women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

only the brave

ALORA

- Naponta kétszer kell jelentkeznetek  reggel és este. - adta kezembe Natasha a headseteket, miközben elmondott néhány fontos információt, amit majd jó lenne, ha betartanánk. - Ha valamelyikőtöknek baja esik, azonnal szóljatok, és valaki a segítségetekre siet. - mondta komoly arccal a nő. - Ne feledjétek, hogy ez egy nagyon fontos küldetés, jó lenne, ha minden klappolna. - tette hozzá, mire még jobban bepánikoltam.

A számat harapdálva néztem rá Bucky-ra, aki odébb húzódva, a fal mellett beszélgetett Steve-vel. Egy fekete pólót vett fel ma, hasonló színű nadrággal és bakanccsal. Derekára volt erősítve néhány fegyver, amiket majd a bőrdzsekijével fog eltakarni a kíváncsi szemek elől.

Lenéztem a saját ruhámra, ami egy tapadós nadrágból és egy bő pulcsiból állt. A pulóveremen alá felvettem egy kényelmes pólót is, mert azért este, mikor lemegy a nap, már nincs olyan meleg. Remegő kezeimet a zsebembe csúsztattam. Nem éreztem magam kényelmesen, és egyáltalán nem voltam nyugodt.

- Mit is kell amúgy pontosan csinálnunk? - kérdeztem, visszafordítva a fejemet Nat irányába. - Csak mert még senki nem mondta el, hogy pontosan mi is lesz a küldetés, csak annyit, hogy fontos. - döntöttem oldalra a fejemet.

- Meg kell keresnetek a célszemélyt, és ki kell iktatnotok őt. Esetleg, ha valami rosszul sül el, akkor maximum tíz ember kellene el tenni láb alól. - mondta a nő tömören. - De előtte jobb, ha pár napig csöndben meghúzzátok magatokat a szállóban, hogy ne keltsetek nagy feltűnést...

- Nem. - ráztam meg a fejemet nemlegesen. - Én biztos, hogy nem megyek. - motyogtam érzelemmentes hangon. - Kösz, hogy adtatok egy lehetőséget, de átadom valaki másnak a helyemet. - fordultam sarkon, és visszasétáltam az épületbe, mivel már a garázsban álldogáltunk, indulásra készen.

- Alora! - futott utánam Natasha, és a vállamra helyezte a kezét, de én visszafordultam felé, és leütöttem magamról a nő kézfejét. - Alora! - ráncolta a szemöldökét az orosz kém, és tett felém egy lépést. - Mi az?

- Most komolyan?! - csattantam fel idegesen, és a hajamba túrtam. Hangos felszólalásommal magamra vontam Steve és Bucky figyelmét is. - Te sem gondolod komolyan, hogy odamegyek, és megölök random embereket, Nat! - ráztam a fejemet folyamatosan.

- Bűnözőket. - javított ki Natasha, de én csak elhúztam a számat. - És ez a parancs, szóval kötelességed megtenni. - fonta keresztbe a karjait maga előtt a nő.

- Én is bűnözőként vagyok számon tartva. - tártam szét a karjaimat idegesen. - Akkor engem miért nem öltetek még meg? Vártok a megfelelő pillanatra?! - emeltem meg a hangomat.

- Alora! - mondta ki fenyegető hangsúllyal a nevemet a velem szemben álló nő, és tett felém még egy lépést, mire én is léptem egyet hátra.

- Amikor jelentkeztem a küldetésre, azt mondtátok, hogy meg kell figyelni valakit, és elvinni Fury-nak, nem azt, hogy öljek meg egy embert! - kiáltottam, elvesztve az irányítást az érzelmeim fölött. - Mind tudjátok, hogy mit tettem több éven keresztül, és ti sem gondolhattátok azt, hogy én valaha is újra meg fogom húzni a ravaszt! - fordultam sarkon, és a bejárati ajtót belökve, siettem vissza a főhadiszállására.

Idegesen, de inkább mérgesen és reményvesztetten rohantam be a nappaliba, a többi Bosszúállót figyelmen kívül hagyva, majd egyenesen a lifthez sétáltam, és vártam, hogy újra egyedül lehessek a szobámban.

Egész idő alatt itt lebegett a levegőben, hogy mennyi ember öltem meg önszántamból. Igen, apunak is benne volt ezekben a gyilkosságokban a keze, de akkor is én végeztem az emberekkel, nem pedig ő. Minden egyes nap hallom a fülemben, ahogy könyörögnek az életükért at áldozatok. Látom, ahogy próbálnak elfutni előlem, de soha sem jártak sikerrel.