Fast and Furious (Kimi Raikkönen fanfic)

51

51.rész

Kimit azonnal egy sürgősségi kezelőbe vitték, nekünk pedig a folyosón kellett állnunk, és várnunk, hogy életben marad e vagy nem.

Teljesen kész voltam, néztem ahogy ki be szaladgálnak a nővérek, és az orvosok, végül a kezembe temettem az arcom, és bőgtem. Nekidűltem a falnak, és lecsúsztam a földre, Seb pedig mellém ül, és átkarolt.

Védelmezőm magához szorított.

- Túl fogja élni! Tudod milyen makacs, és erős! Bíznunk kell benne, hogy felépül.

- Seb... én nem merek....

- Ne csináld ezt! – egy kicsit bökött rajtam – Nem veszítheted el, pont te a hited, hidd el ez az idióta finn visszajön, és le se tudod majd magadról vakarni.

- Nem tudom... félek ......

Seb maga felé fordított, úgy nézett rám, mint aki szellemet lát, meglepődve, és hitetlenkedve.

- Mi van veled? Mi az Isten van veled? Azt akarod, hogy meghaljon? –kiabált rám.

- Nem...........De reménykedem, és ha......- felzokogtam - én nem élem túl.......

A térdemre hajtottam a fejem, és átkulcsoltam a kezemmel a lábam.

- Nem bírom ki ha meghal.... – suttogtam.

- Ezért is kell hinned, hogy jobban lesz....

- Félek....Már nem tudom kiben bízhatok.

Seb átölelt.

- Nem kell félned. Ha másban nem, hát bennem bízhatsz. Nem lesz baj.

Egy nővér kirohant, az ajtó pedig résnyire nyitva maradt, ekkor hallottam meg azt a hangot, amit azonnal görcsbe rándult minden tagom, és úgy éreztem megfulladok.

A defibrillátort.

Benyitottam. Neki kellett támaszkodnom az ajtófélfának.

Kimiből csövek lógtak ki, intubálták, több infúziót is rákötöttek, a mellkasán mindenféle érzékelő lógott.

Az orvos fölé hajolt és rátette a tappancsokat.

- Töltés kétszázra!

Csippatás, és az elektromos hang.

Néztem a szívmonitort, hosszú egyenes vonal.

- Semmi!

Lecsúsztam a földre.

- Töltés háromszázra!

Semmi.

- Adjanak neki még egy epinefrint!

Istenem, pontosan ugyan a jelenet, mint pár hónapja. Pontosan ugyanaz. Az élet ismétli önmagát.

- Kimi kérlek! –suttogtam.

- Maga mit keres itt? – szólt rám valaki

- Vigyék ki!

- Vigyék már ki!

Kirángattak, megint a folyosón voltam.

Seb ott állt, és potyogtak a könnyei.

Ekkor érkeztek rohanvást a többiek, Heikki, Bruno, Todt, Schumi, Brawn, Horner.

- Mi történt? Hogy van? – kérdezte Bruno.

Nem tudtam válaszolni neki. Sebre néztem, ő is csak bőgött.