women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

walking in the wind

ALORA

Kitértem a lövés elől, és a tőlem pár méterrel odébb parkoló kocsi mögé futottam. Elővettem az egyetlen fegyveremet, a tőrt, amit mindig magamnál hordok a bakancsomban.

Ez volt az első tőr, amit kaptam. Sok emlékem fűződik hozzá, de csak vészhelyzetekben használtam. A penge egyszerű textúrával rendelkezett, míg a markolata a szürke összes árnyalatában pompázott, mintákat kialakítva velük.

Újabb lövések dördültek el, mire az ég felé nézve fohászkodtam, hogy túléljem a napot. A szerencse nagy ívben kerül ki mostanában. Nyakamban van a Shield, a helyi szervezetek és apuék is. Nem reménykedtem segítségben, mivel nem éreztem úgy, hogy bárkinek is érnék annyit, hogy a saját halálában rohanjon miattam.

- Alora! - hallottam meg egy ismerős hangot, mire panaszosan felsóhajtottam. Már csak ő kellett ide. - Ward vagyok, és segíteni szeretnék neked, de ahhoz elő kell jönnöd, és megadnod magadat! - mondta, miközben lecsendesült a fegyverek ropogása.

Magamban morfondírozva néztem az autó visszapillantó tükrébe, amiben tisztán láthattam a járműre irányított, nagy teljesítményű fegyvereket, amiket egytől egyik kidolgozott katonák tartottak, szorosan a mellkasuk előtt.

- Nincs garancia arra, hogy nem lőnek szitává. - kiáltottam vissza neki, miközben négykézlábra ereszkedve, az ellenkező irányba kezdtem mászni, még mindig a kocsi takarásában. Elkúsztam az egyik épület sarkáig, ahol ismét fülelni kezdtem.

- Ugyan miért lőnének szét? - szólt szarkasztikusan a hangja. - A barátaid vagyunk, nem ellenségek! - bizonygatta, azonban a kezével a járműre mutatott, és előre küldött néhány katonát.

Itt jött el az én időm. Az egyik őrködő ügynök mögé sétáltam, majd mikor senki sem figyelt felém, egy egyszerű, de határozott mozdulattal, eltörtem a nyakát, és a testét, a válla alatt megfogva, behúztam a közelben található sikátor falai közé.

Az időm rohamosan fogyott, ahogyan Ward csapata egyre közelebb ért a volt rejtekhelyemhez. Levettem a férfi ruháit, és magamra kaptam őket. Ahhoz képest, hogy nem éppen vagyok valami nagy termetű, egész jó méretnek bizonyult a felszerelés.

A fejemre húztam a sisakot, ami elrejtette az arcomat a világ elől, és visszaálltam az őrszem kijelölt helyére, mintha mi sem történt volna.

- Huszonnyolcas, jelentést. - állt meg előttem Grant Ward, mire megforgattam a szememet, de nem szólaltam meg. Ha beszélek, egyből lebukok, és teljesen feleslegesen öltem meg egy árva fickót. - Huszonnyolcas! - kiáltott rám a férfi idegesen.

-  Bocs. - motyogtam, majd meglendítettem a lábamat, ami egyenes a térdkalácsát találta meg. Hátra hajlott a térde, ő pedig jajveszékelve a földre hanyatlott, miközben én a csőre töltött fegyverrel kezdtem el harmadolni a csapatát, aki egyszeriben felém iramodtak.

Megfordultam, mindenkinek háttal, és az egyik bolt felé futottam, amiben elég sok tartózkodott. Ahogy beléptem a közértbe, furán néztek rám. Nem tudom, hogy a kinézetem miatt, vagy a bicegésem miatt, de mindenesetre, nem jött össze a beolvadás.

Ahogy láttam, egyre több ügynök lezengett a bolt bejárata előtt, a parancsra várva, ezért egyet gondolva, a plafonba lőttem, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

- Mindenki kifelé! - kiáltottam torkom szakadtából, mire a benn tartózkodókat megrázta a pánik és a döbbenet. Sikongatva, egymást lökdösve siettek ki az apró méretű bejárati ajtón, ezzel hatalmas előnyt kreálva nekem.

Levettem a fejemről a sisakot, letöröltem a homlokomon gyöngyöző izzadság cseppeket, majd a bolt hátsó kijárata felé futottam. Kilöktem az ajtót, ami előtt hála az égnek, senki sem tartózkodott. Azonban, hallottam az egyre közeledő lépéseket, ezért gyors döntést kellett hoznom.

Nem sokkal mellettem, nagyjából öt méterre, egy kis csapatnyi tinédzser tanyázott, mellettük motorokkal. Odarohantam hozzájuk, majd kiválasztottam azt a járművet, amiben benne volt a kulcs, és felpattanva rá, már indulásra kész voltam.

- Hé, több évig spóroltam ezért a mociért! - kiáltotta a szőke hajú srác, mire elhúztam a számat, és sajnálkozóan néztem rá.

- Épp egy titkos szervezet üldöz, akik meg akarnak ölni. - mondtam neki, amire eltátotta a száját, és csodálkozva nézett rám. - Legyél itt a közelben, ígérem, vissza fogom hozni, csak előbb el kell vezetnem az egyik haveromhoz. - tettem a szívemre a kezemet, majd a választ meg sem várva, már gázt is adtam, és elhagytam a helyszínt, hatalmas porfelhőt hagyva magam mögött.

Néhány órája lehettem úton, amikor végleg abbahagyták az üldözésemet. Egy rozoga ház mellett fékeztem le, egy kis pihenő gyanánt. Nem tudtam, hogy éppen milyen városban, vagy faluban lehetek, mivel semmi tábla, illetve jelzés nem volt kitéve a határon.

A nap kezdett lebukni a horizonton, ami az este közeledtét jelezte. Elnyomtam egy fáradt ásítást, majd betoltam a kölcsönzött motort egy eresz alá. Nem vagyok valami nagyon társasági ember, de reménykedve kopogtam be a korhadt faajtón, hátha van benn valaki, aki el tud szállásolni ma estére.

Egy idős korú, ősz hajú bácsi nyitott ajtót. Éppen csak résnyire tárta azt, ügyelve arra, hogy óvatos legyen. Orrán fekete keretes szemüveg csücsült, testét már pizsama felső borította. Kissé rosszul éreztem magam a zavarásért, azonban szükségem volt valakire, aki segíthet.

- Nincs pénzem, múltkor már mindent odaadtam. - próbálta becsülni az ajtót, de megakadályoztam benne.

- Nem a pénze kell nekem, uram! - motyogtam száraz torokkal. - Kellene egy kis segítség. Tudja... - most el kellene mondanom, hogy bajban vagyok, de mit mondjak neki? Egy körözött bűnöző vagyok, akit a szülei biztattak gyilkolásra, és most elszöktem, ők pedig a nyomomban vannak? - Tudja, elég nehéz helyzetbe kerültem, és jól jönne egy hely, ahol meghúzhatnám magam.

A férfi gyanakvóan mért végig. A szemöldökét összeráncolta, majd becsukta az ajtót. Elkeseredetten ültem le a bejárat felé, és magam elé merengve próbáltam kitalálni egy b-tervet, ha ez már befuccsolt.

Az utcán, vagy minek nevezzem ezt a kietlen, föld ösvényt, nem alhatok, mivel könnyedén kiszúrhatnak, és akkor nekem végem. Álmomban érne a halál. Mondjuk, még mindig kellemesebb, mint a kínzás általi halál.

- Mi jár a fejedben? - ült le mellém az idős férfi, mire fáradtan felsóhajtottam, és felé pillantottam.

- Őszintén? - motyogtam kérdően, amire halványan bólintott. - Lehet kellemesebb lenne elaludni, és soha többé felkelni. - néztem fel az égre. - Sok ember életét könnyíteném meg.

- Én biztos vagyok abban, hogy annál több ember életét tennéd tönkre. - mondta a válaszom hallatán, közönyös hangsúllyal, azonban törődő pillantással figyelve a mozdulataimat.

- Nem nagyon van olyan ember az életemben, akinek számítanék. - vezettem rá a tekintetem lassan. - Őszintén szólva, soha nem is volt.

- Mindenkinek van valahol egy lelki társa, csak ezek szerint, ti még nem találtátok meg egymást. - mondta bölcsen, majd folytatta. - Soha sem hittem a szerelemben és efféle babonákban, de amikor a saját bőrömön megtapasztaltam... Annál leírhatatlanabb érzést, még soha sem éreztem! - meredt maga elé, és megengedett magának egy fancsali mosolyt.

- Mi történt? - kérdeztem halkan.

- Semmi különös. - rázta meg a fejét őszinte hangsúllyal. - Az élet kegyetlen, és mindig keresztül húzza a számításainkat, ha érted, mire gondolok... - nézett rám félszemmel.

- Ismerős érzés...

Hey everyone ♡

Happy bday to the one and only Harry Styles! Love u!♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡