women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

fearless

ALORA

"- Rég láttalak! - üdvözölt apu, mikor beléptünk az egyik terembe. - Remélem, hiányoztam!

Remegő kezekkel kerestem apa tekintetét, aki felkelt a székéből, és az ablak mellé sétált. Kinézett a felhős tájra, majd a zsebébe csúsztatta a kezeit.

Nem mondom, hogy átlagos kinézete van, sőt. Soha nem tudtam belőni, hogy körülbelül hány éves lehet, de fiatalos a megjelenése. Általában öltöny nadrágban és egy fehér ingben rohangál, amit egy elegáns cipővel párosít. Sok nő fordul utána az utcán, legalábbis az egyik őr valami ilyesmit mondott, mikor kivételesen valaki szóba elegyedett velem.

A szobában, minden egyes fal mellett, négy-négy tetőtől talpig felfegyverzett ügynökök és katonák szobroztak, fapofával meredve maguk elé. Egyedül a mellettem álló Fury mutatott érzelmeket. Pontosabban, ő sem, csak szimplán türelmetlenül pislogott a karórájára, két másodpercenként.

- Tudod, én sem így terveztem. - szólalt meg apu, de még mindig nem vezette rám a tekintetét. - Ez is a te hibád! - sóhajtott fel neheztelően. - Miattad, és a kis akciód miatt, régi barátokat is be kellett vonnom a keresésedbe. Fene se gondolta, hogy összeköltözöl a Bosszúállókkal!

Nagy sokára ellökte magát az üvegtől, ezzel néhány ujjlenyomatot hagyva az ablakon. Keresztbe fonta maga előtt a karjait, és közelebb lépkedett hozzám. Az asztalt megkerülve, megállt a tárgy előtt, és megtámaszkodott rajta. Lesajnáló tekintettel nézett végig rajtam. Szinte láttam rajta az undort, és bosszúságot, amit irántam érzett.

- Hála, Mr. Pierce csodálatosan megszervezett szervezetének, - mutatott az asztal mögött álló, idősebb arcú férfira, aki kárörvendően elmosolyodott, és biccentett egyet felém. - megtaláltunk téged, és most egy időre, remélem, hogy nem fogsz elkóborolni! - csengett fenyegetően a hangja, mire egy gombóc keletkezett a torkomba. - Különben...

- Elnézést, hogy beleszólók! - lépett egyet előre Fury, és bocsánatkérően pillantott apu felé, aki ideges pillantással illette a férfit. - De mégis ki a franc maga?

Apa elővette a halálos tekintetét, amit mostanában egyre gyakrabban alkalmazott, ha engem kérdeztek, és szinte megölte Fury-t a tekintetével. Megforgatta a szemeit, majd egyet sóhajtott, és hátat fordítva nekünk, visszasétált Pierce mellé.

- Az teljesen lényegtelen. - mondta határozottan, majd Pierce füléhez hajolva, súgott valamit a férfinak, aki helyeslően bólintott egyet, és mindketten a mellettem állóra néztek.

- Nick, távozhat! - szólította fel a szervezet igazgatója Fury-t, aki morgott valamit, egy utolsót rám pillantott, majd biccentve távozott a helyiségből. Azonban, mielőtt kilépett volna az ajtón megtorpant, és visszafordult felém. Reményteljes tekintettel figyeltem a férfit, aki egy vállrándítás kíséretében, visszasétált mellém. - Nick?

- Ha nem bánja, uram, inkább maradnék! - jelentette ki a férfi magabiztosan, de Pierce és apa kételkedve néztek össze. - Fontosnak érzem, hogy mindenben az ön rendelkezésére álljak, és ha nem maradok itt, akkor ennek az ügynek a menetét, sajnos nem tudnám segíteni!

- Maradhat! - biccentett apu, és újra felém indult, hogy folytathassa azt, amit elkezdett. Előttem, néhány lépéssel állt meg, és lehajtotta addig a fejét, amíg teljesen egy vonalba nem került velem. Felvette a szemkontaktust, amit büszkén álltam, egész sokáig. - Mi ösztönzött arra, hogy cserben hagyd a családodat? - támaszkodott meg a térdén, és felhúzott szemöldökkel figyelte az arcomat.

A szavamat tartva, nem beszéltem. Még akkor sem, amikor láttam, hogy kezd elhatalmasodni rajta a düh és az idegesség. Rengeteg évet kibírtam egyetlen szó nélkül, ezt az időt is ki fogom bírni. Ha kell addig hallgatok, amíg sírba nem tesznek.

- Az a rohadt némaság! - csattant fel, és idegesen a levegőbe csapott. - Belehalnál, ha egyszer hozzám szólnál? - fogta erőszakosan a tenyerébe arcomat, és megszorította azt.

Mikor látta, hogy nem ér el nálam semmit, lemondóan lefejtette rólam a kezét, és elkezdte felhajtogatni az inge ujját, ami egyet jelentett számomra. Gyanúm akkor igazolódott be, amikor a fiókhoz lépve, kivett néhány kést, és az asztalba állította őket.

- Látom, hogy egész szépen gyógyulsz! - húzta végig az ujját az egyik tőr markolatán. - Biztos, elláttak téged mindenféle csodaszerrel. De gondolom, hiányzott neked az apai szeretet! - tárta szét ördögien a kezeit, és felém közelített, mire én pár lépést hátráltam, hogy ne érjen el. - Ó, csak nem félsz, hogy valami bajt okozok neked?! - biggyesztette le a száját. - Lefogni! - nézett a körülöttünk álló ügynökökre, akik a parancsot teljesítve, szó nélkül tették, amit tenniük kellett.

Mindkét oldalamról, kettő-kettő őr fogott le, már nem mintha sok lehetőségem lett volna kijutni innen. A karomat erősen szorítva tartották, és lefogták a fejemet is, hogy ne tudjam mozgatni. A számat beharaptam, előre készülve a fájdalom hullámra, amit kapni fogok.

- Lássuk csak. - rakta az arcomhoz a kést, és a szemembe nézett. - Aki nem bírja a vért, az szerintem forduljon el. - mondta, majd végighúzta az arcomon a pengét, egyenesen a már összevarrt mellett. A fájdalomtól ugyan meginogott a testem, de nem engedhettem meg, hogy lássa, és élvezze a szenvedésem, ezért álltam a fagyos tekintetét. - Valaki nagyon bátor! - vigyorodott el, és egy hirtelen mozdulattal, a hasamba szúrta a tőrt.

Összegörnyedve próbáltam enyhíteni a fájdalmamon, ami egyenesen a gyomrom környékéről származhatott. Apa belemarkolt a hajamba, majd állóhelyzetbe húzott, hogy lássam őt.

- Szerintem ennek nyoma marad! - nézett a sebre tettetett szomorúsággal, mire én is lenéztem a szúrásra, amiből még kiállt az éles kés. A pólóm pillanatok alatt vérben tocsogott, és lassan végig folyt a hasam körüli területeken. Összeszorított szemekkel tűrtem a fájdalmat, ami hullámokban ért el az agyamig. - Semmi könny, semmi? - ráncolta a szemöldökét türelmetlenül.

Fury mellettem, most már kényelmetlenül toporgott. Döbbenten nézte, ahogy tőle két méterre megkínoznak, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit, mivel itt nem ő a főnök, és csak érheti el, hogy mindketten meghaljunk.

- Na, akkor még egyet! - vett fel egy újabb kés, és ezúttal a combomba döfte azt, amitől összecsuklott a bal lábam. - Ez már hatásosabb, úgy látom! - bólogatott elégedetten, mire nyöszögve ugyan, de gyilkos pillantást vetettem az alakjára. - Ó, pici szívem! Ne haragudj, véletlen volt! Ahogy ez is! - lendítette meg az öklét, és erőteljesen arcon ütött, aminek hatására megtántorodtam, és kifolyt az első könnycsepp a szememből, amit ő mosolyogva élvezett.

A plafont irányába pillantva, futott át bennem újra a halál gondolata, de akármennyire is csábítónak hatott a szenvedésem vége, és a fájdalom nélküli élet, tudtam, hogy még nem értem az utam végére. Küzdenem kell, még akkor is, ha eltűnik az összes remény.

- Akkor mielőtt megölöd, nem térünk rá a tárgyra? - lépett előrébb Pierce, mire én, illetve Fury is rákapta a tekintetét. Apa halálos nyugodtsággal tisztította le a kezén lévő véremet, és bólogatva nézett a másik férfi irányába. - Az mondod, engedelmes? - állt meg előttem a szervezet igazgatója, és rám nézett.

- Engedelmes. - mondta apu határozottan. - Ha nem, akkor emlékeztetni kell, hogy ki is valójában, és egyből észhez tér! - biccentett.

- Ó, ahhoz, amit én szeretnék vele tenni, ahhoz nem kell majd az esze! - rázta a fejét Pierce nevetve, amihez apa is csatlakozott egy idő után. - Mennyit is kérsz érte?

- Huszonnégyet, ma estig! - jelentette ki apu, majd a férfi felé nyújtotta a jobbját, szemét végig rajtam tartva. - Áll?

- Igen! - bólogatott sűrűket Pierce, majd megrázta apa kezét, és rám nézett. - Hát, szívem, nagyon úgy néz ki, hogy mostantól az enyém vagy!

Hey everyone ♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡