women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

strong

ALORA

Az idegen férfi felsőjébe bújva lépkedtem mellette. Fura egy pasas, de nagyon figyelmes. A liftben elég feszengve éreztem magam, főleg a fájdalom miatt, ami a csuklómból származott. Egész aranyos volt, ahogy végig zavarban volt, nem merült fel bennem, hogy bánta bármilyen körülmények között, de aztán emlékeztettem magam, hogy már egyszer neki vágott egy asztalnak.

- Gyors menet volt? - kérdezte Stark, mikor a mellettem álló férfi kitárta előttünk az ajtót.

- Kussolj már, Stark! - morgott a férfi, majd felém fordulva, végignézett rajtam, amit lesütött szemekkel tűrtem.

- Csüccs oda, kislány! - mutatott Tony egy elkülönített részleg felé, amiben egy asztal és két szék álldogált. - Kicsit beszélgetünk. - kísért végig a kihallgatóig, majd megvárta, míg leültem, és az asztalból kiálló fém rúdhoz bilincselt.

Ahogy végzett ezzel, kiment a teremből, egyedül hagyva engem. Megkönnyebbülten, ugyanakkor elég feszülten sóhajtottam fel, és a homlokomat lehajtottam a hideg asztalra.

- Halihó! - nyitott be az ajtón a vörös hajú nő, akivel már találkoztam a mai nap folyamán, nem is egyszer. - Natasha Romanoff vagyok, és én foglak először kikérdezni. - húzta ki magának a széket, majd helyet foglalt velem szemben, kinyitott egy random mappát, és felnézett rám. - Hogy hívnak?

Kérdésére kicsit megremegtem, és ahogy láttam, ez Natashának is feltűnt. Nemlegesen megráztam a fejemet, majd az egyik sarokba vezettem a tekintetemet, és próbáltam nem olyan ijedtnek tűnni, amilyen valójában voltam.

- Oké, szóval nem tudod, hogy mi a neved? - ráncolta a szemöldökét Nat, mire rezzenéstelen arccal néztem a falat, és válasz nélkül hagytam a nőt. - Akkor nézzünk egy másik kérdést. - lapozott a mappában. - Kinek dolgozol? Van közöd a Hydra-hoz?

Akármennyi kérdést tett fel, én egyikre sem válaszoltam. Féltem, hogy a beszédemért, büntetést fogok kapni, ezért inkább mindent válasz nélkül hagytam.

- Leváltalak. - kopogott be egy szőkésbarna hajú férfi az ajtón, aki elég nagy izomtömeggel rendelkezett, így első látásra.

Ismerős volt ő is, valószínűleg már láttam, csak szimplán nem emlékszem rá. Az előző nővel ellentétben, nem ült le a székre, hanem neki döntötte a vállát a falnak, ezzel is tekintélyt parancsolva magának. Hirtelen nagyon aprónak éreztem magamat.

- Steve Rogers vagyok. - mutatkozott be kellemesen lágy hangon. - Már találkoztunk, amikor először megtámadtál minket. - fonta keresztbe a karjait maga előtt, és a szemeimbe nézett. - Nem nagyon tudjuk, hova tenni a megjelenésedet, ezért örülnénk, ha segítenél nekünk, hogy megoldjuk az ügyedet. - kezdett bele. - Kezdjük először egy egyszerű kérdéssel; Mi a neved?

A számat harapdálva, tértem ki az igéző kék szemei elől, de ő nem adta fel, és újabbnál újabb kérdésekkel, és állításokkal bombázott, amitől a végére már zsongni kezdett a fejem.

- Ha nem mondasz semmit, akkor muszáj leszünk más módszerekkel kiszedni belőled a válaszokat! - mondta végül sóhajtva, mielőtt kilépett az ajtón.

Sűrűket pislogva tartottam vissza a stressztől kitörni készülő könnyeimet. Sok mindent elbírok, a végtelenségig terhelnek, de kezdek nagyon tropára menni, és a darabjaimra hullani.

- Van egy legenda, miszerint egy titkos szervezet, aminek történetesen a te főnököd a vezére, egy elmebeteg sorozatgyilkost képzett ki, hogy eltegye láb alól azokat az embereket, akik túl nagy befolyással rendelkeznek a világ működésében. Soha, senkiben nem fordult meg, hogy ez a legenda igaz lehet, de túl sok az egyezés. - viharzott be a terembe Stark, és az asztalra dobott néhány fényképet. - Minden helyszínen, ahol ez a rejtélyes gyilkos ölt, ugyanazokat a nyomokat, DNS-t találták, de lehetetlen lenyomozni, hogy ki a tulajdonosa az ujjlenyomatoknak.

Döbbenten néztem a hevesen magyarázó férfit, akinek idegességében kidudorodott a nyaki ütőere, és a halántékán lefolyt pár izzadság csepp.

- A legjobbat, a végére hagytam. - vett egy mély levegőt, és felvette velem a szemkontaktussal. - Úgy nevezik a gyilkost, hogy 'A nő fekete kalapban'. - biccentett egyet, majd a hajába túrt, hátat fordított nekem, és a falhoz fordult.

Aztán, néhány idegőrlő perc múlva, hirtelen visszafordult, megindult felém, kikerülte az asztalt, és a nyakam köré fonta az ujjait.

Nem tudtam védekezni, mivel a csuklóm még mindig az asztalhoz volt bilincselve, de őszintén szólva, már belefáradtam abba, hogy védekezzek, azután pedig szenvedjek. Jobb lenne, ha véget érne a szenvedésem. Elég volt számomra ennyi az életből, sőt sok is volt.

Fáradtan a férfi szemeibe néztem, semmilyen félelmet nem mutatva. Starkon látszott a megrökönyödés és az összezavarodottság, amikor nem próbáltam meg kitérni a szorító ujjai fogságából, de megmakacsolta magát, és csak azért se engedett el.

Az oxigén egyre csak fogyott a tüdőmből, a látókörömben karikák jelentek meg. Sípolva vettem a levegőt az orromon keresztül, viszont egy kevés idő után teljesen feladtam, és csak hagytam, hogy minden úgy történjen, ahogy kell.

- Azonnal engedd el! - rontott be az ajtón a liftes pasi, és elrántotta a nyakamtól Tony-t, ezzel megmentve a nyakamban lihegő haláltól. - Mégis mit gondoltál? Hogy csak úgy megölöd, míg mi nem vagyunk itt? - lökte meg Starkot, aki elvesztette az egyensúlyát, de mielőtt találkozott volna a padlóval, megkapaszkodott a székben, és mikor újra állóhelyzetbe volt, amilyen gyorsan és viharosan érkezett, ugyanúgy távozott.

A férfi felém fordult, közelebb jött hozzám, majd elém guggolva, vizsgálni kezdte a nyakamon keletkezett sérülést, ami tuti, hogy legalább egy héten keresztül a nyakamon fog ékeskedni.

- Jól vagy? - érintette meg a térdemet lágyan, de ahogy észrevette a cselekedetét, elkapta a kézfejét, állásba pattant, és megköszörülte a torkát. - Kapsz levegőt rendesen? - érdeklődött újra a hogy létem felől, majd leült velem szemben.

Készségesen bólintottam, majd halkan én is megköszörültem a torkomat, hogy enyhítsem az újonnan keletkezett fájdalmat.

- Ma, én vagyok az utolsó, aki kihallgat. - nyalta meg az alsó ajkát, és hátradőlt a székben. - Nem vagy valami beszédes, de remélem, hogy nekem elmondasz néhány dolgot, főleg úgy, hogy tudomást szereztek a naplód létezéséről, és most éppen a szobámat forgatják fel, hogy megtalálják, és elolvassák. - ijedt tekintetemet látva, a lekötözött kézfejemre tette az egyik kezét nyugtatásként. - Itt van nálam, viszont muszáj lesz elmondanod néhány fontos infót ahhoz, hogy leszálljunk rólad. - rántotta meg a vállait, mire felnyögtem, de biccentettem egy aprót. - Rendben, akkor én most megyek, és idehívom a többieket, hogy ők is hallják a beszélgetést. - húzódott el, majd elhagyta a szobát.

Ismét az asztalra hajtottam a fejemet, és a szemeimet lehunyva, erőltettem magamra nyugalmat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy előttük essek szét, mint egy papírvár. Kell a naplóm. Szükségem van rá, és belehalnék, ha bárki is hozzájutna a benne lévő információkhoz, emlékekhez és események leírásához.

- Kezdhetjük? - foglalt újra helyet a pasi, mire nehézkesen, de bólintottam. - James Barnes vagyok. - árulta el a teljes nevét. - Akkor válaszolsz néhány kérdésre? - ismét bólintottam, majd szólásra nyitottam a számat, és elhagyta az ajkaimat az első hang, oly hosszú évek után.

- Csak akkor, - mondtam halkan, reszelős hangomon. - ha megesküdtök, hogy nem fogtok bántani.

Hey everyone ♡

Első szavak♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡