Fast and Furious (Kimi Raikkönen fanfic)

63

63.rész

Kicsit fáradtan öltöztem fel a vizsgálóban, Watkins doki tetőtől talpig megvizsgált, és megállapította, hogy egy éjszaka alatt jelentőset javultam. Kissé szégyen szemre megkérdeztem, hogy nem e tudja hol van egy olyan ambulancia amit én keresek. Hiszen ő az illetékes, hogy tudja melyik városban hova kell vinni a beteget, és melyik az ügyeletes kórház.

Mondta, hogy tudja, de nem feltétlenül kell bemennem, mivel ha bármilyen gyógyszerre van szüksége odaszól, és leküldik, így csak ő tudja a beteg nevét, az meg bárki lehet a paddockból, mert mindenkiért ő felel, aki a csapatokhoz tartozik, legyen az szerelő, vagy vendég, esetleg látogató, vagy tvs. Hálásan megköszöntem neki, mondván, ha ezt a sajtó kiszagolt a volna, megvan a heti címlap sztori.

- Tehát mennyire is vagyok jól valójában doki?

- Sokat javult, hála a pihenésnek, és a gyógyszereknek, de még nem ártana pár nap, hogy minden rendben legyen.

- Gondolja kibírnék egy versenytávot?

- El akar indulni a futamon? –kérdezte döbbenten.

- De csak, ha nincs nagyobb ellenvetése.

A doki megvakarta őszülő halántékát.

- Angel nincs kedvem nagyon magával vitatkozni, úgyis maga nyerne. A személyes és az orvosi véleményem az tekintve, hogy ön olyan makacs, mint egy szamár, hogy ha nagyon akarja aláírom a papírját, hogy elindulhat. De ha rosszul érzi magát versenyközben, vagy előtte, akkor remélem belátja, hogy fel kell adnia.

- Szeretnék elindulni, de ha határozottan mondja, hogy ellenzi, akkor nem erőltetem.

A doki leült a székre, és átnézte a feljegyzéseit, a felírt gyógyszerek listáját, és az aznapi leleteket.

- Beadnám a még szükséges gyógyszereket, és aláírom az orvosi szakvéleményt hogy versenyzésre alkalmas, de azért pihenjen a verseny kezdetéig, és este is mindenképpen.

Bólintottam.

- Köszönöm doki!

Biccentett. Kifelé menet kezemben a papírral, tudtam, hogy ennek a hírnek Kimi nem fog örülni.

Sőt! Ordítani fog! De nagyon be akartam ülni abba az autóba, és megmutatni mit tudok, pláne ha poleból indulhatok.

Kiléptem az ajtón, és Kimi máris letámadott.

- Mit mondott a doki?

A kezébe nyomtam a papírt. Elolvasta, és láttam ahogy vörösödik a feje.

- Eszednél vagy? – kiáltott rám, hogy csak úgy zengett a folyosó.

- Had ne ecseteljem, hogy mégis miért akarok elindulni.

- Nem engedem!

- És mit csinálsz? Ordítasz, bezársz a szobámba? Nem vagyok gyerek, tudok dönteni a saját életemről. És végig gondoltam, a dokival is megbeszéltem, rábólintott.

- Tegnap még olyan beteg voltál, hogy annyi erőd sem volt, hogy a szemed nyitva tartsd, most meg autóba akarsz ülni, hogy végig vezess háromszáz kilométert?? Kizárt dolog! Megtiltom!

Felhúztam az egyik szemöldököm, és csípőre tettem a kezem. Miért ver az ég vele??

- És mégis miért? –kérdeztem erőltetett nyugalommal – Mond meg őszintén!

- Veszélyes! V E S Z É LY ES! – kiabálta szótagolva.

- Ne mondj nekem kifogásokat, az egész életemet veszélyesen élem. Autóversenyző vagyok én is, engem az érdekel, te személy szerint miért nem engednéd? –kérdeztem lágyan. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne kezdjek el én is üvölteni.