women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

ready to run

ALORA

- Szabad! - kiáltottam fel, és az ajtó felé pillantottam, aminek külső oldaláról, kopogás volt hallható.

- Zavarok? - dugta be először csak a fejét Buck, mire mosolyogva megráztam a fejemet, és elé sietve, szélesre tartam a férfi előtt az ajtót.

Mikor belépett, egy pillanat erejéig megtorpant, és végig futtatta a szemét az ideiglenes lakóhelyemen. Nem volt egy nagy szoba, de számomra már most nagyon sokat jelentett. A falak szürkén világítottak, rajta néhány dekorációs tárggyal és polccal. Csupán egy nagy szekrény, illetve egy íróasztal volt a szobában, az ágyammal együtt, persze. Szerencsémre a helyiséghez tartozik külön fürdőszoba is, így senkit sem fogok feltartani a két órás fürdőzéseimmel.

- Szép szoba! - biccentett felém, majd leült az ágyam végébe, és kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok. - Berendezkedtél már teljesen? Jól érzed itt magad?

- Nyugi, Buck! - ültem le elé a földre, és úgy néztem fel a férfi alakjára. - Minden rendben van. Köszönöm, hogy itt maradhatok! Tudod, mennék én erre-arra, csak nem nagyon van miből és hova...

- Teljesen természetes, hogy itt maradtál! - rántotta meg a vállait egyszerűen. - Amúgy sem engedtem volna, hogy elmenj!

- Mi? - kérdeztem vissza ráncolt szemöldökkel, mire rájött, mit mondott, és gyorsan korrigálta magát.

- Mármint, mi nem akartuk, hogy magadba legyél odakinn, mivel biztos, keresnek már a szüleid... - vakarta meg zavartan a tarkóját, és kerülte a tekintetemet, ami őszintén megmosolyogtatott. - Mi jót csinálsz? - terelte a témát sietve, mire felkeltem a földről, és az asztalom felé vettem az irányt.

- Elkezdtem rajzolni. - sóhajtottam fel, és kételkedve néztem a készülő félben lévő rajzot, aminek szimplán grafit ceruzával álltam neki. - Nem is tudom, hogy miért...

A rajz egy férfi alakot ábrázolt, akinek az arcára árny vetült, ezért nem lehetett felismerni őt. Egy hatalmas ablak előtt állt, mellette egy törökülésben ülő lánnyal, aki nekivetette a hátát az ablakkeretnek. A férfi az ablakon kémlelt ki, de a nő a párja testét fürkészte.

- Megnézhetem? - hajolt ki a vállam fölött Bucky, ami miatt kicsit megugrottam, de kedvesen odébb álltam, hogy megvizsgálhassa az éppen készülő művemet. - Azta! - csodálkozott el, mikor a kezébe vette a lapot. - Őszinte leszek, azt hittem, hogy rettenetesen csúnyán rajzolsz, és majd az egekbe kell dicsérnem a ronda rajzaidat, de ez... - fogta meg az állát elgondolkodva. - Ez valami egészen elképesztő! - emelte rám a tekintetét.

- Köszönöm! - simítottam végig az alkaromon elvörösödött arccal. - Ha szeretnéd, akkor rajzolhatok neked valamit! - motyogtam halkan.

- Komolyan? - kapta fel a fejét mosolyogva, mire a számat harapdálva, bólogatni kezdtem, ő pedig elém lépett, és szoros ölelésbe vont. - Köszönöm! - hajtotta a vállamra a fejét, de én nem tudtam ellazulni, és muszáj voltam egy lépést hátrálni, hogy kiszabaduljak az öleléséből, akármennyire is vágytam a férfi érintésére.

- Sajnálom! - mondtam elhaló hangon, és neki hátat fordítva, az előttem lévő ablakot kezdtem szugerálni.

Hallottam, amint Buck felsóhajtott mögöttem, majd leeresztette maga mellé a fémből készült karját. Éreztem, ahogy egyre közelebb ért hozzám, és hallottam, ahogy vette a levegőt. Néhány lépéssel mögöttem megállt, vett egy mély levegőt, és mellém lépett, de nem nézett rám. Ő is az alattunk elterülő tájat vizsgálta, óceán kék színű szemével.

- Bocsánat! - motyogta, és a hajába túrva, megnyalta az ajkait. - Túl messzire mentem!

- Nekem kéne bocsánatot kérnem tőled! - sóhajtottam fel gondterhelten, és Buck-ra vezettem a tekintetemet, mire felvette velem a szemkontaktust. - Tudod, eddig nem nagyon pátyolgattak, és úgy érzem, hogy ez az egész... - mutattam körbe a szobában. - Egyszerre túl sok. - hajtottam le a fejemet, ezzel megszakítva hosszú időn át tartó szemezésünket.

Bucky felém nyújtotta a kezét, az állam alá nyúlt, és ösztönzött arra, hogy csak ránézzek.

- Velem bármit megoszthatsz, ha szeretnéd. - jelentette ki határozottan. - Mindig itt leszek melletted, és számíthatsz rám, akármi is történjen velünk! - simogatta meg az arcomat, hideg fém ujjaival, amibe kellemesen beleborzongtam.

A tenyerét ráhelyezte az arcomra, én pedig reflexszerűen, egyből belesimultam tenyerébe, és onnan néztem fel rám. Szemét az egyémbe mélyesztette, majd villantott felém egy kis mosolyt, amit ösztönösen viszonoztam felé.

- Alora, ha van kedved... - vágódott ki az ajtó, és belépett rajta egy edzőcuccba öltözött Natasha, de amint meglátott minket, abbahagyta a beszédet, és a karjait maga előtt összefonva elvigyorodott. - Csak nem zavarok?

Olyan gyorsan röppentünk szét Buck-kal, mintha mi sem történt volna. Én az ágy egyik oldalára siettem, távol tőle, ő pedig az asztalnak támasztotta a lábát, folyamatosan engem figyelve, amivel nem kissé hozott zavarba.

- Nem zavarsz, bocsánat! - kaptam a vörös hajú nőre a pillantásomat, aki mindentudóan rám nézett, felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e egy kis kedved edzeni. - osztotta meg velem az eredeti tervét, majd folytatta. - Jó lenne végre egy olyan emberrel küzdeni, aki nem puhány! - tette hozzá, mire felszökött az arcomra egy mosoly. - Jössz?

- Igen, persze! - vágtam rá gyorsan, és a szekrényhez lépve, keresgélni kezdtem az újonnan beszerzett ruháim között, amiket Nat-tel vásároltunk, egy nappal azután, mikor beköltöztem ide.

- Nem, nem megy, majd máskor! - mondta velem egy időben Buck, és maga mellett kezdett érvelni, amikor meglátta morcos tekintetemet. - Még nem edzhetsz! Nem gyógyultak be teljesen a sebeid, és szerintem nem hiányzik neked, hogy felszakadjanak, és újra össze kelljen varrni valamelyiket.

- Ha ennyi bajod van, akkor gyere te is velünk! - sóhajtott fel Natasha, és segített az edzéshez vett ruhák megkeresésében. - De amúgy nyugi, nem fogom nagyon földhöz vágni a csajodat! - dőlt neki a falnak vigyorogva.

- Mehetünk! - motyogtam elvörösödött fejjel, teljes zavarban, majd Natashát kikerülve, az edzőterem felé siettem, amit az elmúlt napokban már többször meglátogattam.

Ahogy leértem a terembe, megláttam, hogy rajtam kívül Steve és egy számomra még teljesen ismeretlen alak püfölte a boxzsákokat, miközben váltottak egymással néhány szót.

Ledobtam az útközben vízzel feltöltött kulacsomat a földre, ezzel egy kisebb zajt okozva, ami a velem szemben álló fiúnak is felkeltette az érdeklődését, és kíváncsian pislogtak felém.

- Alora! - köszöntött Steve mosolyogva, és letörölte a homlokáról folyó izzadság cseppeket. - Mi szél fújt erre? - érdeklődött lihegve, rendszertelenül kapkodva a levegőt, és közelebb sétált hozzám, mellette az ismeretlen pasassal, aki egymás után, többször végigmért.

- Nat hívott edzeni. - rántottam meg a vállamat. - Mindjárt itt vannak.

- Vannak? - állt meg előttem a férfi, és felém nyújtotta a jobbját. - Sam Wilson. Te bizonyára Alora vagy, akinek Barnes folyamatosan csapja a szelet! - rázta meg a kezem.

- Nekem senki nem csapja a szelet! - motyogtam halkan, és eltávolodtam a két férfitől, hogy levegyem magamról a felesleges rétegeket.

- Azta! - füttyentett egyet mögöttem Sam, de mielőtt mondtam volna valamit, egy éles hang hasított végig a termen.

- Wilson, szemei remélem csukva vannak!

Hey everyone ♡

Remélem, mindenkinek jó napja volt/van!♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡