women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

sign of the times

ALORA

A szememet nem bírtam kinyitni. A porcikáim egyszerre zsibbadtak és lüktettek. Fájt minden egyes testrészem. A hajam verejtékesen tapadt a homlokomra. A karjaim a falhoz voltak láncolva néhány hete. Igen, hete. Már több, mint két hete itt tartanak. Ezt csak onnan tudom, mivel minden reggel közlik velem, hogy hány napja kínoznak.

- Alora! - markolt a hajamba apu, és felhúzta a fejemet, mire nyöszörögni kezdtem. - Csak nem fáj valami? - engedte el a tincseimet, ami miatt hangos koppanással ért földet a fejem.

Hunyorogni kezdtem, mikor éreztem, hogy a csuklómhoz ér, és eloldoz. A végtagjaim megkönnyebbülve, élettelenül zuhantak a gyenge testem mellé. Éles fajdalom hasított a bokámba, amikor állásra kényszerítettek.

- Előre! - lökött meg apa hátulról, aminek hatására az apró szikrányi erő, ami volt bennem, felmondta a szolgálatot, és térdre borultam. - Azt mondtam, hogy előre! - ordított fel, majd a kezemet megmarkolva, felhúzott a földről, és kényszerített arra, hogy járjak. - Ha még egyszer elesel, én kezeskedek afelől, hogy még több időt tölts itt! - kiáltotta hangosan, mire lassan, egy aprót bólintottam, és halkan szuszogva, sétálni kezdtem.

Egyik lábamat a másik elé pakoltam, és végig a szürke betont figyeltem, kerülve a szemkontaktust az őrökkel, akik röhögve nézték végig, ahogy két héten keresztül, félholtra kínoznak.

- Menj be, majd jön anyád! - hagyott egyedül, egy lenéző tekintet kíséretében apu, majd a folyosó végéről még visszaszólt. - Úgy hallottam, fontos estéd lesz, szóval gyorsan regenerálódj, ha lehet. - biccentett, és elviharzott.

Miután betettem a lábamat a szobámba, mögöttem bezárták az ajtót, és őrködni kezdtek előtte. Feladva a küzdelmet, a földre rogytam, és néma zokogásba kezdtem, ahogy megpillantottam, a szanaszét vagdosott kezemet.

Elhúztam magamat a tükörig, aminek ugyan csak néhány részében láttam magam, de elszörnyedtem a testem látványától. Levettem magamról, a félig szétszakadt pólómat, majd közelebb hoztam magamhoz a fertőtlenítőt, illetve a fertőtlenítéshez fontos eszközöket.

A lábaimat ápoltam le először, amiket számos mélyek vágás volt, de ezekhez már hozzászoktam, ezért csak rutinszerűen varrtam őket össze, miután letöröltem a száradt vértócsákat a környékéről.

A felső testem már egy durvább eset volt. Mély szúrások sorakoztak egymás mellett, rendszerezetlenül. Erős, indulatos szúrások voltak, lehet rajtuk látni, hogy dühből tette ezt velem apa. Biztos, meg volt rá az oka.

Kezeimet nehezen sikerült leápolnom, mivel nagyon sok, kisebb sérülés volt rajta, főleg a csuklóm környékén. Ezekből kettőt még anyu okozott, mikor visszaértem a bázisra, miután sikeresen elszúrtam Tony Stark megölését.

Felnéztem a tükörbe. Farkasszemet néztem magammal. De ez már nem is én voltam, hanem valaki más. Egy szörnyeteg, akitől mindenki undorodik.
A szemem vérben forgott, a hajam rendetlenül, megtépázva lapult a fejemre. A szám környéke duzzadt és véres volt, valamint olyan száraz, mint a sivatag. Az arcom jobb oldalán egy hatalmas vágás ékelkedett, egészen a homlokomtól le, az állam vonaláig, kacskaringós vonalba, kikerülve a szememet.

Kétségbeesetten érintettem hozzá az ujjamat a vágáshoz, aminek érdes felülete volt, és helyenként még folydogált belőle a vér. A kezembe vettem egy darabka rongyot, ami még nem volt véres, rácsöpögtettem egy kis mennyiségű alkoholt, majd hirtelen hozzányomtam, mielőtt visszakozni kezdtem volna.

A számat beharapva folytattam vissza a sikolyomat, majd a fertőtlenítés után, elkezdtem összevarrni a tátongó sebet. Körülbelül tíz kínkeserves perc után, az ágyamhoz kászálódtam, belefeküdtem, és egy másodperc alatt, már álomvilágban jártam.

- Alora! - csapott mellettem anyu az asztalra, mire ülőhelyzetbe ugrottam, és úgy tisztelegtem anyám előtt, de ő nem elégedett meg ennyivel, és erőszakosan felhúzott maga elé, és ráadásba adott még egy pofont is. - Hát így tiszteled az anyádat? - kérdezte sértetten a nő, de gúnyos mosoly ült ki az arcára, amikor végig pillantott szétvagdosott testemen. - Ó, úgy látom, kezes bárány volt veled, apu! - simította meg az arcomat durván, mire felszisszentem. - Mindegy, nem ezért jöttem. - csapta össze a kezét, és hátrább lépett.

Végigsétált a szobán, undorodó arckifejezéssel, majd a tükör előtt lefékezett, megvizsgálta a kinézetét, és visszajött elém. Az állam alá rakta a kézfejét, és ösztönzött arra, hogy csakis rá nézzek.

- A legutóbbi hibádat ezennel megbocsátjuk neked. - mondta lekezelően. - És adunk neked egy lehetőséget, hogy jóvá tedd a múltkorit. - biccentett, mire nekem egy pillanat erejéig felcsillant a szemem. - Ugyanúgy Stark lesz a célpont, viszont most menj biztosra, és ha fuccsba megy a terv, inkább ne gyere haza. - vágta hozzám határozott hangsúllyal, ami méreggel töltött el. - Negyed óra, és indulás! - dőlt neki a falnak, és figyelemmel kísérte, ahogy magamhoz térek, és kapkodva készülődök.

Rutinszerűen elővettem a fegyvereimet, de most, az előző esetből tanulva, dupla annyi töltény raktároztam el. Belebújtam az álcámba, felvettem a kalapomat, majd a tükör elé állva, beállítottam, hogy ne látszódjon az arcom. Azonban, most más volt a helyzet, mivel a vágás ott rikított az arcomon, és lehetetlen lett volna elfedni, ezért nem is törtem magam túlságosan, csak felsóhajtottam, és próbáltam nem gondolni rá.

- Gyere utánam! - fordult ki az ajtón anyu, majd miután a bilincs kattant a kezemen, szorgos léptekkel követtem az előttem haladó nőt. - A feladat egyszerű; öld meg, ne kíméld! A helikopter, mint múltkor, kint vár majd! - csapott háton, mire összegörnyedtem, de tisztelegtem egy utolsót, és engedelmesen beszálltam a helikopterbe.

Ezúttal idegesen tördeltem az ujjaimat, amíg oda nem értünk a helyszínre. Ezen múlik minden. Lehet, hogyha elrontom, megölnek, vagy újra megkínoznak, amibe az állapotomat nézve, több, mint valószínű, hogy belehalnék. Az is lehet, hogy készülnek a Bosszúállók egy második menetre, és ők is meg akarnak majd ölni. Lényeg, hogy valahogy túl kéne élnem az elkövetkező pár órát.

- Itt vagyunk! - lökött vállon a pilóta, mire felszisszentem, majd morcosan bólintottam, és ezúttal sokkal óvatosabban ugrottam ki a repkedő gépből.

A földet érés most is simán ment. A rutin meg az évek. Már sötétedett, de nem volt vaksötét, így könnyen megtaláltam a lefelé vezető lépcsőt, amin lassan sétáltam a világhírű hősök közé. Kicsit hálás voltam, hogy nem kellett még egy ablakot betörnöm, mivel az elég fájdalmas lett volna jelenleg.

A fal mellett haladtam végig úgy, hogy ne világítson meg a fény. A kezem a pisztoly tokján volt, erősen markoltam a fegyvert. Egyik lábamat a másik elé helyeztem, ügyelve arra, hogy ne keltsek nagy zajt, vagy feltűnést.

Néhány emelettel lentebb, beszélgetés hangja szűrődött ki a kihalt folyosóra. Óvatosan magam elé vontam a pisztolyomat, az ujjamat a ravaszra tettem, nagyot sóhajtottam, majd egy gyors mozdulattal berúgtam az ajtót, és szembesültem a benn lévőkkel.

Hey everyone ♡

Kezdődik a verekedés, vagy mégsem?

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡