women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

this town

ALORA

"-Az utóbbi napokban folyamatosan azon kattogok, hogy miért is érzem magamat ennyire bezártnak, és ma reggel jöttem rá arra, hogy... - mondta halkan a mellettem üldögélő férfi, és az asztal alatt idegesen dobolni kezdett a lábával."

A tenyeremet bizonytalanul, de támogatóan Bucky combjára helyeztem, és bíztatóan néztem az irányába. Nem tudtam, hogy mit szeretne megosztani velünk, de az idegessége arról árulkodott, hogy eléggé feszélyezi ő ez a téma.

- Tudjátok mit? - meredt maga elé tanácstalan tekintettel, mikor pár perc elteltével sem tudta megfogalmazni, hogyan kezdjen bele a mondandójába. - Hagyjuk az egészet! - legyintett, majd az egyik kezét a combján pihenő kézfejemre simította.

Elhúztam a számat, mikor megláttam a férfi csüggedt pillantását, és minden áron segíteni szerettem volna rajta. Mármint, nem akartam a lelkében áskálni, meg semmi ilyesmi, csak szerettem volna, ha kibeszéli magából, ami a szívét nyomja.

- Hé, Bucky. - böktem meg a combját, mire nem csak ő, hanem Steve és Natasha is rám kapta a pillantását. - Nem szeretnéd ezt csak Steve-vel megbeszélni, kettesben? - ajánlottam fel a távozás lehetőségét. - Mégis csak régebb óta ismeritek egymást, és könnyebben fel tudsz majd oldódni. - motyogtam, és kitoltam a székemet, felkeltem a helyemről, és Natasha-val együtt kisétáltunk a tárgyalóból.

Ahogy kiértünk a teremből, neki támasztottam a hátamat az ajtóval szembe lévő falnak, és a padlót vizsgálva némaságba burkolóztam.

Volt valami egészen érdekes a kialakult helyzetben, de még nem jöttem rá, hogy pontosan mi is volt az. Valami idegen érzés terítette be a mellkasomat, mikor Bucky a kezemre fektette a tenyerét. Átjárt a melegség, és automatikusan mosoly kúszott az arcomra.

Pedig nem mindig volt rám jellemző a mosolygás.

Talán ezt hozza ki belőlem a férfi közelsége. Mosolyt csal az arcomra, ott van mellettem, és ahol tud, segít rajtam. Nem erőltet semmi olyat, amit én nem szeretnék kimondani, vagy megtenni.

Azt hiszem, hogy egy egész jó barátra találtam benne.

- Tudod, Alora, - állt meg mellettem az orosz kém, őszinte mosollyal az arcán, és felvette velem a szemkontaktust. - nagyon becsülöm, amit Barnes-ért teszel. - mondta, mire lusta vigyorral néztem a nő alakjára.

- Köszönöm, azt hiszem... - harapdáltam a számat, kínosan érezve magamat. Életem során nem sok dicséretet kaptam, és még soha, senki nem mondta, hogy becsülné azt, amit én tettem.

- És... - vett egy mély levegőt Natasha, és oldalra nézett, majd lecsúszott a fal mellé. - Amióta, szóval... - köszürülte meg a torkát. - Szóval, izé... - motyogta kínosan a nő, nem tudva, hogyan kezdjen bele. - Amióta megtörtént a fürdőszobás eset, azóta nem volt alkalmam beszélni veled, és szeretnék kérdezni valamit, ha ez nem túl sok neked...

- Persze, természetesen! - ültem fel Nat mellé a falhoz. Kelletlenül ugyan, de előbb vagy utóbb muszáj lesz megbeszéltem vele ezt a témát, és most van néhány kettesben töltött percünk, szóval miért is ne.

- Szeretném leszögezni, hogyha túl messzire mennék, akkor nyugodtan állíts le! - jelentette ki határozottan, mire bólogatni kezdtem. - Amikor rád jött ez a valami, velem beszélgettél, és azt szeretném megtudni, hogy mi váltotta ki ezt az egészet. Én mondtam valamit? Vagy valamelyik mozdulatom idézte elő?  - érdeklődött lágy tekintettel.

Egy pillanatra visszaemlékeztem arra a napra, mikor megtörtént az első komolyabb pánikrohamom, és azon kezdtem el agyalni, hogy vajon mi váltotta ezt ki belőlem. Mármint, korábban is tapasztaltam ilyen rohamhoz hasonlót, de ez sokkal durvább volt. Konkrétan megszólalt egy hang a fejemben.