women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

don't let it break your heart

ALORA

Valahol több ezer méterrel a föld felett lehetünk most. Egy óriási vadászgépben, amiben a legújabb és legjobb technológiai gépek kaptak helyet.
Nagyjából, pár órával ezelőtt tuszkoltak fel a gépre, miután apám kedvesen eladott ennek a Pierce csávónak.

Jelenleg egyedül ücsörögtem az ülésemhez kötözve, és szenvedve, a szerzett sebek fájdalmától. Kínlódva próbáltam odébb csúszni, hogy a kötelek ne nyomják telibe a szúrt sebet, de mind hiába. Feladtam a harcot, és hátradőlve figyeltem, ahogy az arcomon végigfolyó vér a padlón köt ki, miután végig siklott az államon, a karomon és az ujjaimon.

- Szia! - jelent meg egy srác velem szembe, mire ijedten kaptam fel a fejemet. Kipislogtam a szemem előtt megjelent fekete foltokat a látókörömből, és értetlenül néztem, ahogy közeledett felém, kezében egy elsősegély csomaggal. - Hogy hívnak? - ült le mellém kedvesen és őszinte érdeklődést mutatva, de én a másik irányba fordítottam a tekintetemet. - Én Grant Ward vagyok, Shield ügynök. - nyújtotta felém jobbját, mire felsóhajtottam, és visszafordultam felé.

Mielőtt megosztottam volna vele a nevemet, alaposan végigmértem őt. Izmos kiállású volt, kifejezetten sok izomzattal rendelkezett. Egy fekete katona nadrágot, és egy felsőtestére feszülő pólót viselt. A haja a feje tetején hosszabbra volt hagyva, és úgy nézett ki, mintha lefejelte volna a hajzselés dobozt. Arcán néhány, halvány forradás volt fellelhető, de egyébként teljesen makulátlan volt a megjelenése.

- Alora vagyok! - biccentettem a férfi felé, és próbáltam megrázni a kezét, csak a lekötözött tagjaim nem könnyítették meg a helyzetemet. - Rázd meg a saját kezed! - sóhajtottam halkan, mire felnevetett, és kioldozta a végtagjaimat, amikbe ezúttal újra megjelent az élet. - Ó, köszönöm! - forgattam meg a csuklómat, majd egyből a fejemhez kaptam, hogy megtapogassam a sebem mélységét.

- Én inkább azt nem tenném! - szólt óvatosan Ward, more megforgattam a szememet, és hanyat vetettem magamat az ülésben. A sebeim égtek, mintha lángszóróval perzselnék volna őket. - Megengeded, hogy leápoljam a sebeket? Elég mélynek tűnnek! - hajolt hozzám közelebb, szinte már túl közel, mire a homlokánál fogva löktem hátrább a fejét, ami miatt hátra esett. - Ezt személyes sértésnek veszem!

- Hisztis picsa. - forgattam meg a szemeimet, majd felé nyúltam, és segítettem neki felkelni a földről.

- Most jól hallottam, hogy hisztis picsának neveztél? - düllesztette ki a szemét, mire megráztam a fejemet, és a lüktető sebhelyre mutattam. - Akkor nem bánod, ha...?!

Helyeslően bólintottam egyet, majd megfeszítettem a testemet, hogy jól hozzáférjen a hasamon lévő szúráshoz. Óvatosan öntött egy kis fertőtlenítőt egy rongyra, és hirtelen hozzányomta a sebhez, mire a számba harapva fojtottam vissza, a feltörni készülő sikításomat.

Miután bekötözte a combomat is, áttért az arcomra. Először kicsit vonakodva pislogott a sebhelyre, illetve a mellette lévő, már beforradt varra, de ahogy láttam rajta, nem volt biztos abban, hogy rá kérdezzen-e, ezért megkönnyítettem a dolgát, és én kezdtem el beszélni.

- Azt is tőle kaptam, miután nem sikerült kinyírnom Tony Stark-ot. - susogtam gyenge hangon, ami engem is meglepett. - És, igazából minden testem található sérülést neki köszönhetek.

Ward szó nélkül kezébe vette a tűt, és varrni kezdte a vágást, aminek először elállította a vérzését, és alaposan kitisztította azt. Ujjai rutinszerűen mozogtak, és precízen végezte el a dolgát. Amikor végzett az ápolásommal, kezembe adott egy szem fájdalom csillapítót, amit azonnal be is vettem, és összepakolta a cuccait, majd egy intés után magamra hagyott.