women with a black hat - Bucky Barnes [Completed]

spaces

ALORA

Komótosan lépkedtem apu mögött, miközben jobb és bal oldalamon Ward és Sharon szobrozott. Mögöttünk, előttünk és igazából mindenhol fegyveres őrök vigyáztak a biztonságra és a teljes békére.

Furcsa érzés volt újra végig sétálni a rideg, dohos folyosón. A falak ugyanolyan sápadt színűek voltak, mint mikor legutoljára láttam. A padló ugyanolyan vérfoltos, irdatlanul koszosan terül el lábaink alatt. Úgy tűnt, hogy még mindig nem volt senkinek ideje arra, hogy a kezébe fogjon egy felmosót, és végre kitakarítson.

Nem egyszer láttam, hogy a foglyokat, akik már nem voltak maguknál, a lábuknál fogva húzták végig a folyosón, megfürdetve őket a porba és a rengeteg bacilusban. Higyjétek el, hogy nem olyan kellemes mulatság, amikor egy mély seb elfertőződik.

- Erre. - állított meg jobb karja kinyújtásával Grant, majd apu irodája felé mutatott, én pedig pótapámat követve, mindenféle kéretlen megnyílvánulás nélkül haladtam be a közepes méretű helyiségbe, ahol őszintén szólva, nem is emlékszem, mikor voltam utoljára.

Mereven néztem magam elé, mikor hallottam, hogy mögöttem bezárult az ajtó. Négyen maradtunk bent, plusz az a néhány ügynök, akik mindig apu körül vannak. Én közvetlenül a fal mellett álltam meg, a hatalmas rólam készült kép elé, hogy ne kelljen saját magammal szemeznem.

Ward követett, de ő az egyik fotelba telepedett le. Sharon pedig, miután még legalább huszonnyolcszor végigmérte testem minden egyes részletét, az ajtó mellé ment, és a fal mentén lecsúszva, a földre ült.

Apu természetesen a székében foglalt helyet, majd némán elővett kettő kristály pohárat, és felém nézett. Kezét megemelte, majd az asztala előtti szék irányába intett, mire ellöktem magamat a faltól, és engedelmesen leültem vele szembe.

Volt néhány sejtésem, hogy miért is pont az irodájába hívott engem, de egyébként több esélyt láttam arra, hogy miután újra elfogadtam a kalapot, visszazár a pincébe, amíg nem veszi hasznomat. Viszont, ezek szerint, valami olyat tettem, vagy mondtam, ami megváltoztatott benne valamit.

Azt nem tudtam, hogy jó vagy éppen rossz értelemben, de mindenesetre örültem neki, hogy nem egyből kínoztatni vitt. Nem hiszem, hogy a testem sok ideig ki tudott volna tartani. Most voltam azon a ponton, hogy már könyörgött a testem egy kis nyugalomért.

Lelkileg össze voltam szedve rendesen, ahogy a magabiztosságom is gyarapodott, viszont fizikailag teljesen ki voltam készülve. Mint akiből kiszippantották az életet, úgy éreztem magam, mikor a számhoz emeltem a nehéz kristály poharat, és nagyot kortyoltam a tömény alkoholból, ami végigégette a nyelőcsövemet.

- Ne törd a fejed, úgyis elmondom, miért hoztalak ide. - látott a fejembe apu, miközben rám se nézett. Kissé zavarba jöttem, mert úgy éreztem, mintha az agyamba költözött volna. Megijedtem egy pillanat erejéig, hogy le fogok lepleződni, mert nem elég határozottan játszom a szerepemet.

- Rendben. - muszájnak éreztem, hogy válaszoljak neki, még a végén azt hitte volna, hogy megint némasági fogadalmat tettem, és az most nem éppen illett volna a képbe.

A férfi megköszörülte a torkát, majd egybe lehúzta a pohárjának tartalmát, és újabb adagot töltött magának. Ezt megismételte egymás után legalább háromszor, majd felkelt a székéből, és üveges tekintettel pillantott ki az ablakon.

- Ward, Sharon. - fordította félig felénk a fejét, és mint egy szigorú apa, úgy szólt hozzájuk. - Menjetek ki. Ez rátok nem tartozik! - tette zsebre a kezét, és az ajtó felé biccentett.