women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

live while we're young

ALORA

- Baj van? - kérdeztem kimérten, miközben kezemet a kormány két oldalára tettem, és magam elé néztem.

Lassan dobolni kezdtem az ujjammal a kormányon, miközben hallottam, ahogy a körülöttem álló emberek halkan diskurálni kezdtek. Folyamatosan szemmel tartottak engem, de nem jöttek közel hozzám. Tartották a nagyjából két méteres távolságot, a rendőr kivételével, aki alapból sokkal közelebb állt hozzám.

Nem volt sok lehetőség arra, hogy motoron kijussak a helyszínről. Körülöttem szorosan álltak az autók. Ha mögöttem több hely lett volna, talán könnyedén rá gyorsíthattam volna, és át ugorhattam volna a kocsi fölött, de ilyen szűkös helyen ez nem volt elképzelhető.

Egy erős suhintást éreztem meg az arcom mellett, de mielőtt a kabriós férfi a kezembe állította volna a kést, elkaptam a karját, és fáradtan felsóhajtottam. Kezét erősen tartva szálltam le a motorról. Nem ütöttem, nem rúgtam, nem beszéltem. Csak leszálltam a járműről, bal kezemmel levettem a sisakomat, és a földre dobtam.

- Akkor játszunk így. - mondtam, majd meglendítettem a bal lábamat, és olyan magasra lendítettem, hogy a férfi kezéből kivertem a kést.

Ellenfeleim egyszerre ugrottak az irányomba, én pedig ahelyett, hogy normális módon odébb mentem volna, vagy éppen menekülőre fogtam volna, kiálltam ellenük. Tisztában voltam vele, hogy apu most is figyel, és szerettem volna, ha látja az egészet.

Most nem leszek kegyes. Lehet, mióta kijöttem apu karmai között nem öltem embereket, de ez alkalommal fogok. Nem is egyet. Nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Teszem, amit már rég meg kellett volna tennem. Kiállok magamért, megölöm aput, és felszámolom a szervezetet, hogy soha többet ne kelljen még csak rá se gondolnom.

Öten voltak ellenem, és mint férfiak voltak, de nem ijedtem meg tőlük. Kezemet lendítettem, állkapcson ütöttem a kabriós pasast, aki a földre esve jajgatni kezdett. Felém indult egyszerre két másik ember; a rendőr ruhában parádézó és a furgonban ülő.

Mind a ketten iszonyú nagy darabok voltak. Ha rám ugrottak volna, simán ki lapultam volna alattuk. Felém indult a rendőr jobb ökle, amit a levegőben elkaptam, kifordítottam a kezét, majd megemeltem a térdemet, és a könyökébe térdeltem. A férfi csontjai nagyot reccsentek, majd a bőrét átszúrva az ég felé meredtek.

Nem álltam meg, tovább folytattam a rendőr testének ostromlását. Egy keze meg volt, így most a lába következett. Levettem egy kést az övemről, majd távolodó alakja felé dobtam. Célzásom majdnem tökéletes volt, a bokájába szúródott a tőr, a férfi pedig a betonra esett. A társai megálltak a mozgásban, és dermedt testtel figyelték, ahogy társuk mellé sétáltam.

A vállához nyúltam, majd a hátára fordítottam. Szeme fájdalmasan csillogott, ahogy fel vettem vele a szemkontaktust. Még épp kezével a másik karját szorongatta, miközben fintor ült ki az arcára. Szólásra nyitotta a száját, de mielőtt egy hang hagyta volna el a torkát, a mellkasába állítottam a másik pengémet, majd könyörtelenül ki is húztam onnan.

Mögülem hangos lépések hangoztak fel. Mielőtt képes lettem volna megfordulni, égető érzést éreztem a bordáim között, mire ideges tekintettel fordultam a támadóm irányába. Először gyomron rúgtam, majd megfogtam a vállát, és egymás után többször találkozott az arca a térdemmel.

Pár rúgás után elengedtem az eszméletlen férfit, aki ájultan csuklott össze az út közepén. Nem engedhettem, hogy esetleg egyszer magához térjen, ezért két golyót röpítettem a fejébe; egyet a gyomrába, egyet a fejébe biztos, ami biztos alapon.