women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

drag me down

ALORA

Szédelegve rohantam a Bosszúállók otthonának ajtaja irányában. Egyszer-kétszer megszédültem, olyankor a falnak támaszkodva vettem egy mély levegőt. Kezemet a tüdőmre szorítottam, és megpróbáltam szabályozni a légzésemet. Nem tudom pontosan, hogy az idegesség és a pánik miatt voltam ennyire kikészülve, vagy azért mert kezdtem felfogni, hogy mi is történt az elmúlt fél órában körülbelül.

Gondolataim össze-vissza cikáztak, és az járt a fejemben, amit Ward mondott. Hogy nézem meg, hogy mi van Bucky-val. Még mindig nem értettem igazán, hogy a többiek miért nem jöttek segíteni, és mégis mi a franc történt, de próbáltam lenyugtatni magamat. Attól csak rosszabb lesz, ha felidegesítem magamat.

Mikor beléptem a bázis bejáratán, a torony néma csöndbe burkolózva várt rám. Az áram elment, így nem csak csönd volt, hanem iszonyatosan sötét is. Biztos, valami olyan részét találta el a háznak a bomba, hogy tönkrement az áram ellátásért felelős blokk.

A hátamon fel állt a szőr, és kirázott a hideg, mikor beléptem a nappaliba. Ugyan semmit nem láttam, viszont tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Régen voltam olyan bevetésen, ahol sötétben kellett harcolnom. Nem éppen a kedvenceim közé tartozik az az akció, de sok dologra megtanított.

- Hahó? - szólaltam meg halkan, és bentebb araszoltam, miközben kezemmel megkerestem a falat, és annak mentén haladtam a szoba közepe felé. - Van itt valaki? - kérdeztem, majd megdermedtem, mikor lábdobogást hallottam magam mellől.

Elég idő telt el ahhoz, hogy a szemem viszonylag hozzászokjon a sötétséghez, szóval a korlátozott látásommal próbáltam felkészülni a támadóm érkezésére. Kezemet az övemre helyeztem, ahol már csak egy darab tőrt találtam. Apró szitkozódás után a markomba fogtam a kést, és vettem egy mély levegőt.

Teljes volt a csönd, a lábak dobogásának hangja elhalt. Egyhelyben állva füleltem, miközben arra vártam, hogy valaki, akárki felbukkanjon, és elmondja, hogy mégis mi a franc történik körülöttem.

A lépések újra megkezdődtek. Öles lépések voltak, biztos vagyok benne, hogy egy férfi a támadóm. Támadóállásba helyezkedtem, és magam elé meredtem, majd az érzékeimre bíztam magamat, és becsuktam a szemeimet.

Egy nyíl sűvített el a fejem mellett.

Még időben nyújtottam ki a kezemet, hogy elkapjam a felém repülő tárgyat. Mivel nem kreáltam semmilyen hangot, könnyedén tudtam közelebb lépkedni ahhoz a ponthoz, ahonnan a nyilat kilötték. Komótosan sétáltam, és éppen hogy vettem levegőt. Nem akartam, hogy meghallja, felé közeledem.

Őszintén, nem akartam az ördögöt a falra festeni, ezért inkább bele se gondoltam abba, hogy ki próbált meg megölni. Persze tudtam, hogy kinek van a birtokában nyíl és íj, azzal is tisztában voltam, hogy ki tud ennyire pontosan célozni, viszont komolyan nem hittem el, hogy pont az egyik Bosszúálló akarna kicsinálni.

Láttam magam előtt egy homályos férfi alakot, és ott volt az alkalmam, hogy leszereljem a férfit. Óvatos lépést tettem a háta mögé, majd egy hirtelen mozdulatot követően már a torkához szegeztem a kést.

- Ó, nem számítottam rád! - csengett gúnyosan Barton hangja, majd egy égető érzést éreztem a combomban, miután egy kést szúrt a lábamba.

Nem hezitáltam, közel nyomtam a nyakához a kést. Nem tudom, mi ütött belém, de egyszerűen az összes harag és gyűlölet, amit az utóbbi időben irányított felém a férfi egyenesen kikészített. Persze, nem sok emberrel beszéltem ezekről a dolgokról, de azért még láthatták rajtam, hogy nem éppen dicséretnek veszem, ha valaki egy gyilkológépnek hív.