women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

dear patience

BUCKY

"Csak akkor, ha megesküdtök, hogy nem fogtok bántani."

A lány hangja rekedt volt, és karcos. A tekintetét rám emelte, és tiszta őszinteséget láttam a szemeiben. A kezeit ökölbe szorította, és a lábaival egy ütemet dobolt.

A hátam mögött lévő üvegre néztem, ami innen belülről teljesen átláthatatlannak látszott, de a kinn szobrozó Bosszúállók minden egyes mozdulatot láttak, és minden szót hallottak.

Néhány percig néztem egy pontra, biccentettem egyet, majd csöndben visszafordultam az asztallal szemező nő felé. A haja rendetlenül omlott a vállára, keretezve karakteres arcát. Még mindig az én pólómban feszített, ami különösebben csak Steve-nek tűnt fel.

- Ha nem baj, akkor én is itt leszek, csak hogy leírjam a dolgokat. - lépett be a terembe Natasha, és a nő bólintását látva, megállt az egyik oldal fal mellett, kezébe vette a mappát, majd a lányra nézett.

- Oké, figyelj rám! - hívtam fel a velem szembe ülő figyelmét. - Megígérem, hogy nem fogunk bántani, ha nem adsz rá okot. - gondolkozva meredt maga elé, ezért folytattam. - Ok alatt, a ránk támadást értem.

- Jó. - mondta halkan, majd megköszörülte a torkát. - Legyen, de ha mégis bántotok, gondolkozás nélkül támadok vissza. - fúrta belém a tekintetét.

- Akkor kezdjük. - kulcsoltam össze a kezeimet az asztalon. - Hogy hívnak?

- Alora. - ejtette ki a nevét egy kis akcentussal fűszerezve, amitől felállt a szőr a hátamon. - A vezeték nevemre nem emlékszem. Gyerekotthonban nőttem fel, ahol nem nagyon használták a nevünket.

A lány keserű mosolyra húzta a száját, majd felsóhajtva az ég felé nézett. Iszonyú erősnek mutatja magát, sőt szerintem ilyen erős és kitartó az életben is, de mint mindenkinek, neki is vannak tabu témái, és szerintem pont most tapostunk bele egy ilyenbe.

- És azt tudod, hogy hány éves vagy? - kérdeztem halkabban, mintha a hangerő enyhítette volna a Alora fájdalmát.

- Tizenkettő voltam, mikor örökbe fogadtak, azóta nem vagyok tisztában azzal, hogy hogyan telik az idő. - mondta őszintén. - Szerintem legalább tizennégy éve nem láttam semmilyen órát, naptárat, vagy bármi ilyesmit.

- Kapcsolatban állsz a Hydra-val? - tettem fel a következő kérdés, amire egy lesajnáló nézést kaptam.

- Néha könyörögtem azért, hogy a Hydra parancsoljon nekem. - biccentett felém, majd megnyalta az ajkait. - Biztos sokkal kegyesebbek, mint ők...

Elkaptam a tekintetemet nő fájdalommal teli tekintetéről. Egyszerűen nem bírtam azt nézni, ahogy a szeme előtt újra játszódnak az események. Biztos, nagyon rosszul bánhattak vele, hogyha a Hydra fogságáért könyörgött, akik nem épp a kegyelemről híresek. Tapasztalat.

- Ezek szerint, valakiknek dolgoztál. - folytattam. - Eltudod nekünk mondani, hogy kik is ők, és mi a céljuk?

- Hát, persze! - forgatta meg a szemeit, majd ismételten rám vezette a pillantását. - A szüleim, akik örökbe fogadtak állnak, és rendelkeznek fölöttem, amióta aláírták a papírokat. - mondta érzéktelenül, de a tekintetében észre lehetett venni a tengernyi fájdalmat. - Nem tudom, hogy mi a tervük. Többnyire pszichopaták, és élvezik az emberek kínzását, valamit megölését. - rántotta meg a vállát, de az arca grimaszba torzult a hirtelen mozdulat után.

A karjaira pillantottam, amiket régi, illetve elég frissnek tűnő vágások és szúrások ékelkedtek. Ez a lány egy igazi harcos, azok alapján, amit eddig láttam belőle. Gyermekkora óta, napról napra a túlélésért küzd, és eddig egyszer sem hagyott fel a küzdelemmel.