women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

copy of a copy of a copy

ALORA

Érdeklődve kaptam fel a fejemet, a számomra ismeretlenül csengő hang irányába. Egy középkorú férfi állt a lift előtt, fekete ballon kabátban, szemfedővel az egyik szemén. Mellette, két oldalon, egyenruhába öltözött ügynökök sorakoztak, parancsra várva.

- Alora Davey? - sétált felém, a sleppjével egyetemben, aki fegyelmezetten haladtak főnökük nyomában. - Nicholas J. Fury vagyok, a Shield-től.  Elfogató parancsot kaptam maga ellen, hölgyem! - fékezett le előttem pár lépéssel. - Kérem, helyezze a kezét a tarkójára, és adja meg magát!

Értetlenül pislogtam körbe a helységben. Ahogy láttam, mindenki hasonlóan viszonyult a kialakult helyzethez, mint ahogy én.

- Elnézést, de nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok, akit keresnek. - találtam meg a hangomat, ami elég reszelősen jutott ki a torkomból.

- Hölgyem, a képen, amit kaptam, maga szerepel. Kár lenne bármit is tagadnia! - húzott elő egy fényképet a zsebéből, és felém nyújtotta.

A képen tényleg én voltam. Pár évvel ez előtt készülhetett, a piszkos falak előtt. Egy melegítőben állok rajta, kezeim fedetlenek és tele vannak sebekkel, de valami mosolygásra késztetett, ugyanis a földet nézve vigyorgok, miközben zsebre dugtam a kezeimet.

- Ezt kitől kapták? - nyújtottam vissza a képet, és kíváncsian pillantottam a sötét bőrű férfi felé, aki gyanakvóan mért végig.

- A főnökömtől, hölgyem. - biccentett, majd intett egyet az ügynököknek, hogy kapjanak el, de én szóval tartottam Fury-t.

- Ez lehetetlen! - néztem a szemébe, amikbe megcsillant valami egészen különös, de nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi is volt az. - Ki a főnöke? - kérdeztem, miközben odébb ütöttem az egyik ember felém nyúló karját. A férfi hallgatott.

Kétségbeesetten néztem Steve-re, aki a kezeit széttárva jelezte, hogy ő sem tudja, mi folyik itt. Sam nem bírta sokáig csöndben, és kimondta azt, ami nekem is a fejembe járt.

- Honnan tudja, hogy mi a neve Alorának, ha még maga, Alora sem tudja? - a különleges ügynök összevonta a szemöldökét, és oldalra fordította a tekintetét. Látszott rajta, hogy ezt a helyzetet még ő maga sem érti, és nem tudja, hogy mit kezdjen vele.

- Sajnálom, de nem kaptam felhatalmazást arra, hogy bármilyen információ is megosszak önökkel! - mondta, és látványosan kerülni kezdte a tekiteteinket.

A kezemet hátra feszítették, ráraktak egy rettentően szoros bilincset, ami belenyomódott a húsomba, és a karomat szorongatva, az ajtó felé tuszkoltak.

- Álljon már meg, Fury! - kiáltott fel Steve, és a néger férfi után kocogott, aki bevárta őt. - Mi történik? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Higgye el, Rogers kapitány, hogyha tudnám, mi folyik itt, elmondanám. Csak sajnos, még én sem kaptam arról felvilágosítást, hogy miért kell bevinnem Alora-t! - morogta halkan a férfi, ügyelve arra, hogy az engem szorongató ügynökök ne hallják. - Azt se tudom, hogy kik ezek az arcok! Ma érkeztek az irodám elé. - rántotta meg a vállát, és búcsúzásul, Steve kezébe nyomott egy darab papírt, majd rám nézve biccentett egyet, és beléptünk a liftbe.

- Mit meg mi a franc folyik? - vont minket kérdőre Tony, akinek még csak most kerültünk a látókörébe, ugyanis egészen eddig, Bucky-val és Nat-tel karöltve, sétáltak az edzőterem felé.

- Alora! - lépett elém Buck, odébb taszítva az egyik ügynököt, és simogatni kezdte, a kezébe vette arcomat.

- Lépjen hátrébb, Mr. Barnes, különben Davey testi épsége fogja bánni! - húzott elő egy pisztoly, a mellettem szobrozó férfi, és egyenesen a tarkómnak nyomta.

- Ügynök! Azonnal tegye vissza a fegyvert a helyére! - tért észhez Fury, idegesen. - A parancs, az parancs, és maga nem kapott semmilyen utasítást, szóval ne pattogjon!

Némán biccentettem Buck irányába, aki ugyan vonakodva, de odébb húzódott, mielőtt újabb balhé alakult volna ki az elfogásomból.
Natasha lépett elém aggódó tekintettel, és átölelte a vállamat, mintha meg akarna ölelni, de más célja volt a mozdulattal.

- Ne mondj semmit! - suttogta határozottan. - Kihozunk onnan, akárhova is visznek! - tolt el magától, mire felsóhajtottam, és bólintottam egy aprót.

Újra felvettem magamra a néma álarcomat. Akkor sem szólaltam meg, amikor a többiek búcsúztak, vagy éppen szavakkal próbáltak támogatni. Nem nagyon foglalkoztam a körülöttem történő felfordulással, és a Bosszúállók hadiszállása előtt felsorakozott, tömérdek mennyiségű újságíróval sem.

Betuszkoltak egy furgonba, két férfi alakja közé, akikből áradt az olcsó dezodor szaga. Fintorogva figyeltem a csuklómon szoruló bilincset, ami szépen lassan, egy elég jelentős lila foltot hagyott maga után, arról nem is beszélve, hogy a nyomástól újra felszakadtak a sebeim.

- Hölgyem! - motyogta mellettem az egyik ügynök, akinek a haja tocsogott a hajzselében, és öltönyt viselt. Szemén napszemüveg csücsült, fülében pedig egy headset volt megtalálható. - Megérkeztünk! - nyitotta ki a furgon ajtaját, majd miután kiszállt, benyúlt értem, és a kezemet megragadva, teljes erejével kihúzott a járműből.

A hirtelen rántás következtében, egyenesen a földön landoltam, rögtön azután, hogy kizuhantam az autóból. Felszisszenve álltam fel a földről, ami olyan kemény volt, mintha betonból lett volna.

Csak ekkor néztem szét igazán, hogy hol is vagyok. Egy modern épület előtt rakott ki minket a kocsi, aminek külseje olyan, mintha üvegből lenne. Mindenhol öltönyben futkározó férfiak, és magassarkúban tipegő nők. Kezükben egy-egy pohár kávéval, vagy éppen egy aktatáskával.

- Indulás! - húztak fel a földről, majd kialakítottak körülöttem egy kört, ezzel elzárva tőlem az összes oxigént, és napfényt. - Gyorsabban! - dörrent rám az egyik nő, akinek világos barna haja, laza hullámokban hullott a vállára.

Szorgosan kapkodtam a lábaimat, egészen addig, amíg be nem szálltunk, egy legalább húsz férőhelyes liftbe, ami egészen a legalsó emeletig levitt minket. Egyre zsúfoltabbá vált a felvonó, mivel az épületben dolgozók is utazni szerettek volna vele, ezért az az ügynök, aki rám fogta a pisztolyt, nemes egyszerűséggel halálosan megfenyegette a vele szemben álló alkalmazottat.

- Jézusom, hűtsd le magad! - motyogtam halkan, de a srác meghallotta, és úgy pillantott rám, mint egy véres rongyra. Megforgattam a szemeimet, és az előttem ácsorog férfi hátát kezdtem bámulni. Nem értem, hogy miért pattog, miközben láthatóan, ő is csak egy egyszerű alkalmazott.

A lift egy csilingeléssel kinyílt, kirángattak belőle, majd végig vezettek egy kihalt, sötét folyosón, ami hagyj ne mondjam, hogy mire emlékeztetett.
Egyre jobban kezdett össze állni a kép.

Anya és apa mindig azt mondták, hogy titkos szervezet, Stark is ezt említette, de senki nem tudja biztosra, hogy melyik szervezet. Beszélgettek valami nagyszabású rendezvényről és megnyitóról, sőt, olyat is említettek, hogy elköltözök. Mondjuk, én ezt csak szarkazmusnak vettem.

Anya azt mondta, hogy ne menjek vissza, ha nem végeztem el a munkámat, de mégis csak én vagyok a legjobb emberük. És az a kép. Emlékszem, hogy apu irodájában volt kirakva, az egyik polcra, amikor feltörtem a szobáját. Tehát mindenképpen ők akartak megkeresni, és ők adták a képet Fury-nak. De Fury azt mondta, hogy a főnökétől kapta, ami viszont csak egyet jelenthet.

- Rég láttalak! - üdvözölt apu, mikor beléptünk az egyik terembe. - Remélem, hiányoztam!

Hey everyone ♡

Kicsit összezavarnak♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡