women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

loved you first

BUCKY

- Fegyveres összetűzés, alig négy mérföldre! - rontott be a szobámba Natasha, majd amilyen gyorsan jött, olyan viharosan távozott is. - Haladj már! - kiáltott vissza a folyosóról.

Felpattantam az ágyamról, éppen el akartam kezdeni olvasni Alora naplóját, mikor nyílt az ajtó. Azt hittem, könnyű dolgom lesz a lány által írt könyvvel, de több órába telt, amíg rávettem magam arra, hogy egyáltalán a kezembe vegyem. Ez nem tudom, miért volt. Talán féltem, hogy mi van benne, vagy csak szimplán túl privátnak gondoltam az egész helyzetet. Amikor én voltam ilyen helyzetben, egyenesen rühellem, mikor valaki beleolvasott a naplómba.

Belebújtam a pulcsimba, majd miután a bakancsot is a lábamra húztam, a szokásos terem felé vettem az irányt, ahol az efféle bevetéseket szoktuk megtárgyalni.

Ahogy beléptem, elém tárult az egyszerű, majdnem az egész szobát beterítő, szürke színű asztal, körülötte a többiekkel, akik hevesen diskuráltak, miközben a képernyőkön megjelentek a képek, Alora feltételes tartózkodási helyéről.

- Nem! Én biztos, hogy nem megyek szembe a hatóságokkal, hogy egy holmi jött-mentet megmentsek! - rázta Clint hevesen a fejét. - És nektek se kéne mennetek! Megint a nyakunkra jön a hatóság, és akkor se ki, se be!

- Ismét Mr.Barton pártján kell állnom! - lebegett a fal mellett Vízió. - Azzal, hogy kimerészkedünk oda, az újságírók elé, csak a saját helyzetünket rontjuk! Pontosítva, valamilyen szinten, Alora kisasszony esélyeit is csökkentjük, egy esetleges bevetéssel!

- Mióta is érdekel minket, hogy mit mond a sajtó?! - ráncolta a homlokát Steve, majd az asztalra támaszkodva nézett körbe a szobában, rajtam megállítva a tekintetét. - Valaki bajban van, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megmentsük őt!

- Ez akkor sincsen rendjén! - folytatta Barton akadékoskodva. - Hát senki sem látja, hogy milyen bajt hozhat ez a lány a nyakunkba?! Azt se tudjuk, ki ő! Lehet, hogy csak be akar épülni közénk! Megszerezni néhány infót, ellopni pár fontos kódot, és mit tudom én, világ uralomra törni! - tárta szét a kezeit.

- Összetéveszted Loki-val. - motyogta unottan Nat, majd felsóhajtva a képernyőt kezdte el szuggerálni. - Egyedül van, nagyjából ötven katona ellen. Biztos akarjuk, hogy meghaljon pár percen belül? - tette fel a kérdést nyersen, mire csönd telepedett ránk.

Bennem egy csepp kétség sem volt afelől, hogy meg szeretném menteni a lányt. Egész álló nap azon kattogok, miképpen tudnám hasznossá tenni magam, és segíteni rajta és a csapaton, de sehova sem jutok.

Akaraterőm az van, csak úgy érzem, mintha újra és újra visszatérnének belém az emlékek, amiket ott életem át, és ez elbizonytalanít, és eléggé le is gyengít.

Meguntam a tétlenkedést. Ellöktem magamat a fal mellől, majd elvettem az asztal tetejéről egy pisztolyt, betettem a nadrágom hátsó részéhez, és egyetlen szó nélkül kisétáltam az ajtó, egyenesen a garázs felé.

Nem különösebben érdekelt, hogy mit gondolhatnak rólam a többiek.

Megnyomtam a garázs ajtó nyitógombját, mire a nehéz vasból készült ajtó, zörögve emelkedni kezdett. Az emelkedő fémet nézve dőltem neki a falnak, és próbáltam teljesen átszellemülni a közelgő csatákhoz.

Ha bevetésre indulok, mindig adok magamnak néhány pillanatot, amit üres fejjel töltök el. Átfutok pár jó taktikai lehetőségen, helyreteszem magamban a fontossági sorrendet, és megbizonyosodok arról, hogy képes vagyok megtenni azt, amit elvárok saját magamtól.