kezdtem.

- Bocs! Lemaradtam. – bökte ki.

Eléggé el volt kámpicsorodva.

- Mi nyomja a lelked?

- Semmi.

- Ahha. Persze.

Próbált mosolyogni, de nagyon erőltetett lett.

- Szánalmas próbálkozás volt!

Megrándult az arca.

- Bökd már ki! Na! –nyüstöltem.

- Ez az egész szarság! – mutatott körbe.

Értetlenül néztem rá.

- Bővebben?

- Ez a beteg ágy, meg hogy ennyire ellenem van mindenki. Még a saját csapatom is. Gondoltam, hogy kemény lesz, de...- nem fejezte be a mondatot.

- De nem, hogy ennyire.

Bólintott.

- Hát lássuk be, de őszintén, elég sokat tettél azért, hogy minden hidat felégess magad mögött! És alapos munkát végeztél.

- Igen, túl alaposat. Nincs már senki, aki bízna bennem!

- Olyan egy barom vagy tudod!- csattantam fel – Mi van Heikkivel, Sebbel, meg Brunoval? Itt voltak, érdeklődtek, örültek, hogy jól vagy! Még Todt, és Bernie is melléd állt!

- Ne hidd, hogy nem tudom, hogy ezeket neked köszönhetem. Ha rajtuk múlott volna, vagy rajtam sose beszélünk többet. És ha az előbb nem állsz ki mellettem, olyan harciasan akkor a többiek sem állnak be a sorba. Heikki elmondta, hogy mindent megtettél hogy meggyőzd.

Ebben sajnos igaza volt. Heikkit is győzködni kellett.

- Most erre mit mondjak? Én mondtam, hogy nem lesz fáklyásmenet. Sokat kell dolgoznod, hogy megint a legjobbak között tartsanak számon. De azért pár híd már épül.

- Remélem sikerülni fog.... – mondta keserűen.

- Ne most kezd el kételkedni jó? Ha már ennyit szenvedtem veled! –vigyorogtam.

Hírtelen megfogta a kezem. Ránéztem.

- Azt hiszem tartozom egy köszönömmel!

A szemébe néztem. Olyan furcsa volt, teljesen más ember, mint amit eddig láttam belőle. De abban a hihetetlenül kék, és lebilincselő szempárban ott bújkált a szomorúság. Vajon mindig ilyen kemény jégpáncéllal védte magát, vagy ez csak az idegeneknek szól? Miért ennyire szomorú? Mi az, amit ennyire titkol azzal a nővel kapcsolatban?

Nem tudom meddig néztünk egymás szemébe, de amikor leesett, hogy már egy ideje, kicsit zavarba jöttem, és elhúztam a kezem. Úgy láttam neki is leesett, hogy kicsit kényes szituba kevert minket, úgyhogy gyorsan másfelé nézett.

- Nem tesz semmit! – böktem ki.

Nem akartam a sablonszöveget mondani, hogy bárki megtette volna, mindketten tudtuk, hogy nem.

- Jobb ha megyek, későre jár!

- Persze...

- Rendben.

- Kérdezhetek még valamit?

- Kérdezz.

- Miért ajánlottad fel, hogy lakjak a ti homeotokban?

- Mert nem volt, hol aludnod, és mert Chris felbaszta az agyam. Nem méltó egy csapatfőnökhöz a viselkedése.

- De igaza van!

- Nincs! – veszekedtem Kimivel. – Azért ő is megemelhette volna a szebbik felét, hogy segítsen, de könnyebb volt, csak téged hibáztatni!

- Lehet, hogy igaza van, és nem kellene most a csapat közelébe mennem, de meg akarom nekik mutatni, hogy meg akarok változni. – mondta kicsit összeszedettebben.

- Nos igen! – mondtam grimaszolva, felhúzott szemöldökkel.

- De?

- De nem biztos, hogy most az a legjobb, ha odamész. Pláne, ha ilyen puskaporos a hangulat, akkor csak még jobban borzolnátok egymás idegeit. Szerintem, most egy kicsit eltűnni a szemük elől, amíg Chris meg a csapat is lehiggad, és utána próbálkozni. Ha látják, hogy nem részegen és kötözködve mész be, meg hogy kibírsz egy hetet balhé, meg buli nélkül, talán szerzel pár jó pontot.

- Igazad lehet.. –mondta tűnődve.

- Megnyugtatlak, igazam van! –vigyorogtam.

- És mégis mit csináljak én egy hétig?

- Én maradok, van pár elintézendő dolgom, úgyhogy szerdánál előbb nem megyek Miamiba, addig csövezhetsz nálam.

- Nálad?

- Mégis hol máshol? Ha se a csapat, se a hotelek nem fogadnak? – kérdeztem elképedve. - A homeokat, meg hétfőn reggel bontják. Dereng?

- Ebbe bele sem gondoltam. – bökte ki a fejét vakarva – Nem jött a legjobbkor ez a „fekete listázás". De nem akarok, a

- Nem leszel a terhemre! –vágtam közbe – Szép nagy az a ház, nem fogjuk egymást zavarni. De csapatnál egy kétszobás platz az enyém, úgyhogy ott majd kitalálunk néhány szabályt.

- Rendben!

- Hna akkor én mentem! Szia!

- Szia!

Már majd nem elértem az ajtót, mikor utánam szólt.

- Bejössz holnap is?

Visszafordultam, így elnézve tök depressziósan nézett ki. Látszott rajta, hogy nincs minden rendben.

- Persze. –próbáltam biztatóan mondani.

Aztán kiléptem, és bezártam az ajtót magam mögött.

Ahogy haladtam a folyosón, csak Kimi bánatos ábrázatát láttam magam előtt.

Azért valahogy, már egy fokkal jobban van, sokat segítettek a fiúk. Biztos jó ötlet egyedül hagyni ?

Támadt egy remek ötletem.