women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

tightrope

ALORA

Az előttem lévő naplómat figyeltem, és próbáltam rávenni magam, hogy kinyissam, és folytassam benne az írást. Valamilyen okból kifolyólag, szinte fizikai fájdalmat éreztem, mikor hozzá értem a könyvhöz. Túl sok mindent írtam le bele, és csakis olyan dolgokat, amiket el akarok felejteni. Úgy érzem, ha kinyitom, újra rám fog zúdulni az a rengeteg mennyiségű élmény, amit apuéknál kellett elviselnem.

Négy napja ébredtem fel, miután majdnem meghaltam. Illetve, csak hogy helyesbítsek, majdnem megöltem magamat. Azóta a legtöbben kerülnek. Szinte mindenki úgy kezel, mintha itt sem lennék, amivel eddig ugyan nem volt bajom, mivel voltak mellettem olyan emberek, akik tartották bennem a lelket, de most egyedül vagyok, mint a kisujjam.

Nem tudom, hogy mi történt akkor, a java része teljesen kiesett, és homályba vész, viszont néhány beszélgetés foszlányba hallottam, ahogy a többiek Bucky és Steve összezördüléséről társalognak. Először meglepett a tény, hogy képesek voltak összeveszni, de aztán eszembe jutottak a szavak, amiket Buck mondott nekem, nem is olyan régen.

"- Félre ne érts, nagyon megbecsülöm Steve-t, de néha már nagyon sok az optimista gondolkozása. Elmondok neki mindent, de mégis megkímélem azoktól a részletektől, amiktől lelkiismeret furdalása lehetne. Csak egyszerűen, nem mindig akarom, hogy együttérezzenek velem. Nem akarom, hogy megoldást keressenek az én problémáimra. Egyszerűen, túl sok az egész!"

Megértem őt, akkor is megértettem, mikor beavatott ezekbe az apró részletekbe, viszont Steve oldala is elég lényeges. Elvégre, ahogy hallottam, életükben többször is elvesztették egymást. Nagyon becsületre méltó, hogy mindig kiállnak a másik mellett, és támogatják egymást. Persze, Bucky kicsit elzárkózottabb és ridegebb lett, az idő múlásával, és ezt Steve-nek is meg kellene értenie, de viszont sokan nem látják, hogy miért van mindig Buck körül Amerika csillagos hőse.

Gyerekkoruk óta össze voltak nőve, természetes, hogy kialakult közöttük egy erős kapcsolat, ami lehet baráti, vagy szinte már testvéri is. Mivel elveszítették már egymást, tudják, hogy milyen érzés a másik nélkül élni, és valószínűleg mély traumát szenvedtek el mind a ketten, csak két különböző módon. Míg Buck inkább magába zárkózott és megtartja magának a személyes dolgait, addig Steve minél többet akar vele kommunikálni, hogy bepótolják az elmulasztott időt.

És Steve fél.

Mocskosul fél, hogy jön valami vagy valaki, ami újra elszakítja őket egymástól. Valamiért, szerintem nem is alaptalanul, most úgy érzem, hogy én kaptam meg ezt a szerepet.

Már nem mintha érdekemben állna összeugrasztani őket, de egy külső szemlélőnek, például Natasha-nak tűnhet úgy, hogy miután megjelentem, és egyre több időt töltöttem Bucky-val, akkor kezdett el félre siklani a fiúk barátsága.

Ezért sem nagyon lepődtem meg azon, hogy az égvilágon senki sem kopogott be hozzám, hogy megnézzék, élek-e még, vagy meghaltam. Azért kicsit fájt a szívem Buck miatt. Egész jókat tudtunk beszélgetni, és tök sok mindent megosztottunk egymással, mióta találkoztunk. A közelében mindig felengedek, és minden alkalommal egyre jobban meg tudok nyílni neki.

- Alora? - nyitotta résre az ajtót Wanda, egy rövid kopogás után. Meglepődötten konstatáltam, hogy mégis csak létezek, és látnak a körülöttem lévő emberek.

- Igen? - kérdeztem, de nem néztem fel az asztalomról. Folyamatosan a naplón tartottam a szememet. Annyira sok mindent szeretnék leírni, hogy azt se tudom, hogy kezdjem, ugyanakkor nem megy. Egyszerűen valami meggátol benne, hogy a kezembe fogjam a tollat, és írni kezdjek.