women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

small talk

ALORA

Miután kiejtettem a számon a nyomasztó szavakat, hirtelen úgy éreztem, mintha az egész helyiséget feszült némaság töltötte volna be. Senki sem nyitotta szólásra a száját, mindenki, aki benn volt, aggódva pislogott felém.

Bucky került először látókörömbe, mivel ugye még mindig a férfi ölében ültem. A levegőt még nehezen vettem, de már sokkal könnyebbnek éreztem a melllasomat feszítő nyomást. Ahogy felnéztem Buck arcára, ő pedig aggódva nézett vissza felém, éreztem, ahogy a fülemig pirultam.

Kínosan elhúztam a számat, majd minden hezitálás nélkül feltornáztam magamat állóhelyzetbe, és kibontakoztam James öleléséből. A csuklómat szorította, és meg is vágta a szoros bilincs, amit Natasha tett fel a kezemre.

Ahogy elléptem Bucky közeléből, és hátat fordítottam neki, Steve-vel találtam szembe magamat. A szőkésbarna hajú férfi összefonta mellkasa előtt karjait, és az asztalnak dőlve ráncolta a homlokát. Tekintete kis megvetést, ugyanakkor egy csipetnyi együttérzést is mutatott.

Nem nagyon voltam azzal tisztában, hogy mit kellene tennem, ezért csak fogtam magam, és a remegő lábaimat egymás elé pakolva visszasétáltam a székhez, ahol egészen eddig ültem, és kérdő pillantást küldtem Steve felé. Végül is, ő akart kikérdezni...

Már nem mintha sok kedvem lenne hozzá, amúgy. Csak egy forró zuhanyra, zenére és a rajz cuccomra vágyok, de legfőképpen magányra. Talán, ha még valaha kiszabadulok ebből a fojtogatóan kicsi teremből, felmegyek egyedül a tetőre. Régen voltam már ott, pedig nagyon jól jött volna az utóbbi időben egy kis csönd.

- Nem, Alora! - Bucky egyből felém sétált, a kezébe fogta a bilincset, és a fémkezével egyszerűen összeroppantotta a karperecet, ezzel kiszabadítva a csuklóimat. - Most szépen velem jössz, és alszol egyet... - meg sem várva a válaszomat, Buck a kezemért nyúlt, összefonta az ujjainkat, és a kijárat felé indult.

Mostanra már a franc se tudott kiigazodni a férfin. Nem olyan régen még azt mondta, hogy megbánta a csókot, most meg mit tudom én. Nem tudom, hogy mi ütött belé. Néha úgy látszik, hogy talán tetszek neki, néha viszont úgy viselkedik, mintha látni sem akarná többet. Én ezt már nem értem.

- Álljatok meg. - Kapitány hangja határozottan szelte végig a szobát. Ugyanott állt, ahol eddig, viszont tekintete már rideg volt, és érzelemmentes. - Alora, te ülj le - Steve a szék felé biccentett, én pedig összeszorított szájjal bólintottam egy aprót, és megpróbáltam kihúzni a kezemet Bucky kezéből, de ő csak megforgatta szemét, és nem engedte, hogy elmenjek. - Buck, te menj, és hűtsd le magadat.

Steve, miután kimondta a szavakat, nyugodtan pihentette rajtunk a pillantását, viszont nem tudtam nem észre venni a gyanús grimaszt, amit az összekulcsolt ujjaink látványa okozott. Ha őszinte akarok lenni, valahogy nem így képzeltem el a híres Amerika kapitányt. Azt hittem, hogy barátságos, kedves és megértő. Viszont az sem kizárt, hogy csak velem ilyen.

- Nem ül vissza, Steve... - Buck a háta mögé hozott, és farkasszemet nézett a legjobb barátjával. Ha eddig azt mondtam, hogy feszültség volt a szobában, most nem tudom, hogy mit mondjak. A két férfi között szikrázott a levegő, tekintetük merev és nagyon rideg volt. - Te is láttad, hogy nincs jól. Pihennie kellene...

- Meg ne sajnáljam! - Rogers lenézően nézett vissza Buck-ra, miközben nemtörődően megrántotta a vállát. - Ő itt nem a legjobb barátunk, Buck, hanem jelenleg egy ellenség. Nem engedhetem, hogy csak úgy járkálhasson össze-vissza! - be kell, hogy valljam, lehet, hogy Steve helyében én is így cselekedtem volna, bármennyire is fáj, hogy az ellenségének nevezett a férfi.